Letörheti-e az árakat a kínai elektromosautó-dömping? – Utánajártunk

GettyImages-2160509001
2024.08.31. 16:19
Bár a kínai autók ma még sokak számára meglehetősen idegennek tűnnek, jó néhány európai országban már kifejezetten elterjedtek. A közvélemény azonban egyelőre nem sokat tud a kínai gyártókról, ráadásul ezekről a járművekről különféle mítoszok is keringenek. Milyen hatással lesznek az elektromos járművek a használt autók piacára?

Az Index nemrég foglalkozott az elektromos, illetve a hagyományos, belső égésű autók közötti „bokszmeccsel”, illetve igyekezett annak is utánajárni, hogy az elektromobilitás valóban élhetőbb bolygót eredményez-e?

Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy az elektromobilitás száguldó szerelvényén nem fog a fék, bár számos autóipari óriás igyekszik beletaposni. Az európai gyártók joggal félthetik piacaikat az egyre inkább elterjedő kínai elektromos autóktól – az Európai Uniós még vámokat is kivetett az ázsiai e-járművekre.

Miként hat a használt autók árára?

Tekintve, hogy az elektromos autók drágábbak, mint a dízel- és benzinüzemű járművek, a kínai elektromos járművek gyártói megfizethetőbb alternatívákat kínálnak az európaiaknak. A Financial Times szerint 2023-ban az elektromos járművek piacán a kínai márkák piaci részesedése 8 százalékra nőtt. A szakértők azt jósolják, hogy

2027-re a kínai elektromos járművek az EU elektromosjármű-piacának már egyötödét teszik ki.

„A kínai elektromos járművek felfutása a használt autók piacát is érinteni fogja. Vajon vevőre találnak-e majd a használt kínai elektromos autók?” – teszi fel a kérdést Matas Buzelis, a carVertical autóipari adatszolgáltató cég szakértője.

Jelenleg nem az ár riasztja el elsősorban a vezetőket az elektromos járművek vásárlásától. Az európai országokban a töltési infrastruktúra kiépítése még folyamatban van, ezért sok vásárló ítéli meg úgy, hogy az elektromos autók használata túl sok kényelmetlenséggel jár.

Az új, kínai elektromos autók csak addig lesznek olcsóbbak más gyártók elektromos járműveinél, amíg jelentős piaci részesedést nem szereznek. Az európai autógyártók már vizsgálják, hogyan versenyezhetnek a kínai vállalatokkal, akár a rivális cégek közötti együttműködés megfontolásával

– tette hozzá a szakértő.

Azonos feltételek kellenek

Az Európai Bizottság azon döntése, hogy magasabb behozatali vámot vet ki a kínai járművekre, megnehezíti a kínai elektromos autógyártók helyzetét. Tekintettel arra, hogy az európaiak védeni szeretnék a saját gyártóikat vagy azokat, akik tisztességesen használják az emberi erőforrásokat és az alapanyagokat, az EU a vám 10-ről 38,1 százalékra emelését fontolgatja, ami jelentősen befolyásolná ezeknek az autóknak a megfizethetőségét. Az Egyesült Államok ezzel szemben 100 százalékos behozatali vámmal adóztatja a kínai autókat.

Néhány kínai cég már beruházott európai gyártóüzemek építésébe, és a kontinensen összeszerelt autók mentesülnek a magasabb adókulcsok alól. De éppen ez az, amit már az elején meg kellett volna tenni – a helyes lépés az, ha egyenlő versenyfeltételeket teremtünk. Ha a kínai járműgyártó márkák átláthatóvá válnak, minden adott lesz, hogy versenyezhessenek

  véli Matas Buzelis .

Idővel csökkenhetnek a használat e-autók árai

Az elektromos járművek piacán tapasztalható erősödő verseny hosszú távon a vásárlók érdekeit szolgálja, mivel az elektromos járművek ára csökkenhet. Azok a sofőrök is választhatnak majd megfizethetőbb elektromos járműveket, akik korábban a magas ár miatt vetették el ezt az opciót.

A költséghatékonyabb kínai elektromos autók térnyerésével Európa-szerte veszélybe kerülhet a használt elektromos autók iránti kereslet, ami akár árcsökkenést is eredményezhet

– vetíti előre Buzelis.

Az elektromos járművek népszerűsége, az infrastruktúra, valamint a vásárlóerő azonban az egyes európai országokban különböző, ezért a piacok eltérően reagálhatnak a kínai járművek beáramlására.

Megkérdőjelezhető maradványérték és megbízhatóság

Kínai elektromos járművek vásárlása előtt fontos figyelembe venni a gyors amortizációs rátákat. Ezekre az autókra kisebb kereslet mutatkozhat a használt járművek piacán, ami jelentősen csökkenti az árukat.

„A járművek értékének gyors csökkenése jelentősen befolyásolja a havi lízingdíjat, ami nagyban függ a lízing lejártakor becsült maradványértéktől. Az emberek többsége nem ismeri elég jól a fejlődő országokból, például Kínából származó járműveket, amelyeknek a megbízhatósága is vitatható. Úgy tűnik, hogy a vásárlók a viszonylag keveset használt európai alternatívák helyett a vadonatúj kínai elektromos járművek vásárlását fontolgatják. A használt kínai elektromos autók azonban nagy valószínűséggel nehezen találnak majd új gazdára” – állítja a szakértő.

Az autósok számára az is gondot jelenthet, hogy a ritkának számító járművekhez egyelőre az alkatrészkínálat is korlátozott. A helyzet megoldása érdekében a kínai autógyártók már megkezdték az európai gyártóüzemek építését, ez azonban azt vetíti előre, hogy a kínai elektromos járművek hosszú távon drágulni fognak.

(Borítókép: Costfoto / NurPhoto / Getty Images)