Ott csapott le a GVH, ahol a legkevésbé sem számítottak rá

GettyImages-738775857
2023.09.18. 09:09
A három nagy magyarországi sörgyár közül elsőként a Heineken Hungáriával szemben indított versenyhatósági vizsgálat fejeződött be a sörtörvényben foglaltak betartására vonatkozóan, beleértve a kisüzemi főzdéket a piacról kiszorító kizárólagos szerződések ügyét. Az eljárás eredménye GVH-bírság, jogsértéstől eltiltás és kötelezés a Heinekennek. FRISSÍTÉS: az Index megkeresésére reagált a vállalat is.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyszerre öt eljárást indított a közbeszédben jobbára sörtörvényként hivatkozott jogszabállyal összefüggésben még a múlt év elején. Ez a kereskedelemről szóló 2005-ös törvény módosításáról szól, amelyet végül 2020 decemberében írt alá az akkori köztársasági elnök, Áder János. Bár a kisüzemi sörösök kontra nagy gyártók vita hullámai csaptak a legmagasabbra, a szabályozásnak az is a célja, hogy a sör mellett az üdítőt vagy ásványvizet előállító magyar kézműves gyártók és kistermelőknek hasonló lehetőségeik legyenek bekerülni a hazai italpiacra, mint a Németországban, Ausztriában, Csehországban vagy éppen Szlovákiában működő társaiknak. 

Vége a kizárólagos szerződések korának

Ahogy arra a GVH is emlékeztet, a sörtörvény célja az italválaszték bővítése és a szektorban gyakori kizárólagossági megállapodások visszaszorítása volt. Két gyorsétteremlánc, a Burger King és a KFC esetében már tavaly év végén lezárultak a vizsgálatok, megállapítva, hogy mindkét cég megsértette az új rendelkezéseket. A három nagy sörgyárral – a Borsodival, a Dreherrel és a Heineken Hungáriával – szemben indított, párhuzamosan futó vizsgálatokból elsőként a Heineken eljárása fejeződött be.

A Heineken Hungária és egy fővárosi vendéglátóhely kereskedelmi kapcsolatát vizsgáló, iránymutató ellenőrzés a versenyhivatal tájékoztatása szerint feltárta, hogy

a holland tulajdonú sörgyártó vállalat olyan feltételekkel alakított ki együttműködést a vendéglátóhellyel, amely azt arra ösztönözte, hogy szinte teljes egészében a Heinekentől szerezze be a sörkészletét. Ezzel a lépéssel a vállalkozások megsértették az új kereskedelmi szabályozás előírásait, mivel leszűkítették a fogyasztók választási lehetőségeit és gátolták más sörgyártók érvényesülését.

A hatóság közlése szerint a GVH versenytanácsa figyelembe vette azt is, hogy a Heineken egy korábbi mulasztására tekintettel visszaesőnek minősül, és hogy a most vizsgált magatartással kifejezetten a kisebb piaci szereplők térnyerését elősegíteni hivatott szabályozás megkerülése volt a célja.

Az Index megkeresésére reagált lapunknak a Heineken Hungária is, amiről bővebben itt olvashat.

A kocsma forgalma alapján bírságoltak

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. mindezek figyelembevételével 15 millió forintos bírságot kapott a jogsértésért. Önmagában az összeg nagyságrendje meglepően hathat, akár a szintén aktuális GVH-Booking csörte fényében, amely 2020-ban 2,5 milliárdos gigabírságot eredményezett az egyébként szintén holland hátterű online szállásközvetítő platformnak.

A mostani 15 millió forintos büntetést ellenben az magyarázza, hogy azt az egyetlen vizsgált vendéglátóhely forgalma alapján állapították meg.

Továbbá a GVH versenytanácsa egyúttal megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, valamint egy belső megfelelési program kialakítására kötelezte a sörgyártót, amely biztosítja, hogy (sem közvetlen, sem közvetett) üzleti feltételei nem ösztönzik a vendéglátóhelyeket a jogszabályi küszöbök átlépésére. A versenyhivatal által előírt megfelelési program minden, a holland tulajdonú sörgyártó céggel kereskedelmi kapcsolatban lévő vendéglátóhelyre érvényes lesz, így várhatóan piaci szinten fejti ki hatását. 

Jártak már ebben a cipőben

A Gazdasági Versenyhivatal 2020 októberében már megbírságolta 75 millió forintra a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t. A GVH akkori megállapítása szerint a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért szabták ki a büntetést. A hatóságnál emlékeztettek, miszerint a három legnagyobb magyarországi sörgyár, a Dreher, a Borsodi és a Heineken 2015-ben fogadta el kötelezettségvállalását a vendéglátóhelyek számára kizárólagos szerződésekkel lekötött sör mennyiségének fokozatos csökkentésére. Már ez a lépés is elvileg azt a célt szolgálta, hogy lehetőséget kapjanak az alternatív, kisüzemű sörfőzdék, hogy belépjenek a korábban a versenytől elzárt piacrészekre. Arról megoszlanak a vélemények, ez a gyakorlatban mennyiben valósult meg. A GVH utóvizsgálati eljárásban ellenőrizte, hogy a három nagy sörgyártó betartotta-e a vállaltakat. Már 2019 decemberében megállapították a hatóságnál, hogy a Dreher és a Borsodi vállalásai teljesültek, a Heineken viszont eltért a vállalások igazolásának előírt – egyébként maguk a sörgyárak által javasolt – formájától és módszertanától.

A mostani ügyben érintett vendéglátóhelyet üzemeltető Woda Bt.-t a hatóság – tekintettel többek között a jogsértésben betöltött csekélyebb szerepére – bírság kiszabása helyett figyelmeztetésben részesítette. A GVH ugyanakkor a budapesti kisvállalkozást is arra kötelezte, hogy alakítson ki a versenyjogi előírásoknak való megfelelést és a jogsértések megelőzését biztosító belső eljárásrendet. Az üzemeltető cég alapján feltehetően egy XI. kerületi, Fehérvári úti söröző működése az, amit az eljárásban vizsgáltak.

Visszaélnek az erőfölényükkel?

Emlékezhetünk, bő fél évvel ezelőtt, márciusban nyílt új csatatér a sörháborúban, amikor a Csíki Sör és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete (KSE) a Gazdasági Versenyhivatalnak írt kemény hangú nyílt levélben reagált a hatóság jelentéstervezetére, egyúttal azt kifogásolva, hogy véleménye szerint a kisüzemekkel szemben a nagy sörgyárak visszaélnek az erőfölényükkel.

Gyenge Zsolt, a KSE elnöke a legutóbb, augusztus végén arról beszélt az Indexnek a Belvárosi Sörfesztivál megnyitóján, hogy

piacra jutásuk a nagy sörgyárak árnyékában évtizedes probléma, amelynek a remélt megoldásában a három évvel ezelőtti törvénymódosítás nem hozott érdemi áttörést.

Elmondta, hogy már ezen a nyáron számítottak kézzelfogható előrelépésre, ez azonban nem történt meg, így abban bíztak, hogy az őszi ülésszakban kerül újra asztalra az ügy. Nos, a GVH-vizsgálatok első eredményének publikálása mindenképp számottevő fejleménynek tekinthető.

(Borítókép: Kyle Monk / Getty Images)