Járatok ritkításával lábalna ki a Malév
A magyar légitársaság, amely az idén 280 ezer utast szállított romániai járatain, a válsággal indokolta a járatritkítást, ám közben arra számít, hogy a repülőgépek telítettsége a következő néhány hónapban 7-8 százalékkal emelkedik. Ehhez - az olcsóbb jegyárak mellett - budapesti szállodákkal fogott össze és közös akciókat kínál - olvasható a Napi Gazdaságban.
A Malév körül az elmúlt bő egy hónapban látványosan zajlanak az ügyek. A légitársaság november elején bejelentette, december 14-től (vagyis tegnaptól) két évtizednyi szünet után újraindítja a Budapes-Belgrád-járatot.
Aztán, mint arról az Index számolt be, egy eldugott törvénymódosítással az állam megteremtette a lehetőséget arra, hogy idén év végéig elengedje a Malév 19 milliárd forintra rúgó köztartozását, ennek fejében pedig hamarosan többségi tulajdont szerez a magyar állam a 2007-ben 200 millió forintért privatizált cégben. Az állam azt várja, pár éven belül üzemi szinten már nyereségesen fog működni a társaság (de jövőre még veszteséges lesz), amely tavaly üzemi szinten még közel 11 milliárdos buktát volt kénytelen elkönyvelni.
Nemrég jelentette be a Wizz Air, hogy megszünteti Budapest-Párizs-járatát. Gyorsan reagált az új helyzetre a Malév: akciós áron kínálja jegyeit a francia fővárosba a foglalással rendelkezőknek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor megszólalt az euró bevezetéséről
Azt is elárulta, mi lesz Matolcsy György mandátumának lejártával.
január 27., 10:48
- Gazdaság
Új mozdonyokat állított forgalomba a MÁV a pécsi vonalon
Korábban Franciaország és Belgium között használták ezt a típust.
január 27., 11:44
- Gazdaság
Itt az európai lista a gyorshajtások büntetési tételéről
Szlovéniában drágább, míg Szlovákiában lényegesen alacsonyabb a büntetési tétel.
január 27., 13:38
- Mindeközben
Udvaros Dorottya balesete miatt majdnem le kellett állni a Futni mentem forgatásával
50 perce
- Címlapon
Mi tévők legyünk, ha eláztatott a szomszéd, és esze ágában sincs együttműködni velünk?
Beázás esetén mindent dokumentáljunk.
33 perce
- Gazdaság
Hivatalosan is 18 millió forintra nőtt az áfa alanyi adómentesség értékhatára
Az adóalany február 28-ig nyilatkozhat az alanyi áfamentesség választásáról.
január 26., 08:40
- Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, a munkavállalók után milliókhoz juthatnak a vállalatok
Az egy főre jutó támogatás mértéke nagyjából 2,5 millió forint lehet új munkavállalónként.
január 27., 09:30
- Gazdaság
Több ezer megtévesztett utas jogosult a Wizz Air kártérítésére
Ítéletet mondott a Gazdasági Versenyhivatal.
1 órája
- Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?
Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.
3 órája
- Gazdaság
Nehézkes hétfő, már most lejtőre kerülhetett a forint
Az eurót reggel hét órakor 408,37 forinton jegyezték.
január 27., 07:57
- Gazdaság
Matolcsy György: Egy magyar hős, az euró atyja közelebb hozta egymáshoz Európa országait
A Lámfalussy-konferencián szólalt fel a magyar jegybankelnök.
január 27., 10:06
- Mindeközben
Kucsera Gábor vallomása a feleségéről, Tápai Szabináról: „Egy 20 éves nővel élek együtt”
4 órája
- Mindeközben
Kulcsár Edinától megkérdezték, tényleg válnak-e G.w.M-mel, és nem cáfolta a pletykákat
5 órája
- Mindeközben
Élő adásban kaptak fékezhetetlen röhögőgörcsöt a Sport1-en egy pajzán vicc miatt, a műsorvezető alig tudta folytatni a felkonferálást
7 órája
- Címlapon
Értesítették a Skóciában eltűnt magyar ikerpár családját, most már biztos, hogy egyikük holttestét találták meg
A hatóságok tovább folytatják a kutatást.
3 órája
- Mindeközben
Megérkezett az első előzetes a Wednesday második évadából, és alaposan feltekerte a várakozásokat
9 órája
- Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk
Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.
1 órája
- Gazdaság
Donald Trump vejének is köze lehet a mini-Dubaj-projekthez
Állítólag nem véletlen, hogy pont a beiktatás napján írták alá a mini-Dubaj-szerződést.
január 24., 07:10
- Gazdaság
Fontos adózási ügyben hozott döntést Orbán Viktor
A miniszterelnök abban bízik, hogy az amerikai elnök megoldást hoz a kérdésben.
január 24., 09:34
- Gazdaság
Ezek a számok csaknem három milliárd forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
január 25., 20:46
- Gazdaság
Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint
A miniszter szerint a középosztály erősítésén dolgoznak.
január 25., 19:51
- Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert
A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.
1 órája
- Gazdaság
Lengyelország óva int az orosz gázszállítások újraindításától
Andrzej Duda szerint Oroszország nem nyerheti meg a háborút.
január 27., 16:46
- Gazdaság
A Mészáros Csoport építi a legújabb erőművet Magyarországon
Új lendületet kaphat az energetikai szakma.
január 24., 15:17
- Gazdaság
Megjelent Karácsony Gergely előterjesztése a mini-Dubaj területének elővásárlásáról
Az elővásárlási jog érvényesítéséről jövő szerdán dönt a közgyűlés.
január 25., 07:04
- Gazdaság
Ultimátumot kaptak az ukránok – Orbán Viktor elmondta, hogy mit követel
Donlad Trump is leült az asztalhoz, és rögtön tétet emelt.
január 25., 11:44
- Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt
Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.
33 perce
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
10 órája
- Gazdaság
Megkapta a környezethasználati engedélyt a Debrecenben épülő akkugyár
A kínai vállalat szerint tiszteletben tartják a helyi lakosok igényeit.
január 24., 15:57
- Gazdaság
Csökkent a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint
A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált az adatokra.
január 24., 16:30
- Gazdaság
Üzent a „károgóknak” Orbán Viktor, aztán az egyik minisztérium publikálta a számokat
A minszterelnök szerint ez óriási.
január 24., 14:49
- Gazdaság
Rendkívüli árcsökkenés jön a benzinkutakon
Még a héten életbe lép a változás.
január 24., 10:02