Az alperes PSZÁF 2009. március 26-án hozott határozatával a felperes Soros-alapot 489 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt. A Soros-féle alap, a Soros Fund Management LLC a bírságot befizette, de azt bíróságon megtámadta. A keresetét a bíróság most első fokon elutasította, ám az ítélet nem jogerős.
Soros György alapkezelő cégére, a Soros Fund Management LLC-re a PSZÁF rekord összegű, 489 millió forintos bírságot szabott ki. A pénzügyi felügyelet a több mint féléves vizsgálat során ugyanis arra az eredményre jutott, hogy a tavaly október 9-i, a BÉT-en az OTP részvényekre kötött ügyleteivel, amelyek a bankpapír jelentős értékvesztését okozták, megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Az alap 390 ezer darab OTP részvényt vett kölcsön és adott el a piacon a kereskedés utolsó részében, illetve a kereskedés záró szakaszában, olyan feltételekkel, amelyek hatására a bankpapír árfolyama nagyot esett - az egész napi kereskedésben több mint 20 százalékot, ebből mintegy 9 százalékot a zárásban. Az alap másnap zárta az ügyletet, amikor az árfolyam még tovább esett.