Ne várjon holnapig a tankolással, jelentősen emelkedik az üzemanyag ára

Újabb üzemanyagár-emelkedés következik: ezúttal a benzin és a gázolaj ára is változik 4, illetve 5 forinttal.

Rendhagyó napon, szombaton változik az üzemanyag ára – közölte a holtankoljak.hu. Mint írták, a benzin bruttó 4, a gázolaj pedig 5 forinttal lesz majd drágább.

A beszerzési árak emelése még eltérően került alkalmazásra a kutakon, így az aktuális kiskereskedelmi árak az alábbiak szerint alakulnak szerdán:

  • 95-ös benzin: 584 forint/liter,
  • gázolaj: 590 forint/liter.

Csütörtökön számoltunk be változásról, akkor a gázolaj árának emelkedéséről írtunk, ami 2 forinttal változott. Ez az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest nagyjából 50 forinttal olcsóbb a benzin esetében, míg a gázolajnál majdnem 100 forintos árzuhanást jelent. Nagyjából ezek a tendenciák a 100-as benzinnél és a prémiumgázolajnál is, bár ez utóbbinál csak 90 forinttal lett olcsóbb az, amit literenként elkérnek a kutakon.

A mostani drágulás mögött két tényező áll:

  1. október elsején az izraeli hadsereg és a hivatalos iráni sajtó is megerősítette: Irán rakétatámadást indított Izrael ellen. Így csak csütörtökön 4 százalékot emelkedett a Brent típusú olaj ára. A Goldman Sachs szerint az olajár hordónként 20 dollárral is emelkedhet. Tehát az üzemanyagár-emelkedés mögött egyrészt az olajár emelkedés húzódik.
  2. A drágulás annak is köszönhető, hogy több oldalról támadják a forintot: a nemzetközi geopolitikai feszültségek és a nyomában romló piaci hangulat, illetve az amerikai jegybank kommunikációja sem kímélte a hazai devizát. Olyannyira, hogy másfél éves mélypontra esett az euróval szemben.
  3. Érdemes kiemelni, a Brent kőolaj ára folyamatosan ingadozik, de az augusztusi 80 dolláros hordóár szép lassan 70 dollár köré esett. Így a közel-keleti eszkalációt leszámítva, a világgazdasági tendenciák – például a kínai konjunktúra elmaradása – miatt akár csökkenhetnének is az üzemanyagárak – írta a napokban az MNB.