Soroksári űrállomás rejti a nemzeti vagyont

„Ettől most el fog állni a szavatok” – mondták a kísérőink.

És igazuk lett.

A raktárajtó kinyílt, beléptünk, és ezüstszínű fémkonténerek megszámlálhatatlan tömegével néztünk farkasszemet. Ha nem is végeláthatatlan, de impozáns mélységbe nyúltak le az oszlopok, ha jól számoljuk, nyolc sorban sorakoznak a konténerek egymás mellett. És percek alatt tényleg elállt a szavunk.

A fél GDP elférne itt

Nem a megdöbbenéstől, nem is azért, mert megtudtuk, hogy a helyiségben elfér kétezer-kétszáz fémkonténer. És még csak nem is azért, mert azt már tudtuk, hogy egy-egy konténerben akár kétszázötvenezer darab bankjegy is lehet, vagyis – ha lenne annyi húszezresünk, egyáltalán, annyi készpénzünk, de nincs, nemcsak Attilával kettőnknek, az egész országnak se – tizenegyezermilliárd, számokkal leírva 11 000 000 000 000 forinttal lehetnénk egy társaságban.

Persze ez is elég ok lenne, hogy elakadjon a szavunk, de mégsem ezért történt.

Hanem azért, mert a raktárban, hivatalos nevén a Magyar Nemzeti Bank készpénz-logisztikai központjának értéktárában rohamosan fogy a levegő. Oxigénben szegény környezetben vagyunk ugyanis, a jegybank így is védekezik egy esetleges tűzvész ártó hatásai ellen.

Most már tudjuk, milyen lehet megmászni a Himaláját, motyogjuk elhaló erővel, és kezdjük átértelmezni azt a jegybankos barátaink által nemrégen fülünkbe súgott bizalmas mondatot, hogy olyan helyekre visznek minket, ahol – az itt dolgozókat leszámítva – élő ember még nem járt. „Dehogy is, ez a szakértők szerint csak körülbelül olyan négyezer méteres magasságnak felel meg” – mondja Ferenczi Barnabás, az MNB készpénz-logisztikai igazgatója.

Új hely, változatlan lényeg

Három évvel azután, hogy a budapesti belváros mélyében a föld alá szálltunk, hogy farkasszemet nézzünk elképesztő mennyiségű magyar forinttal, most ismét útra keltünk. A belvárosból külváros lett, a Szabadság térből Soroksár, az ódon hangulatú, olykor a Nyomorultakból ismert párizsi csatornarendszert idéző alagutakból ultramodern űrbázis.

A lényeg persze mit sem változott, a környezet olyan, mintha egy lottóreklám-forgatáshoz rendezték volna be a terepet. Mindenhol pénz, pénz és pénz, nagyon sok pénz. Kötegben az ezresek, öt-, tíz- és húszezresek, több tízkilós zsákokban az érmék.

Illetve ami változott, az a már említett oxigénhiányos környezet – ilyen a régi helyen nem volt. Miközben a túlélést gyakoroljuk, azon viccelődünk elhaló hangon, hogy melléküzemágban hegymászóknak is kiadhatnák a helyet. Igaz, ha valamire, pénzre itt aztán nincs szükség, az ugyanis nagy csomókban áll mindenhol.

Majdnem baleset tízmillió forinttal

Vagyis éppen hogy nem nagyon áll, hanem mozog, méghozzá helyenként követhetetlen gyorsasággal. Van olyan bankjegyszámoló automata, amely másodpercenként hatszázezer forintot is átpöröghet – harminc darab húszezres formájában –, nem is akarunk belegondolni, mi hány másodpercet dolgozunk ennyi pénzért. Attilát az egyik ilyen bankjegyszámlálónál kis híján baleset éri, majdnem a lábára esik egy tízmillió forintos pénztömb, de ügyesen elugrik. Próbálok helyezkedni, hátha nekem meg a zsebem felé esik egy hasonló tömb, de hiába.

A készpénzlogisztikai központ egyébként különös átmenetet képez egy biotechnológiai labor, egy űrállomás és egy átlagos, bár a hagyományosnál jóval modernebb raktár között. A felépítése, mint minden raktáré: megvannak a depók, ahová a teherautók meghozzák az árut – adott esetben, ugye, páncélautók a sok-sok pénzes zsákot. Statisztikailag évente minden magyar bankjegy és érme eljut ide évente egyszer, majd amit nem semmisítenek meg, az értéktárban eltöltött némi pihenő után visszamegy a bankautomatákba, pénztárakba, pénztárcákba.

Csak a bankjegy van papírból

„A raktárban csak a bankjegy van papírból, egyébként teljesen papírmentes irodát működtetünk, a készpénz átvételéről annak kiadásáig mindent elektronikusan okmányolunk” – büszkélkedik Ferenczi Barnabás. Mindezt egy nagymértékben gépesített, a személyi felelősséget lényegében nullára redukáló rendszerben valósították meg.

Hogy milyen fokú a gépesítés? Amikor a készpénzátvevőtől indulunk a már említett értéktár felé, szólnak, hogy maradjunk a sárga zónában, ne lépjünk a szürkére, mert „könnyen elüthet egy robot”. Hát persze, nevetünk össze Attilával, annyira hihetetlennek tűnik az egész, hogy azon is elgondolkodom, elmenjek-e fülészetre.

Aztán nem sokkal később furcsa csipogó hangot hallunk, és a folyosó egyik sarkán, szigorúan a szürke mezőben maradva tényleg felbukkan egy robot – no jó, ránézésre inkább csak önműködő targoncának tűnik, de hát a jegybankot mégis csak SImor András vezeti, és nem George Lucas. A robotok lézerrel tájékozódnak, és a pénzkezelőktől számítógépen kapják az utasítást, mikor melyik konténert honnan hová szállítsák.

Minden harmadik forintot megsemmisítik

A robot begördül az egyik helyiségbe, ahol a pénzkötegek a konténerekbe kerülnek – ezeknek a ládáknak a súlya üresen hatvan kiló, pénzzel telepakolva három-négyszáz kilót nyomnak –, kiválasztja a megfelelő konténert, és elindul vele az értéktárba, ahonnan néhány perccel később egy másik robot indul el egy másik konténerrel. Az értéktárban hatalmas villás lift pakolgatja a konténereket, a rendszer úgy van kitalálva, hogy a leghátsó traktusban lévő ládát is útnak tudják indítani két perc alatt.

Az átlagosan évente minden harmadik magyar bankjegyet leselejtezik, értelemszerűen gyorsabban kikerülnek a forgalomból a kisebb, így gyakrabban forgó címletek. Évente száz tonna pénzt semmisítenek meg, a már jól ismert, darabonként ötmillió forintot érő bankjegytéglák formájában kerülnek ki az erre szolgáló hatalmas gépekből – ezeket nagy fűtőértékük miatt jótékony célokra, alapítványoknak ajánlják fel –, amelyek immár szintén teljesen zárt, emberi beavatkozás nélkül működő rendszerben semmisítik meg a fölösleges pénzt. Ilyen fölösleges pénz a kétszázas bankjegy is, amelyet november 15-én kivonnak a forgalomból, és már most is csak befelé jön a központba, kifelé nem.

Kijutni persze nekünk sem egyszerű. Fémdetektorral is átvizsgálják a távozókat, azt viszont nem tudjuk, hogyan szűrik ki, hogy egy-egy marok bankjegyet nem gyűrtünk-e zsebre, egy kaszinóból kijövő Gorcsev Iván lezserségével (vagyis csak sejtjük, hogy a méterenként felszerelt kamerák valószínűleg azt is kiszűrnék, ha ilyesmire csak gondolni is mernénk). Így aztán legfeljebb ismét csak egy ötmilliós bankjegybrikettet tudnánk elhozni, de abból már van otthon, köszönjük, meghagyjuk jótékonysági célokra az MNB-nek.