Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

A sztrájkoló pszichéje

2010.01.14. 10:24 Módosítva: 2010-01-14 11:01:30
Egy sztrájk mindig olyan, mintha bemennénk egy sötét szobába. Nem tudjuk mi fog történni, meddig tart, mi van a háttérben. Minél tovább tart a sztrájk, annál inkább nő a nyomás a nem dolgozókon, annál rosszabb a közhangulat, és annál nagyobb lesz a veszteség össztársadalmi szinten. A sztrájkolók kitartását azonban erősítheti, hogy a cég vezetői talicskával hordják ki a pénzt a BKV-ból.

Egy sztrájk mindig egy pszichológia játszma, és erődemonstráció is egyben. De ha közszolgáltató vállalatnál van sztrájk, akkor össztársadalmi szinten nagyobb lesz a veszteség, mint amit a felek a megállapodással nyerhetnek, véli Tóth András, az MTA Politikatudományi Intézetének főmunkatársa.

Felülről vezérelve

A sztrájkokat a szakszervezeti vezetők kezdeményezik. Amióta komoly szakszervezetek léteznek, a szakszervezeti vezetésnek politikai ereje van, a szakszervezet tagjai azt teszik, amit a vezetők mondanak, fejtette ki Dr. Síklaki István, az ELTE TÁTK Szociálpszichológiai Intézetének vezetője, arra a kérdésünkre, hogy vajon a tagság helyezi nyomás alá a vezetést a sztrájk érdekében, vagy épp ellenkezőleg, felülről induló kezdeményezésről van jellemzően szó.Tóth András szerint is meghatározó a vezetők szerepe, de figyelniük kell a munkavállalók hangulatára is. Kényszeríteni a dolgozókat az álláspontjukkal teljesen ellentétes akcióra nagyon életszerűtlen. De azt sem lehet tudni, hogy a háttérben milyen alkudozások zajlanak, például hogy az egyes szakszervezeteknek mit ígért a menedzsment.

A végkimenetel is sok mindentől függ: kinek erősebb a kitartása, mikor ürül ki a sztrájkpénztár, a menedzsment hogyan tudja megszervezni a szolgáltatást a kieső dolgozók nélkül, a kormány meddig képes elfogadni Budapest részleges lebénulását.

A dolgozók sztrájk melletti elkötelezettségét növelik a tavalyi BKV-botrányok, az az igazságtalanság és méltánytalanság, amit az erőforrások elosztásával kapcsolatban tapasztaltak a cég dolgozói, és amik növelték a frusztrációjukat. A régóta halmozódó sérelmek és az ebből fakadó frusztrációk pedig mindenképpen a munkabeszüntetés elhúzódásának esélyét növelik. Közben ugyanakkor arra is gondoltak a sztrájkolók, hogy bevédjék magukat, és elnyerjék az emberek szimpátiáját, nem véletlenül kommunkálták olyan intenzíven, hogy az emberek biztonsága védelmének érdekében nem mehetnek ki a buszok. Egy sikeres MÁV-sztrájk is a dolgozók kitartását és a munkabeszüntetés elhúzódását fokozhatta volna, mert a látványos szolidaritás lelkileg erősíthette volna a sztrájkoló BKV-dolgozókat, véli Tóth András.

Megértő dolgozók

Az idő múlásával persze egyre nő a nyomás a sztrájkoló dolgozókon, főleg, ha nem látszik az ügy pozitív kimenetele, és így az anyagi és az erkölcsi kár is egyre nagyobb lesz. Nő a menedzsment szorongatása is, hogy rávegyék őket a sztrájk befejezésére. A cégvezetők jellemzően azt gondolják, hogy ha beadják a derekukat, és engednek a követeléseknek, vagy azok egy részének, akkor a jövőben még több követeléssel lépnek fel a dolgozók. A másik lehetőségük, hogy keményen meghúzzák a határt, amin túl nem engednek, és külső tényezőkre hivatkozva (a kormány hiánycélja őket is lekorlátozza, például) hárítják el a felelősségüket. 

Kérdésünkre, hogy miért nem sztrájkol az összes szakszervezet, mikor a kollektív szerződés (megszűnése) mindenkire vonatkozik, Tóth András elmondta, hogy egyrészt nehezen elképzelhető, hogy mind a huszonöt szakszervezet azonos álláspontot képviselne az egyes kérdésekben, másrészt megvannak a hagyományos szakmai ellentétek a gumikerekesek és a vaskerekesek között. De a legvalószínűbb, hogy a tizennégy nem sztrájkoló szakszervezet a mérsékeltebb vonalhoz tartozik, és úgy gondolják, a menedzsmentnek tényleg nincs mozgástere – ismerve a költségvetés állapotát.

Alapvető különbség van egybéként a közszféra és a versenyszféra szakszervezeteinek viselkedése és belátóképessége között. A privát szférában a dolgozók sokkal jobban átlátják a cég helyzetét, mint a homályos, Magyarországon meg különösen homályos állami szférában. Vagyis empatikusabban tudnak viszonyulni a cég helyzetéhez, mert jobban ismerik azt.

Ki fizeti a pénz kitalicskázását?

A juttatásokról szóló jelenlegi vita háttérében az áll, hogy a magyar állam és a budapesti önkormányzat milyen költséget kíván fedezni és milyen mértékben, mondta Tóth András. Az önkormányzati tulajdonban lévő BKV bevételei nem fedezik a kiadásait. Nem is feltétlenül kell egy közszolgáltató vállalatnál mindenképpen egyensúlyban lennie a kiadásoknak és a bevételeknek, hiszen a jegyár meghatározása társadalom-politikai kérdés is, kezdve attól, hogy biztosítanak-e ingyenes utazási lehetőséget a nyugdíjasoknak, vagy hogy mennyire alacsonyan határozzák meg a jegy árát annak érdekében, hogy minél kevesebben utazzanak autóval.

Azonban ebben az esetben a közszolgáltatást megrendelőnek kell biztosítani a veszteségfinanszírozást. A kormány által felvállalt 3,8 százalékos hiánycél kemény korlátot jelent, és emiatt a kormány elvárja a BKV-től a költségei csökkentését. Természetesen, ez azonnal az érdekek összeütközését eredményezi. A munkavállalók, és az őket képviselő szakszervezetek azt modják: miért mi fizessünk azért, mert a megrendelő nem fedezte eddig a BKV igazi költségeit, mert a menedzsment talicskával tolta ki a pénzt a vállalatból, és mert a vállalatvezetése évek óta válságban van? A sztrájkot szervező szakszervezetek nem hajlandók elfogadni, hogy a költségek csökkentése kiterjedjen a korábban a kollektív szerződésben szereplő szociális juttatások csökkentésére, az ez elleni tiltakozás eszköze a sztrájk.

Az országnak a legjobb az lenne, ha a sztrájk minél gyorsabban véget érne, és végre megnyugtató megoldás születne a BKV helyzetének rendezésére, véli Tóth András. De hogy ennek az árát kinek kell fizetnie, ez dől el részben a sztrájk végén. Lehet, hogy a buszvezetőknek, vagy az adófizetőknek kell megint fedezni a költségeket (mert azért a kormány csak az adófizetők pénzét tudja odaadni a BKV-nak), de az is lehet, hogy a kormány hozzá mer nyúlni olyan szociális vívmányokhoz, mint a nyugdíjasok ingyenes utazási lehetősége. Vagy akár az is elképzelhető, hogy a politikai elit képes lesz önmagát korlátozni, és kevesebb pénzt kivenni a BKV-ból ilyen vagy olyan formában.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!