Könyvelési káosz lett a nyugdíjváltozásból

2010.11.04. 15:33 Módosítva: 2010.11.04. 15:47
Több cég másodjára is nekifuthat az októberi bérszámfejtésnek a nyugdíjjárulékok elszámolásának változása miatt. Ahol a régi szabályok szerint jártak el – mert például nem készült még el a bérszámfejtő szoftverhez a frissítés –, és szétválasztották az állami nyugdíjalapnak és a magánkasszáknak járó járulékokat, megismételhetik a munkát. Az új szabályok szerinti bérelszámolást igen gyorsan kell megismételni, mert az októberi fizetések utáni járulék-bevallási és fizetési kötelezettség határideje november 12-e. Aki késik, akár félmilliós mulasztási bírságot kaphat.

A kormány igen gyorsan verte át a törvényhozáson a 14 havi magánpénzári járulékok elvonásáról szóló törvényt, ami már az októberi fizetések alapján kiszámolt nyugdíjjárulékokra is vonatkozik. A lényeg, hogy mostantól jövő év végéig a munkaadók a nyugdíjpénztárakat megillető járulékot is arra az APEH-számlára kell befizetniük, aminek a bevételei az állami nyugdíjbiztosítót illetik meg.

Az erre vonatkozó törvénymódosító október 16-án került a parlament elé, a képviselők október 25-én szavaztak róla. A járulékok átirányításáról szóló törvényt november 2-án hirdették ki, harmadikán készültek el a tájékoztatók, az új nyomtatványok pedig a negyedikére virradó éjszaka kerültek fel az APEH honlapjára. A cégeknél ekkor már elkészültek a bérszámfejtéssel, de a régi szabályok szerint.

Csúcsszervezet alakult

Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetsége (MAX) néven közös csúcsszervezetet hozott létre négy szakmai szervezet, elnökké Zara Lászlót, az adótanácsadók egyesületének elnökét választották. A szervezet alapítói: Könyvelőirodák Országos Szövetsége, Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete, Magyar Könyvelők Országos Egyesülete és Magyar Számviteli Szakemberek Egyesülete. Zara azt mondta: a MAX-ot azért hozták létre, hogy koordinálja az azonos feladatokat ellátó szakembereket tömörítő szervezetek fellépését a törvényhozók, jogalkalmazók felé, közvetítse a szervezetek közös problémáit a kormányzat és az adóhatóság felé. (MTI)

Most a bérszámfejtők kezdhetik újra a munkát, amit lassíthat, hogy a munkát segítő háttérprogramokat a legtöbb cégnél ilyen gyorsan nem lehet átírni – mondta az Indexnek Zara László, az adószakértők és könyvelők négy szakmai szervezetéből frissen létrejött csúcsszervezet, a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének (MAX) elnöke.

Most minden alkalmazottnak új bérigazolásokat kell kiadni, ahol minden járulék az állami sorban szerepel, a kasszáknak utalt járulék sor pedig üresen marad. Az APEH-nek is újra kell küldeni a javított tájékoztatókat, amire Zara szerint még sosem volt példa.

A változtatás a nagyobb cégeknél is fennakadásokat okozhat, ahol például a bérszámfejtő rendszert külföldön kell átprogramozni, ott még lassabb lehet a folyamat. Aki a javított papírokat nem adja le időben akár félmilliós mulasztási bírságot is kaphat, igaz, az APEH az utóbbi időben néhány nap csúszást nem büntetett, feltehetően most méltányosságból még türelmesebb lesz – mondta Zara.