Nehéz helyzetbe kerültek a német autógyártók, ez Magyarországra is kihat

2024.08.05. 11:26
Csökken a profit és folytatódik a munkahelyek leépítése a német autógyáraknál, az elektromos autók gyártását pedig visszafogták a gyenge kereslet miatt. A legnagyobb cégek együttes nyeresége 2024 első felében 18 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest.

Több fronton is harcot folytat a német autóipar, többek között az eladások is csökkennek, és késik az elektromos autókra való átállás – számolt be az Infostart a Wirtschaftswoche német gazdasági lap alapján. 

Mint írták, a Volkswagen Csoport továbbra is a költségcsökkentés útját részesíti előnyben. Tavaly 684 ezer alkalmazott dolgozott a cégnél, és 322 milliárd eurós forgalmat produkáltak, az idei első negyedévben az eladott 136 ezer elektromos jármű viszont elmaradt a várakozásoktól. Az autógyár idén is csökkenteni szeretné az anyag-, a termék-, továbbá a munkaerőköltségeket, ami alól a cég felső vezetése sem mentesül, így például Porschét nem rendelhetnek céges autójuknak. 

A német lap szerint a BMW jobb helyzetben van: az eladások 2023 első fél évéhez képest 2,3 százalékkal nőttek, ismét maga mögött hagyva közvetlen vetélytársait, a Mercedest és az Audit. Az elektromos járművek eladásai is növekedtek 34 százalékkal. Ráadásul a cég több elektromos autót adott el, mint a Mercedes és az Audi együttvéve. A Kínával való árháborút azonban a BMW is megsínylette: az eladások az első negyedévhez képest a második negyedévben 4,7 százalékkal estek vissza.

Zsugorodó bevételek

Egy másik német lap, a Handelsblatt is azt írta, hogy a Volkswagen, a BMW és a Mercedes is zsugorodó bevételekről számolt be az idei év első fél évében a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A három nagy cég együttes nyeresége 2024 első felében 18 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest: 31,6 milliárd euróról 25,9 milliárd euróra.

A beszámoló szerint a vállalatok árbevétele szinte állandó maradt, összesen 305 milliárd euróval, a gyártók átlagos nyereségessége viszont 10,3 százalékról 8,5 százalékra csökkent.

A pnp.de hírportál is arról írt, hogy a német autógyáraknál és beszállítóiknál is csökkennek az eladások, csökken a profit, és folytatódik a munkahelyek leépítése. Továbbá az elektromos autók iránti gyenge kereslet miatt a Volkswagen Csoport visszafogta a gyártást több német városban is, és a cég a belső égésű motorral rendelkező modellek gyártásának kiszélesítését fontolgatja. A BMW derűlátóbb az elektromos autókat illetően: meredeken emelkednek a gyár kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásai.

A jövő év végétől azonban nemcsak a müncheni gyártósorokról, hanem a debreceniből is teljesen új akkumulátorokkal és új szoftverekkel felszerelt elektromos autók érkeznek