- Gazdaság
- ingatlan
- ingatlanpiac
- készház
- modulház
- évosz
- makész
- faépítészet
- építkezés
- fenntarthatóság
- építőipar
Újrakevernék a kártyákat, ez lehet a megoldás korunk egyik legégetőbb kihívására
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A „hagyományos” értelemben vett építőipari tevékenység – beleértve a lakó-, valamint az ipari és kereskedelmi épületeket – az egyik legszennyezőbb iparág, tekintve, hogy az alapanyagok kitermelésétől a gyártáson, szállításon, beépítésen, használaton és üzemeltetésen át a bontás utáni megsemmisítésig szennyezi környezetünket. Ezért gyökeres változás szükséges az ágazaton belül az Európai Unió klímasemlegességi céljainak 2050-ig történő eléréséhez.
Ahogy arról az Index korábban már beszámolt, ennek egyik útja lehet a faépítészet. Igazolt tény ugyanis, hogy a természetes, helyben előállítható építőanyagok megoldást adhatnak korunk építőipari kihívásaira és környezetvédelmi problémáira – hangzott el az ÉVOSZ-on (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) belül működő MAKÉSZ (Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetsége) által szervezett „Az ökoépítkezés alapjai – fenntarthatóság, egészség és karbonsemlegesség jegyében” című, elméleti és gyakorlati előadásokkal tarkított konferencián.
Az építőipar hosszú távon fenntarthatóvá tétele lényegi kérdés, tekintettel arra, hogy nemzetgazdasági szempontból is kulcsfontosságú, a legtöbb embert foglalkoztató iparágról van szó.
Ehhez megoldás lehet a Skandináviából induló, de többek között az Egyesült Államok számos részén is előszeretettel alkalmazott, előregyártott készházas építkezés. Az ilyen épületek gyorsabban, méretpontosabban építhetők, mint hagyományos társaik. Az igazán környezettudatos és karbonsemleges készházak ma már az általánosságban ismert, hagyományosnak nevezett technológiáknál lényegesen jobb hőszigetelés mellett akár háromszor nagyobb hőtároló kapacitással rendelkeznek, mely a nyári átmelegedés ellen rendkívül hasznos.
Az épületbiológiai méréstechnika segítségével megelőzhetők és kizárhatók a rosszul megválasztott építőanyagok általi egészségügyi kockázati tényezők – mutatott rá Bíró Péter nemzetközi épületbiológus, az ÉVOSZ–MAKÉSZ elnökségi tagja, aki felhívta a figyelmet, mekkora problémát okoz a betegépület-szindróma, ezért rendkívül fontos az egészséges otthonok és munkahelyek megvalósítására. [Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1984-ben hivatalosan is elismerte és definiálta a betegépület-szindrómát (Sick Building Syndrom), azóta pedig tovább romlott a helyzet: több, az épületekkel összefüggésbe hozható civilizációs betegség jelent meg, mind például az allergia, asztma, MCS (többszörös kémiai túlérzékenység).]
A tradicionális építőanyagok, mint például a vályog, a fa, a szalma, valamint a kender kombinálása a legmodernebb gyártástechnológiával kiemelt fontosságú a 2050-ig kitűzött klímavédelmi célok elérésének érdekében, emellett az egészséges otthonok megteremtéséhez is nagyban hozzájárul
– emelte ki az épületbiológus.
Nagyhatalmi tervek újratöltve
A faépítészet mellett egyre nagyobb hangsúlyt kaphatnak a kendervázas készépületek. Már vannak előremutató kezdeményezések a hazai ipari kendertermesztés újraindítására, „már meghaladtuk a gondolati szintet, és a tettek mezejére léptünk” – jelezte Borka Árpád, az ÉVOSZ–MAKÉSZ elnökségi tagja.
A kender képes lekötni a legtöbb szén-dioxidot, egy kenderültetvény még egy kifejlett fenyőerdőnél is 50 százalékkal több szén-dioxidot képes megkötni a légkörből. Az ökologikus-fenntartható gondolkodás már az épülettervezésnél, az anyagválasztásnál, illetve a kivitelezésnél is rendkívül fontos, amihez kiváló alapanyagként szolgál a kender.
A kender-mészbeton házak, valamint a kendertégla egyaránt nagy előnyökkel jár a fenntartható építészet terén. Egy modern kender-mészbeton ház rendkívül jó hőtároló és hőszigetelő képességgel rendelkezik, emellett pozitív egészségügyi hatásai is igazolhatók.
Magyarország korábban nemzetközi szinten is nagyhatalomnak számított a kendertermesztés és -feldolgozás terén. 85 ezer hektáron folyt művelés, valamint a betakarított termés feldolgozása.
Mintaházfalu hazai anyagokkal, szakemberekkel
Régóta tervben van egy, a készházak előnyeit testközelből bemutató, bárki által megtekinthető készházmintapark, amely monitorozható házakkal, termékbemutatókkal, tanácsadással várja a megrendelőket, felújítókat, szakembereket. Európa-szerte több ilyen mintapark üzemel már, az Index a Velux koppenhágai mintaházfalujába nyert betekintést (VELUX Living Places).
„Az ÉMI (Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.) szentendrei székhelyén, Magyarország legnagyobb épület- és építőanyag-ipari minőség-ellenőrző innovációs intézményének területén 2024-ben megkezdődik a »Nemzeti Mintaházpark« kivitelezése, ahol az első évben legalább 9 darab innovatív, környezettudatos családi házat építenek fel hazai vállalatok, melyek közül öt épületet MAKÉSZ-tagok valósítanak meg. Több modern bemutatóotthonban felhasználásra kerülnek hazai gyártású innovatív és természetes, karbonsemleges építőanyagok. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy teljes életciklus-elemzés alapján is kiváló otthonokat mutassunk be, amelyeknél a felhasznált építőanyagok döntő többsége itthon készül, ezzel is növelve a hazai értéket, egyúttal csökkentve a karbonlábnyomot” – erősítette meg Borka Árpád.
Elengedhetetlen az edukálás
Korábban az Európai Készházszövetség elnöke úgy fogalmazott az Indexnek: a készházak nemcsak hogy felveszik a versenyt a hagyományos épületekkel, minőségben verik azokat, ráadásul gyorsabban felépülnek, költséghatékonyabbak, ezt pedig a lakosság minél szélesebb rétege számára hangsúlyozni kell.
Georg Lange szerint ugyanakkor tapintható némi feszültség a feltörekvőben lévő készházasok, illetve a hagyományos építkezésben érdekelt szereplők között, ami szerinte nem meglepő. Német példán keresztül rámutatott: húsz évvel ezelőtt még egyértelműen a téglaépítés volt előtérben, a faépítészet azonban szépen fokozatosan felzárkózott, ami értelemszerűen érdekellentétet gerjesztett. A téglaépítésben érdekeltek körében rossz szájízt okoz, hogy a német kormány a faépítészetet preferálja.
(Borítókép: kp.hu)