Bezár a Levi Strauss magyar gyára

2009.03.20. 14:29 Módosítva: 2009.03.20. 18:59
Az idei első félévben bezár a Levi Strauss magyarországi, Kiskunhalason működő gyára. Az üzemben 549-en dolgoznak. Szintén a Dél-Alföldön, a Békés megyei Orosházán két cégtől akár ezer ember is utcára kerülhet. Leépít az Allianz, egy autóipari cégtől mintegy száz dolgozót küldenek el, bezár több élelmiszeripari cég.

Létrejött a megállapodás a Levi Strauss és a munkavállalói érdekképviseletek között a kiskunhalasi gyár bezárásáról ­– közölte a cég pénteken. A gyárban jelenleg 549-en dolgoznak, ennyi ember fogja tehát elveszíteni a munkáját, amikor a gyár – legkésőbb június végéig – bezárja a kapuit. Az elbocsátásokról a cég annyit közölt, hogy „a dolgozók a termelési folyamatok fokozatos megszüntetésével összhangban távoznak".

Tisztességes juttatás

A cég tájékoztatása szerint az üzemi tanáccsal és a ruhaipari dolgozók szakszervezetével folytatott tárgyalások során létrejött megállapodás „valamennyi fél által kölcsönösen elfogadott és tisztességesnek tartott juttatási csomagot határoz meg a dolgozók számára". A csomag a közlemény szerint „tartalmaz olyan elemeket is, amelyek segítenek enyhíteni az üzem bezárásának az érintett 549 dolgozóra kifejtett kedvezőtlen hatásait".

A gyár bezárását a Levi Strauss azzal indokolta: a világgazdasági válság hatásai a Levi's márkát sem kerülték el. „Jelentős keresletcsökkenés tapasztalható mind a ruházati termékek, mind pedig az egyéb fogyasztási cikkek terén", és a versenyképesség fenntartása „megköveteli a termelés rugalmasságának növelését". A cég közölte azt is, hogy a gyárbezárás a budapesti értékesítési részleget és a magyar Levi's boltokat nem érinti, így a Levi Strauss termékei továbbra is megvásárolhatók lesznek Magyarországon.

Korántsem a ruhagyártó cég az egyetlen, amely több száz fővel csökkenti dolgozóinak a számát. Több olvasónk írt arról, hogy egy budapesti autóipari cég, a Suzuki-beszállítóként működő Heavy Press Automotive Kft. elküldi ötven saját dolgozóját, és a bérelt munkások számát is csökkenti nagyjából száz fővel. A céget többszöri, heteken át tartó próbálkozásunk ellenére sem sikerült telefonon utolérnünk, hogy cáfolni vagy megerősíttetni tudjuk az olvasóinktól érkezett bejelentéseket.

A változás éve lesz

Az idei a változás éve lesz – ígérik az Allianz Hungáriánál, amelyről több olvasónk írta azt, hogy 10 százalékos létszámcsökkentésre készül. A cég tájékoztatása szerint a cél az, hogy megállítsák az elmúlt évek piacvesztését, és új piacokat hódítsanak meg.

Az év elején elindított program alapján átalakítják a szerkezeti struktúrát, ennek során átszervezik a 130 fiókból álló hálózatot (az Index tapasztalatai szerint van olyan fiók, amely megnyitását hónapokkal ezelőtt elkezdték, ám azóta is félkész állapotban, üresen áll). Ez létszámleépítést is jelent – ismerte el az Allianz, de ennek pontos mértékét majd az új struktúra határozza meg.

Az átszervezés az értékesítési területtel indult, és elsősorban az adminisztratív posztokat érinti. Csoportos létszámleépítés keretében eddig országos szinten száz fő alatt van azoknak a száma, akik előzetes értesítést kaptak állásuk várható megszűnéséről. Az új pozíciókra belső pályáztatással keresnek embereket. Ennek keretében választják ki az új elveken felépülő területi igazgatóságok vezetőit.

A program érinti az IT és operációs költségeket, valamint az ingatlangazdálkodást is. Felülvizsgálják a fiókhálózatot, a feleslegessé váló ingatlanokat pályázat útján értékesítik. A működési költségek csökkentése érdekében pedig bizonyos adminisztrációs feladatokat kiszervezéssel oldják majd meg.

Az Aegon Magyarországnál cégcsoporton belül próbálják úgy alakítani idei terveiket, hogy se létszámban, se jövedelemben ne legyenek jelentős változások a korábbi évekhez képest – válaszolták olvasóink levele nyomán érkezett megkeresésünkre a cégnél. A vállalat továbbra is országos hálózattal kíván jelen lenni a magyar piacon, de az eddigieknél nagyobb szerepet szán a helyi értékesítési partnereinek. Február végétől megszüntették a szolnoki, a miskolci, a nyíregyházi és a veszprémi hitelcentrumokat. Ezeken a területeken kiemelt értékesítési partnerein keresztül biztosítja jelenlétét, és az ország 12 saját hitelcentruma marad meg.

Ezer munkanélküli Orosházán?

A Békés megyei Orosházán hamarosan ezer ember maradhat állás nélkül, legalábbis ezt valószínűsítette a napokban a megyei napilapban a város polgármestere. Az biztos, hogy a felszámolás alatt álló Merian Zrt.-től 210 dolgozót küldenek el.

Pénteken délelőtt úgy lehetett tudni, 700-750 embert bocsát el a Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett cég, a magyar származású üzletemberek által alapított, kanadai érdekeltségű autóipari beszállító, a Linamar Corporation magyar vállalata, a Linamar Hungary Nyrt. Ivanics János vezérigazgató cikkünk megjelenése után néhány órával a távirati irodával közölte, 709 dolgozót bocsátanak el, a csoportos létszámleépítési szándékot már bejelentette a regionális munkaügyi központban.

A Portfolio.hu a cég részéről még meg nem erősített hír kapcsán megjegyezte, hogy az orosházi vállalat anyacége is komoly problémákkal küszködik. Az RBC Capital Markets szakértője szerint közel jár ahhoz, hogy megszegje egy fontos hitelszerződésének feltételeit – ha ez így lesz, nem tudja kifizetni az októberben lejáró kötvényeit, és akár a cég eladására is kényszerülhetnek a tulajdonosok.

Lapunkhoz több olvasótól érkezett bejelentés arról is, hogy 20-30 fős elbocsátásra készül a Schneider Electric magyarországi kereskedelmi egysége. A cégnél megkeresésünkre megerősítették: 29 fő csoportos elbocsátását tervezik, de konkrét felmondások még nem történtek, ez a következő hetekben várható.

Rossz hírek Zalából

Bezár a zalai Goldsun Zrt. is, a felszámolás alatt álló cégnél jelenleg 45-en dolgoznak, a munkájukat mindannyian elveszítik. A megyei napilap cikke szerint a hűtőház túlélésére nincs esély, miután annak meghirdetett ingatlanaira sem volt jelentkező. A termelés március 30-án áll le, a dolgozókat április 20-án küldik el.

Szintén bezárja kapuit az ugyancsak zalai, és ugyancsak élelmiszeriparral foglalkozó cég, a Hunnia Húsipari Zrt. A keszthelyi vállalattól 140 embert kell elküldeni. A Hír tévé azt közölte: az üzemben teljesen leállt a gyártás, a közüzemi szolgáltatásokat is kikapcsolták. A vállalat azért lehetetlenült el, mert számlavezető bankjától nem kapott hitelt, a dolgozók az utolsó havi bérükre is várnak, a cég adóssága több mint 120 millió forint.

33 ezerhez közelít

A mostani bejelentésekben szereplő több mint 1500 fős elbocsátással együtt az Index elbocsátásszámlálója már 33 000 közelében jár. A számlálóban csak azokat a már bejelentett vagy kilátásba helyezett elbocsátásokat vettük figyelembe, amelyeket valamilyen módon megerősítettek az érintettek; ahol a cég még nem adott ki hivatalos közleményt vagy tájékoztatást, ott ezt csillaggal jelöltük (ilyen a mostani cikkünkből a Linamar vagy a Heavy Press).

Mivel csak a hozzánk beérkező bejelentéseket tudjuk feldolgozni, a számlálóban jellemzően kevés adat szerepel a kkv-k esetenként néhány fős, összességében azonban vélhetően több ezer embert érintő elbocsátásairól (a becslést arra alapozzuk, hogy az Opten adatai szerint március 20-ig 3336 cég ellen indult felszámolási eljárás). Van több olyan cég is, amely elbocsátásairól a napokban kaptunk bejelentést, és azok valódiságát még ellenőrizzük. Ha tud olyan cégről, amely nem szerepel a listánkon, az alábbi űrlap kitöltésével vagy egy e-mail elküldésével segíthet nekünk.