Hatályos a pénztártörvény, lehet nyilatkozni a kasszaválasztásról
További Magyar cikkek
Több mint egy hét telt el a nyugdíjrendszert átalakító törvény elfogadása óta. A Magyar Közlönyben való megjelenéssel kedden hatályba lépett jogszabály kapcsán időszerűnek láttuk tesztelni a nyugdíjbiztosító területi kirendeltésgeit, hogy vajon felkészültek-e a pénztárváltással kapcsolatos teendőikre. Ügyfélként még a kihirdetés előtt, kedden napközben tárcsáztuk a zalaegerszegi, soproni, szombathelyi, esztergomi, balassagyarmati, debreceni, nyíregyházi és kaposvári nyugdíjirodát.
Ezt jelenti a törvény
Emlékeztetőül: a törvény szerint mindenki kiírja magát az állami nyugdíjrendszerből, aki 2011. január 31-ig nyilatkozik arról, hogy pénztártag marad. Az erre vágyók csak személyesen nyilatkozhatnak majd az állami nyugdíjbiztosító legközelebbi kirendeltségén. A korábbi munkaviszony alapján járó állami nyugdíjjogosultságot ők sem vesztik el, csupán a nyugdíjkorhatárig hátralévő éveik után nem szereznek újabb jogosultságot, miközben a nyugdíjjárulékot (amit a törvény nyugdíj-hozzájárulásra keresztel) változatlanul fizetniük kell.A beszélgetésekből úgy éreztük, hogy a legalapvetőbb tényekkel – a törvény fontosabb részleteivel, a határidőkkel és a váltás következményeivel – mindenhol pontosan tisztában vannak, sőt, egy-egy ügyfélszolgálaton kérdezés nélkül is elmondták, hogy milyen következményei vannak a nyilatkozat kitöltésének.
Ez nem kis előrelépés az egy héttel ezelőtti állapothoz képest. Egy index-olvasó múlt heti beszámolója szerint az egyik fővárosi ügyfélszolgálaton azzal zavarták el, hogy a maradóknak a saját magánnyugdíjpénztárukban kell nyilatkozniuk, illetve, hogy nem kell személyesen megjelenni, a kitöltött nyilatkozatot postai úton is fel lehet adni. Az ügyintéző mindkét dolog kapcsán tévedett, nem a pénztáraknál kell nyilatkozni hanem a nyugdíjbiztosító kirendeltségein, és mindezt csak személyesen lehet megtenni.
Ugrásra készen
Tapasztalataink szerint mára sokat javult a helyzet. Országszerte összesen nyolc nyugdíjirodát hívtuk föl, az alapvető tényekkel mindenhol tisztában voltak. Csak szombathelyi és zalaegerszegi ügyfélként tettük le a telefont csalódva. Lényegében mindkét helyen azt mondták, hogy semmilyen információt nem kaptak arról, mi lesz a teendőjük az ügyben, januárban telefonáljunk be újból, hátha akkora többet tudnak mondani.
A többi irodában azt hallottuk, hogy készen van az adatfeldolgozáshoz szükséges szoftver és megvannak a nyomtatványok is, csak arra várnak, hogy a jogszabály megjelenjen a közlönyben. Az azonosításhoz a személyi igazolvány, a lakcímkártya és a taj kártya kell, ezt mindenhol el is mondták, illetve több helyen említették, hogy szükség lesz a nyugdíjpénztárral kötött szerződésre is (de legalábbis valamilyen módon igazolni kell, hogy melyik nyugdíjpénztár tagjai vagyunk.)
A legtájékozottabb irodisták azt is tudták, hogy a nyilatkozatot három példányban kell kitölteni, az egyiket megkapjuk, ezt öt napon belül be kell mutatni a munkaadónak, a másik kettő pedig a nyugdíjbiztosítási főigazgatóságra kerül, innen érkezik majd a nyugdíjpénztárhoz. A soproni, debreceni, nyíregyházi és kaposvári nyugdíjbiztosítónál is említették, hogy január végéig meghosszabbított ügyfélfogadási idővel várják a pénztártagok nyilatkozatait.