Meglepetés a boltokban: megnöveli a kormány a kötelező akciók mértékét

20230606- MG 7673
2023.06.28. 09:49
Fokozódhat az árverseny a boltokban, ugyanis a kötelező akciózás mértékét a jelenleg érvényben lévő legalább 10 százalékról minimum 15 százalékra emeli augusztus elsejével a kormány mind a 20 termékcsoport esetében – derült ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerdai közleményéből. A tárca döntése szerint a kötelező akciózásban érintett üzletekben az árstopos termékfajták ára átmenetileg nem lehet magasabb, mint a beszerzési ár.

A kormány a megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítása érdekében 2023. június 1-jén kötelező akciózást indított a kiskereskedelmi üzletekben. Az intézkedés jól működik és megtette hatását, a bolthálózatok mára már egymásra licitálva jelentik be a kedvezményeket – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A tárca ismertette, hogy a kötelező akciózással célja a piaci verseny fokozása, az infláció csökkentése, valamint a családok védelme. Rámutattak, hogy a hazai infláció januárban tetőzött, májusban pedig „látható módon” csökkent, júniusban pedig akár 20 százalék alá mérséklődhet. Az újabb kormányzati intézkedések nyomán azt várják, hogy még az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet az infláció.

„Mindez lehetővé tette, hogy a kormány kivezesse a már mintegy másfél éve működő élelmiszerárstop intézményét azzal, hogy a kivezetésre augusztus elsejével kerül sor” – tájékoztattak az MTI-n megjelent közleményben. Az alapvető élelmiszerek tehát továbbra is kedvező áron lesznek megvásárolhatók – tették hozzá.

Ezzel párhuzamosan a kormány az árverseny további fokozása és a családok védelme érdekében arról is határozott, hogy a kötelező akciózás mértékét a jelenleg érvényben lévő – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyított – legalább 10 százalékról minimum 15 százalékra emeli augusztus elsejével mind a 20 termékcsoport esetében

– közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Még nagyobb akciók jönnek a boltokban

A kormány arról is döntött, hogy azok a kiskereskedelmi üzletek, amelyekre a kötelező akciózási szabályok kiterjednek, az élelmiszerárstop kivezetését követően a korábbi 8 árstopos termékfajta közül két termékfajta vonatkozásában valamennyi terméket kötelesek heti rendszerességgel legalább 15 százalékkal alacsonyabb áron kínálni úgy, hogy a 15 százalékos kedvezményt a beszerzési árhoz viszonyítva kell biztosítani.

Mindemellett a kötelező akciózásban érintett üzletekben az árstopos termékfajták ára átmenetileg nem lehet magasabb, mint a beszerzési ár.

„Az intézkedés így amellett, hogy továbbra is kedvező áron teszi elérhetővé az alapvető élelmiszereket, 2023 augusztusától jelentősen kibővíti a jelenlegi 20 termékből álló, akciós árú termékkosarat, amely a kötelező akciónak köszönhetően rendelkezésre áll a vásárlók számára az üzletekben” – tájékoztattak a közleményben.

Elmondták, hogy a kormány célja változatlan, „a családok és a gazdaság megvédése érdekében év végére egy számjegyűre kell csökkenteni a szankciós inflációt”. A most bejelentett intézkedéseken túlmutatóan ezt a célt fogja szolgálni a 2023. július 1-jén induló online árfigyelő rendszer is.

(Borítókép: Németh Kata / Index)