Nagyot drágult a pékáru, de olcsóbban is hozzájuthat
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
A KSH adatai szerint az infláció elérte a 21,1 százalékot, az élelmiszerárak pedig egy év alatt 40 százalékkal növekedtek. Azonban a pékárukat illetően még ennél is nagyobb áremelkedés tapasztalható: több mint 50 százalékkal többe kerülnek. Továbbá a kenyérért 81,4 százalékkal, míg a kakaós csigáért átlagosan 64 százalékkal fizethetünk többet.
Antal Csaba, a Pek-Snack ügyvezető igazgatója korábban az Indexnek azt nyilatkozta, hogy a lisztnél a növekedés mértéke szeptember hónapban 100 százalék fölé került 2021-hez képest.
A Pek-Snack vezetője szerint az utóbbi hónapokban az alapanyagár tartós emelkedése miatt a jelenlegi helyzetben lélektani árpontokat törnek át egyes fogyasztók fejében, akik emiatt csökkentik a fogyasztásukat, mert az „annyiért már nem veszem meg” gondolat fogalmazódik meg a fejükben. Arról nem is beszélve, hogy például a pizzarendelést 4000 forint alatt aligha lehet megúszni.
Több ezer forintot lehet hetente spórolni
A koronavírus és a brutális áremelkedések miatt egyre népszerűbbé kezd válni az otthoni sütés-főzés. Persze a korábban bevezetett hatósági árak nagy segítséget jelenthetnek a magyar háztartásoknak: 2021. október 15-i áron rögzítették (számos más alapélelmiszer mellett) a búzafinomliszt (BL55-ös kóddal keressük, 212 Ft) és a sütéshez szintén gyakran használt kristálycukor árát (261 Ft) – ezek az utóbbi időben egyre inkább hiánycikké válnak.
Az árstopos termékek körét legutóbb a tojással és az étkezési burgonyával egészítették ki (ebben az esetben a 2022. szeptember 30-i árat veszik alapul; ezeknek az áremelkedése meghaladta a 80 százalékot.
A legtöbb péksüteményt viszont otthon is könnyedén el lehet készíteni az árstopos liszt segítségével. Az pedig nem utolsó szempont, hogy egy kis energiabefektetéssel hetente több ezer forintot is spórolhatunk a reggelire vásárolt méregdrága péksüteményeken, hiszen az otthon készültek napokig elállnak – hívta fel a figyelmet a HelloVidék.
Fontos azonban megjegyezni, hogy az otthon sütésnek is megemelkedtek a költségei, hiszen a háztartási energia 64,4 százalékkal drágult 2021 októberéhez képest.
(Borítókép: Bodnár Boglárka / MTI)