10+10 milliós ingatlant keres? Itt találja őket!

GettyImages-183558559
2016.01.11. 13:02 Módosítva: 2016.01.11. 13:04

Nem csoda, hogy magyar nagycsaládosok és egyedülállók százezrei számolgatják otthon, milyen módon tudnák az eddig nem látott mértékű állami támogatást a saját lakhatásuk javítására felhasználni. A helyzet azonban nem olyan egyszerű, hiszen a milliók (akár 10+10 millió) mellé nem árt olyan ingatlan is, amit meg tudunk venni, vagy legalább egy telek, amire tudunk építkezni.

Az Otthontérkép megvizsgálta az oldalán elérhető eladó ingatlanokat, amiből az derült ki, hogy csak nagyjából az ott fellelhető ingatlanok 6,4 százaléka felel meg azoknak a feltételeknek, melyeket a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) 10+10 millió forintos kategóriája előír. Az új építésű otthonokra érvényes támogatás összegével megegyező áron vidéken már lehet ingatlant vásárolni, Budapesten azonban erre elég kicsi az esély.

Nem érdemes elsietni a csokos lakásvásárlást

A decemberben bejelentett csok felpezsdítette a piac szereplőit, vevői, eladói és szolgáltatói oldalon egyaránt. Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője elmondta, hogy az új csokra, és azon belül is a köznyelvben már 10+10-ként emlegetett verzióra felfokozott az érdeklődés, és várhatóan sokan élni kívánnak majd a kínálkozó lehetőséggel.

Ditróy szerint egyelőre kevés csok-kompatibilis ingatlan van a piacon, de az fejlesztések előkészületei sok esetben már zajlanak. Az érdemi kínálatbővülés egy-másfél éven belül jelentkezhet a piacon, úgyhogy nem muszáj azonnal lerohanni a jelenleg eladásra kínált ingatlanok tulajdonosait.

Az áfacsökkentés ellenére arra számítunk, hogy a CSOK feltételeit kielégítő új építésű ingatlanok már rövid távon is drágulhatnak,

míg az agglomerációs és vidéki családi házakat egyre nehezebben lehet majd eladni, és az áruk is legfeljebb stagnál majd” – mondta.

Ennek az az oka, hogy sokan akarják meg eladni az ingatlanjukat, hogy az új ház építésére koncentráljanak, míg a kereslet egy jelentős része az új lakásokra és házakra tevődik át. „A következő fél év során rengeteg kérdésre kaphatunk majd választ, hiszen a bankok ügyfélkezelése és a törvényalkotó esetleges újabb módosításai is érdemben módosíthatnak a felhasználói körön és az pénz felhasználásának módján” – mondta Ditróy.

A csok kiterjesztésének legvonzóbb része a 10 millió forint támogatás és az ehhez felvehető 10 millió forint kedvező kamatozású hitel. Ez a konstrukció új építésű lakásokra és házakra vehető igénybe abban az esetben, ha összkomfortos, lakás esetén legalább 60 négyzetméter, ház esetén legalább 90 négyzetméter alapterületű, illetve, ha 2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott építési engedélye van és rendelkezik használatbavételi engedéllyel.

A jelenleg eladó ingatlanok 6,4 százaléka, vagyis körülbelül 8-10 ezer ingatlan marad fenn a szűrőn a fenti kritériumok figyelembevétele után. Az Otthontérkép adatbázisára támaszkodva megvizsgálta, hogy mi jellemzi a 10+10 milliós támogatással megvásárolható otthonokat, hol helyezkednek el, milyen áron kínálják őket.

Budapesten legfeljebb a külváros jöhet szóba

„Budapestet leszámítva a csok 10+10 milliós feltételeinek megfelelő otthonok 20 százaléka 20 millió forint alatti, így ezekben az esetekben még előfordulhat, hogy valaki a támogatás összegével megegyező áron tud vásárolni. Budapesten azonban ez szinte kivitelezhetetlen, az érdemi kínálat ugyanis 30 millió forintnál kezdődik” – mondta el Fodor Szabolcs, az Otthontérkép elemzője. Tehát, attól, hogy az állam sok pénzt ad, saját tőke bevonása nélkül lehet hozzájutni az ingatlanokhoz.

OT 1 (1).png

Magyarországon jelenleg Győr-Moson-Sopron megyében van a legtöbb csok-kompatibilis ingatlan, ezt követi Bács-Kiskun megye, aminek az az oka, hogy ott sok ipari fejlesztés volt mostanában (jelentős részben a kecskeméti Mercedes-gyár építéséhez kapcsolódóan). A dobogó harmadik fokán Csongrád megye áll, amit valószínűleg Szeged és környéke húz fel.

OT 2.png

A legkevesebb 10+10-es ingatlant az ország keleti, északkeleti, déli és délnyugati részén találni. Budapesten a legtöbb ilyen ingatlan a VI., XVI., XIII. és III. kerületben található, illetve a város külső kerületeiben. Átlagárban nagyon nagy különbségek lehetnek az egyes területek között: míg a XIII. kerületben 529 ezer forint/négyzetméteres áron kínálják az otthonokat, addig a XVI. kerületben 335 ezer forint/négyzetméteres áron.

OT 3.png

A belvárosban a legkevesebb az esélye, hogy egy 10+10-es ingatlanba botlunk. Mivel kevés ilyen ingatlan van, az értük folytatott verseny felnyomja majd az árukat. Ez tovább rontja a csok közvetlen felhasználását, hiszen a fővárosi kínálat csupán 10 százaléka marad a 20 milliós határ alatt, amely ingatlanok javarészt egyébként is a külvárosban találhatók. Az Otthontérképen elérhető, a kritériumoknak megfelelő, új építésű 10+10-es lakások és 10+10-es házak listája folyamatosan bővül. A tapasztalatok szerint egy-egy fejlesztés, új projekt megjelenése a kínálatban hatalmas változást hozhat és felbolygathatja a jelenlegi állapotokat.