A szürke eminenciás, aki a magyar gazdaság passzátszelét fújja

• Ez egy portré Nagy Mártonról, a magyar gazdaság talán legerősebb háttéremberéről, akit még nem ismer.
• Akinek a pályája az utóbbi évtizedekben töretlenül ívelt felfelé a jegybankban, miközben körülötte minden megváltozott, jegybankelnökök jöttek-mentek.
• Míg a kirakatban Matolcsy György állt, a háttérben leginkább ő mozgatta a szálakat, az utóbbi évekre a jegybank legerősebb szakmai irányítójává vált.
• Sokan Matolcsy utódát látták benne, kollégái szerint ő is saját magában. Az utóbbi időben viszont fontos területeket vesztett, pozíciója gyengült.
• Nagy Márton tündökléséről, botlásairól és lehetséges sorsáról számos egykori és mai kollégájával, ismerőseivel beszélgettünk. Kerestük őt magát is, de nem szeretett volna nyilatkozni.

Amikor 2013 tavaszán Simor András mandátuma lejártával otthagyta a jegybank vezetését, egy búcsúfogadáson a jegybankban maradó szorosabb munkatársaival egyenként kezet fogott és búcsúzóul elmondta, hogy mit tanult tőlük. Az egyik jelenlévő szerint Nagy Mártonnak, az akkori, sokra tartott, fiatalabb tehetségnek számító jegybanki igazgatónak csak annyit mondott, hogy

Marci, tőled azt tanultam, hogy a hatalomnak nincsen szaga.

És nagy ember is lett

Nagy Márton azóta a háttérben a magyar gazdaság egyik legfontosabb emberévé vált, talán még az sem túlzás, hogy az öt legfontosabb gazdasági irányító egyike lett. Ezermilliárdokról dönthet szinte egyedül, a nyilvánosságtól erősen visszahúzódva. Hozzá tartozik a devizatartalékunk, a teljes monetáris politikánk és a pénzügyi szabályozásunk, de még egy sereg egyéb olyan fajsúlyos ügyben is ő volt az igazi irányító, mint például a devizahitelek forintosítása, a növekedési hitelprogram (nhp), az államosított tőzsdénk vagy az MKB furcsa privatizációja. Miközben a karrierje egyáltalán nem az egyébként az államigazgatásban szokásosnak mondható – Fidelitas, jogi egyetem, helyettes államtitkárság – forgatókönyvet követte.

A most 40 éves Nagy Márton Szolnokról indult, szorgalmas középosztálybeli gyerekként. Anyja főiskolai néprajztanárként egyedül nevelte, az elmondások szerint vagyonosabb apja faképnél hagyta a családot, amit a fia nehezen tudott megbocsátani neki.

A Közgázon bulizós, de okos fiúnak tartották, az ismertebb bibósokhoz, rajkosokhoz hasonlóan ő is volt szakkollégista, csak ő egy fiatalabb szakkollégiumot, az EVK-t választotta. Ezt végül nem fejezte be, de több barátsága is megmaradt onnan, jóban lett például Kurali Zoltánnal, a Deutsche Bank mostani vezérigazgatójával.

Ez már nem a Fidesz rendszerváltó generációja, de szintén egy történelmi időszak utolsó néhány éve: Magyarországon ugyanis a kilencvenes években elképesztő hiány volt olyan közgazdászokból, pénzügyesekből, menedzserekből, akik értettek valamit a mainstream modern közgazdaságtanból, nem csak a szocialista tananyagot biflázták be. Ezt a tudást internet híján külföldi egyetemekről, szakkollégiumokból vagy még nehezebb utakon lehetett megszerezni, miközben itthon eleve elég kevés közgazdászt képeztek.

A privatizációval megspékelve mindez azt eredményezte, hogy kapcsolatok nélkül is igen hamar vezetői pozícióban találhatták magukat az akkor végzett, képzettebb friss közgazdászok. Az évtized végére ez már lecsengőben volt, de még mindig sokkal kisebb versennyel és gyorsabb karrierrel számolhatott egy végzett közgazdász itthon.

Az 1999-ben végzett Nagy Márton az Államadósság Kezelő Központban kezdett, majd 2000-ben már az ING vezető elemzője volt, 2002-ben pedig átment az MNB-be senior közgazdasági elemzőnek a monetáris területre. Ez komoly szakmai elhivatottságot jelez, mivel a jegybank akkoriban, pontosabban a mostani időkkel ellentétben nem a piaci bér sokszorosát kínálta. Csak az ment oda ilyen pozícióba, aki érdemi lemondások árán is a monetáris politikával vagy a pénzügyi rendszer stabilitásával akart foglalkozni.

A jegybankban a főnökei kiemelkedően okos, felkészült szakembernek tartották, bár elég törtetőnek is. Ahogy egyik volt vezetője megjegyezte: „Figyelmeztetett a korábbi főnöke, hogy bármi is a hobbim, két hónap múlva a Marcié is az lesz.” Aztán magában mosolygott, amikor Nagy már egy hét múlva jelezte, hogy véletlenül pont megrendelte az ehhez a hobbihoz szükséges eszközöket.

Nem lehet jó a főnökének lenni

Ha van a világon olyan állás, amit biztosan nem vállalnék, az az, hogy Nagy Marci főnöke legyek

– mondta el erről nevetve egy volt kollégája. „Tényleg mindig úgy lépdelt felfelé, hogy kirúgatta az aktuális főnökét” – mondta egy mostani munkatársa. 

A legtöbben látványos esetként Tabák Pétert hozták fel, aki az elmondások alapján jó szakember lehetett, de jegybanki igazgatóként elég gyenge menedzser. Nagy három évet dolgozott a helyetteseként, majd 2010-ben, már a kormányváltás után begyalogolt Simor Andráshoz azzal, hogy vagy kirúgja Tabákot, és beteszi őt a helyére, vagy felmond.

Király Júlia, az akkori alelnöke amellett volt, hogy az ilyen zsarolás nem fér bele, és váljanak meg Nagy Mártontól. Simor viszont úgy gondolta, hogy nem szabad egy ilyen felkészült, már bizonyított fiatalt elveszteni, és inkább megváltak Tabáktól. Aki egyébként hamar jó állásajánlatot kapott az EKB-tól és az EBRD-től is, ezért kifelé mindezt lehetett úgy kommunikálni, hogy új kihívásokat választott. „Három év alatt lecseréltetni a főnöködet magadra, na, az az MNB-ben biztos, hogy korszakos rekordidő volt” – mesélte még egy másik volt munkatársa.

A legügyesebben váltott az új csapathoz

Hogy 2013 után, Matolcsy jegybanki megérkezését követően hogyan tarthatta meg a pozícióját, azt csak páran tudhatják pontosan. Mindenesetre az sokaknak feltűnt, hogy Nagy már bő fél évvel előtte elkezdett találkozgatni Matolcsy környezetében lévő fideszes figurákkal – különösen Horváth Marcellel, Matolcsy kabinetfőnökével barátkozott. Sokan ezért meg is nehezteltek rá, mivel közben befelé feltűnően azt magyarázta, hogy „számára a szakmaiság az első”, és biztosan nem marad, ha jönnek a magyar banános szakértők Matolcsyval az élen, „ha kell, Dél-Amerikáig is elmegy”, hogy értelmesen dolgozhasson, ne kelljen hülyeségekhez adnia a nevét.

Ehhez képest mire Matolcsy megjött, többek szerint Nagy Márton már annyira bizalmi pozícióban volt, hogy ő írhatta meg az új szervezeti felépítést (szmsz). Ezzel rögtön kirúgatott minden olyan felette lévő szakembert, aki szakmailag veszélyes lehetett volna rá, magát pedig kinevezhette ügyvezető igazgatónak, értelemszerűen persze Matolcsy jóváhagyásával.

Nagy bevágódását az is jól mutatja, hogy amikor Matolcsy kért egy látványos intézkedést, ami majd a csodafegyvere lehet, Nagy minden jel szerint teljesen egyedül és titokban állította össze a növekedési hitelprogram koncepcióját. Ezzel egyszersmind egyébként a piacokat is megnyugtatta, mivel ez a program, az ingyenpénz kiszórása nem számított kicsit sem unortodox húzásnak. Cserébe hatékonynak se, de szinte mindenki boldog volt, Matolcsy sokszor mondhatta, hogy újabb siker és fordulat történt, a piaci szereplők pedig lenyugodhattak, hogy teljes, összeomlásszerű őrület nem várható az új jegybankból, és még pénzt is kapnak. A hétköznapi emberek meg úgysem értik, hogy mi ez.

Darth Vader-szerepkör

Matolcsy alapvetően mindig szívesen nyúlt a fiatalabbakhoz, gyorsan megtette őket vezetőnek, már csak azért is, mert más nem nagyon volt olyan, aki értett is valamihez. Nagy viszont a fiatalokat is igen gyorsan legyűrte a tisztségekért folyó versenyben, még az előnyösebb pozícióból induló, volt NGM-es bizalmi Matolcsy-ember, Palotai Dániel is arra lehetett figyelmes, hogy szinte minden fontos terület a rámenősebb Nagyhoz került, akit közben alelnöknek neveztek ki.

„Marci ambiciózus ember, arra is odafigyel, hogy amit csinál, annak mindig legyen impaktja” – magyarázta egy sokadik volt munkatárs.

Messze kilóg az üresfejű fideszes karrieristák közül, őt mindig érdekelte a tartalom is.

„Mély tudása van, de kapva kapott az alkalmon, hogy ezt a Matolcsy-birodalom szolgálatába állíthassa. Ebben pedig az a fő feladata, hogy szalonképessé tegye a különböző félig végiggondolt húzásokat, vagy hozzon neki nem brutálisan kockázatos csodaötleteket” – mondta egy másik.

De volt, aki csak annyit volt hajlandó megerősíteni, hogy több, Simor-éra alatti volt munkatársával Darth Vadernek hívják maguk közt. „Azért, mert egy nagyon tehetséges ember, de pár hónapon belül bármiről meg tudja győzni akár saját magát is, hogy annak mindig is pontosan az ellenkezőjét gondolta.”

Matolcsynak pedig szüksége volt Nagyra. A jegybankelnök ugyanis hiába ért sok mindenhez, a matematikai alapú közgazdaságtan vagy a formális logika nem tartozik ezek közé, és a jelek szerint ő maga is helyesen ismerte fel, hogy jobban teszi, ha érdemben nem szól hozzá összetettebb monetáris vagy pénzügyi szabályozási kérdésekhez, és ha ezekben az ügyekben inkább másokra támaszkodik. Szüksége volt olyan hozzáértőkre, akik össze tudnak rakni szakpolitikai változtatási javaslatokat anélkül, hogy valami komoly hibától azonnal megroppanjon az ország.

Matolcsy másik nagy bizalmasa, Balog Ádám alelnökként először Nagy Márton közvetlen főnöke volt, és az elmondások alapján eleinte jól ki is jöttek, mivel Balog eleve nem volt túl képzett a monetáris makroökonómiában és a pénzügyi stabilitási szabályozásban, Nagy pedig ügyesen kiszolgálta őt is. Már akkor is Nagy dönthetett fontos kérdésekben, Balog pedig okosnak tűnhetett. Aztán a háttérben beindult közöttük is a rivalizálás, de nem nyíltan, már csak azért is, mivel Balog lényegesen jobban fekszik Matolcsynál.

Annyi bizonyos, hogy Nagy Márton is nagyon szeretett volna MKB-elnök lenni, de ez a nagy pénzzel és menő állással járó kilépési lehetőség nem jött össze neki, Balog kapta meg a posztot. Nagy ráadásul maradt a dolog rosszabbik végén, neki kellett botrány nélkül menedzselni azt, ahogy milliárdos tanácsadói díjakért titokban rendbe teszik a bankot, hogy aztán végén így sem tudják eladni normális befektetőnek. Sőt, hogy végül egy kimondottan gyanús tulajdonosi kör vigye el.

Amikor az MKB élére beejtőernyőzött Balog Ádámnak kellett a bank rendbetételért felelős jegybanki vezetéssel, azaz a Nagy Márton vezette jegybanki csapattal tárgyalnia, több résztvevő szerint a szabályozói pozícióban lévő Nagy már elég erős hangnemet engedett meg magának a tárgyalások során a nem sokkal korábbi főnökével szemben. „Mondjuk az azt fogod csinálni, amit én mondok szintű odaszólás Balognak még a nem kiugróan durva megjegyzések közé tartozott” – magyarázta egyikük.

Nehéz ember

Minden valamikori és mostani munkatársa megjegyezte, hogy Nagy Mártonnal együtt dolgozni főnökként súrlódásmentesebb, de beosztottként vagy vele azonos szintűként sokszor eléggé megterhelő. Általában úgy írták le volt és jelenlegi munkatársai, hogy sokat dolgozik, igen okos, de „rögtön az arcodba mászik, ha valamiről úgy érzi, hogy jobban tudja”. A volt főnökei inkább azt domborították ki, hogy szeret élni, vicces, jó hangulatú társasági figura, csak „néha kissé elengedi magát”.

Még az igazgatósága, azaz 2013 előtt is jellemző volt, hogy teljesen útszéli hangnemben adta tudtára valakinek, hogy nem elégedett egy leadott anyaggal, vagy hogy más a véleménye bizonyos dologban. „Többször volt üvöltözős, erősen bazmegolós vita vele, ami azért egyáltalán nem volt jellemző a jegybankban mással” – magyarázta egy volt munkatársa.

Volt, hogy egy beosztottját úgy elküldte melegebb éghajlatra valami „mocsadék" szakmai anyag miatt, hogy az utána azonnal hazament kiheverni a megaláztatást, miközben hamar kiderült, hogy félreértésről volt szó, és lényegében ő kért kifejezetten olyan jellegű anyagot korábban, csak a beosztottja nem mert eléggé kiállni magáért egy ilyen vitában.

„Elég okos, általában igaza van, plusz sokszor megalapozottabb a véleménye is, hiszen ott van már 15 éve jegybankban, tonnányi titkos banki adattal dolgozott például. De igazából senkivel nem kéne így beszélnie” – mondta egy másik munkatársa. A helyzetet pedig nem könnyíti, hogy egy olyan környezetben dolgozik, ahol munkatársai, de még a különösen fontos pozícióban lévő Monetáris Tanács-tagok egy részét is joggal tarthatja szakmailag dilettánsnak. Gerhardt Ferenc alelnököt többször is nyíltan csak „szenilis vén hülyének” aposztrofálta, ami az egymást elnökurazó, alelnökurazó, bürokrata MNB-s légkörben különösen kiugró. 

És nem csak a jegybankon belül vannak konfliktusai. Másfél éve Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy MNB–NGM-összetűzés után nyíltan bemondta, hogy ő simán kirúgná Nagyot, ha az ő beosztottja lenne, miután Nagy egy kicsit túl vehemensen állt Matolcsy mellé egy nyilatkozatában. Ugyanakkor nem tökéletesen elveszett ember a Fidesznél sem, sokakkal van beszélő viszonyban, egyes hírek szerint például még az igen nagy embernek számító Rogánnal is kifejezetten jó kapcsolatot ápolt.

De kereskedelmi banki vezetőknek is többször kinyílt a bicska a zsebükben, ahogy Nagy Márton lekezelően pattogtatni akarta őket. Patai Mihály, az Unicredit elnöke korábban egyszer közbe is vágott neki azzal, hogy

Marci, folytathatjuk ebben a stílusban, nekem ez nem idegen, 30 éve a Központi Bizottság utasításait tolmácsolták nekünk így.

Akkor megfagyott egy kicsit a levegő, de aztán megváltozott Nagy Márton hangvétele is. Persze az is igaz, hogy a kereskedelmi bankoknál is bőven vannak olyan vezetők, akik képtelenek rendszerben gondolkozni. „Sokszor olyanok ellen ágálnak, amit láthatóan nem is értenek” – finomította a felbőszülés lehetséges okait Nagy egyik ismerőse.

Nagy magabiztosságára jó példa lehet az az ismertebb OTP-s pletyka, ami szerint Nagy bement tárgyalni az MNB nevében az OTP-be, ahol jó pár komolyabb vezető mellett ott volt maga a legnagyobb úr, Csányi Sándor is, aki előtt reszketnek a bankosok. Nagy Márton pedig betoppanva azzal nyitott, hogy „mi van, pogácsa nincs is?”.

De Nagyot banki körökben egyébként sem visszafogottságáról ismerik. Korábban is igen jó fizetése volt, az elmúlt időszakban az elmondások alapján pedig gyakran lehetett látni több százezer forintos Ermenegildo Zegna öltönyben és Vass cipőben kiszállni az Audi S5-öséből, miközben telefonját nyomkodva tart a tíz hazai topétterem egyikébe, beugrani egy gyors ebédre. A csúcsidőszakában az összes állami tisztségével együtt 8 millió feletti havi fizetéséből simán telik fényűzésre, csak mostanában látványosabban költ ilyesmire, korábban ez jóval kevésbé volt jellemző.

Nagy Márton egyébként határozottan próbál megmaradni egyfajta szakmai tekintélynek, és ha teheti, próbál kimaradni olyan ügyekből, amelyek később visszaüthetnek. Egybehangzó információk szerint a jegybanki alapítványok vezetéséből sem azért szállt ki, mert kitúrták, hanem mert el akarta magától távolítani a dolgot:

És a botrány kirobbanása után is igyekezett eltávolítani magától az alapítványok kérdését, emiatt állítólag Matolcsy meg is orrolt rá.

A bukás szélén?

Nagy Márton arra hivatkozva tudott kiszállni az alapítványos pénzosztó folyamatokból, hogy túl sok a teendője, és a tőzsdére kell fókuszálnia. Ehhez képest volt nagyon erős, amikor hirtelen lemondott a tőzsdeelnökségről, átadva a tisztséget Balog Ádám bizalmi emberének és helleres szakkollégistatársának, Végh Richárdnak.

Majd utána, amikor az alelnöki feladataiból is komolyan visszanyestek, már egyértelműen arról kezdtek cikkezni a lapok, hogy teljes-e Matolcsy bizalomvesztése Nagy Márton iránt, vagy ez csak valami részleges fegyelmezés valami rossz húzás miatt.

A jegybanki és kereskedelmi banki körökben legalább két pletyka terjedt el erről. Az első, hogy Nagy véletlenül bunkó volt Matolcsy titkárnőjéből lett barátnőjével, Zitával is, és erre jött a kemény válasz. Ennek az első része éppenséggel hihető, de azért kevésbé valószínű, hogy ilyen szintű sértődéseket ne lehetne elintézni Matolcsyéknál egy bocsánatkéréssel.

Jóval erősebben tartja magát a másik teória, amit mi is sokkal több embertől hallottunk egyértelmű tényként beállítva. Eszerint – hogy ha emlékeznek – miután Nagy Márton elég erőltetett ütemben végigverte a devizahitelesek forintosítását, szinte rögtön elszabadult a svájci frank árfolyama. Ezzel igazából a szerencse révén, de egyrészt rengeteg pénzt sikerült a társadalomnak megtakarítani, mivel a forintosítás révén akkorra már a devizahitelesek döntő részének nem kellett aggódnia a frank árfolyama miatt. Másrészt mivel időben közel volt, nagy politikai sikerként lehetett tálalni az egészet, mint Matolcsy zseniális ötletét.

Orbán mindenesetre annyira boldog volt, hogy megüzente Nagynak: ez annyira jó húzás volt, hogy egyszer majd kérhet cserébe valamit. Aztán tavaly tavasszal, amikor elkezdtek kiderülni az MNB alapítványainak irtózatos svindlijei, Matolcsy egyre kényelmetlenebbé kezdett válni a kormánynak. Pláne, amikor rákezdett az „elvesztette a közpénz jellegét” érvelésre, és az Alkotmánybíróságra kellett várni, hogy ilyet tényleg meg lehet-e csinálni.

Nos, ekkor Nagy állítólag pár közvetítőn keresztül eljutott Orbánhoz, és beadta a nagy ajánlatát, hogy

Orbán erre azt mondta, hogy igen, ez nagyon jó, kedves Marci. Majd mostanában elkezdték őt visszanyesni, elvenni a tisztségeit. Forrásaink szerint Nagy Márton túl magasra nyúlhatott, Matolcsy ugyanis egyértelműen mozdíthatatlan. Ráadásul Orbán logikája eddig is úgy működött, hogy nem lehet senkit akkor kirúgni, amikor gondok vannak vele, ráér egy kicsit később, és akkor nem lesz már akkora támadási felület.

Nagy Márton megkurtított hatáskörű alelnökként maradhatott ugyan a jegybankban, de nem mindenki fogad arra, hogy a korábbi állapot helyreállítható. A bizalom megingását jelezheti az is, hogy Nagy a megromlott viszonyról szóló hírek után maga kezdte magyarázni, hogy Matolcsy mennyire rendületlenül bízik benne, pedig az ilyet első körben semmiképp nem az érintettek maguk szokták bejelenteni.

Azt is lehet tudni, hogy Nagy is javában gondolkozik a kilépési lehetőségeken. Azt hallottuk, érdeklődik az OTP-nél, hogy esetleg átmehetne-e oda. Itt az a kérdés, hogy milyen tisztséget kínálnak fel neki. Főosztályvezetőnek vagy igazgatónak valószínűleg nem menne el; Csányi alatt közvetlenül lévő, valószínűleg számára is vonzónak tűnő vezérhelyettesi tisztséget pedig nem biztos, hogy felajánlanak.

Mások szerint Nagy Márton a Budapest Bank vezetése iránt is érdeklődött, de ott más probléma van. A bankot túlárazva államosították, ezért ha most bármilyen értelmes vevőnek eladnák az egyébként jó bankot, akkor jó eséllyel csak lényegesen olcsóbban tudnák ezt megtenni, ami komoly politikai blama lenne a választások előtt. Ezt úgy lehetne a legkönnyebben kijátszani, ha összeolvasztanák valami másik bankkal, ám ebben az esetben főleg az MKB jöhetne szóba.

És persze arra is van esély, hogy a büntetés után azért maradhat a jegybankban, hiszen tényleg voltak sikerei, tudásából pedig Matolcsy is sokat profitált. A sikerek ugyanis az ő eladható politikai sikerei is a „megígértük–megcsináltuk tengelyen”. Ilyen például az MKB szanálása, a forintosítás, a tőzsde államosítása vagy épp a növekedési hitelprogram. Mindenesetre biztosan érdemes lesz figyelni a fejleményeket, még ha a következő lépés csak fél év múlva jön.