Lázár János bevallotta: sokáig tart, mire kikalapálják a vasúti közlekedést

KARL6199
2024.09.02. 16:11
A MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudjuk varázsütésre megújítani – 30 év hátrányunk van, de nekiállunk – írta hétfői Facebook-bejegyzésében Lázár János építési és közlekedési miniszter.

„Közel 850 milliárd forintból mintegy félezer kilométernyi sínt újítunk fel, újraindítjuk a hazai IC-kocsik gyártását, és jó minőségű használt járműveket szerzünk be” – árulta el Lázár János hétfői Facebook-posztjában, jelezve hogy ez nem megy varázsütésre.

„Amit viszont rövid idő alatt meg lehet változtatni, az az utasokhoz való hozzáállás: az utasok érdemi segítése és támogatása azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak” – fogalmazott, megjegyezve, hogy ezt várja el elsőként a MÁV-csoport új vezetésétől.

Mint korábban megírtuk, Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója szeptember elsejével távozott posztjáról. Helyét Hegyi Zsolt, a MÁV-Start vezérigazgató-helyettese vette át a vasúttársaságnál. Lázár János az elvárásokat hétfő reggel közölte a vállalat igazgatóságával, felügyelőbizottságával, illetve az érdekképviseleti vezetőkkel.

Lázár János odaszúrt kritikusainak

„A zárt körű megbeszélésen azt is egyértelművé tettem, hogy a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatjuk önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre” – szúrt oda kritikusainak a miniszter. 

Van a magyar vasútnak elég baja, nincs rá szükség, hogy álfideszes ellenzéki vagy álellenzéki fideszes politikusok (lassan ideje lenne eldönteni) még csúsztatásokkal és hazugságokkal is hergeljék ellene az utasokat

– fogalmazott, mindebből lehet következtetni, hogy kikre is gondolt.

Vitézy Dávid: Lázár János nekem üzengetett

A közösségi médiában reagált a miniszter által elmondottakra Vitézy Dávid. A korábbi főpolgármester-jelölt szerint Lázár János mondanivalója nagyrészt arról szólt, hogy neki üzengetett, illetve minősítgette. „Az új MÁV-vezetéstől pedig azt várja, hogy a Facebookon kommenteljenek, és védjék meg a MÁV-ot” – fogalmazott bejegyzésében Vitézy Dávid.  

Egy a bibi: pontosan ugyanezt, sőt ennél picit többet is bejelentett Lázár 14 hónappal ezelőtt – akkor még 1200 milliárdot ígért, most már csak 850-et, de a gyakorlatban azóta se történt semmi

– tette hozzá Vitézy Dávid, majd szó szerint is idézte Lázár János korábbi bejelentéseit.

„Nos, a tavalyi nagy bejelentések óta eltelt 14 hónap, és azóta egyetlen vasúti járműbeszerzés sem indult, se új, se használt járművet nem vett a MÁV, a korábban visszamondott mozdonybeszerzések sem indultak újra” – írta Vitézy, hozzátéve, hogy egyetlen leállított beruházást sem indított újra Lázár János.

„Akármennyit kommentelnek is tehát mostantól a MÁV vezetői, inkább azt érdemes nézni, amit Lázár János csinál, nem azt, amit mond” – zárta gondolatait.

Ahogy arról beszámoltunk, augusztus 25-én, vasárnap kisiklott egy Kolozsvárról érkező InterCity (IC 74) a Keleti pályaudvarnál, ami megakasztotta a közlekedést a pályaudvaron, az onnan induló és oda érkező szerelvények nem tudtak ki-, illetve bejutni. Múlt kedden hajnalban kezdték el fokozatosan újra elindítani a vonatokat az érintett vonalakon.

(Borítókép: Lázár János 2023. május 9-én. Fotó: Karip Tímea / Index)