Az utolsó felvonás a Vegyépszernél?

2011.02.01. 18:05 Módosítva: 2011.02.01. 18:06
Ismeretlenné vált az első Orbán-kormány idején valamennyi jelentős állami útépítést elnyerő Vegyépszer-utódcég, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. tulajdonosi összetétele. Céginformációs szolgáltatással foglalkozó szakértők szerint ez, és az, hogy nemrégiben új székhelyre, egy apró dunántúli faluba költözött, a megszüntetés előtti utolsó jelek.

Törölte a cégbíróság a Nemzetközi Vegyépszer 50 százalékot meghaladó szavazati joggal bíró tulajdonosát, a Stelius Befektető Zrt.-t – tudta meg a Gazdaság.hu. Így most az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint nincs közzétett részvényese a társaságnak. A legutóbb, 2009-ben közzétett adatok szerint 70 százalékos részesedése volt a Steliusnak, a részvények maradék 30 százalékával az Inforg Zrt. rendelkezett. A két vállalat jelenlegi tulajdonosai szintén ismeretlenek, de a Vegyépszer-csoport az ezredforduló óta Nagy Elek személyéhez kötődik

A céget a most ismert telefonszámain elérni már nem tudó Gazdaság.hu felidézi, amit lapunk már decemberben megírt: korábbi budapesti székhelyét elhagyva papíron egy Zala megyi kistelepülésre, Szentgyörgyvölgyre költözött a Vegyépszer átalakuálásával létrejött Nemzetközi Vegyépszer (Neve); igaz, decemberben még a korábbi budapesti telefonszámon lehetett őket elérni. Szakértők szerint fizetési nehézségekkel küzdő vállalat esetén a közel egy időben történő székhely- és tulajdonosváltás gyakorta utal felszámolás előtti állapotra, legalábbis sokszor időhúzást jelent.

Az egész cégcsoport nehézségeire utal, hogy ugyancsak Szentgyörgyvölgy az új székhelye a Mahíd 2000 Zrt., a Vegyépszer hídépítő vállalkozása. A nem éppen irodaháznak tűnő ingatlan céges kísértetháznak is mondható: korábban két olyan, egyaránt olasz tulajdonú vállalkozás volt ide bejelentve – az Eurostage Hungary Kft. és a Phoenix-Ceramics Kft. –, amik felszámolással 2006-ban és 2005-ben megszűntek. A költözködést Seprényi Sándor operatív vezérigazgató-helyettes – aki a Vegyépszer-tulajdonos Nagy Elek számtalan befektetésében szerepet vállaló, a Neve tájékoztatása szerint betegállományban lévő Nánásy Csaba vezérigazgató helyett nyilatkozott lapunknak – "a cég új stratégiájának kialakításával" magyarázta.

A Vegyépszer  új székhelye (Forrás: Zalai Hírlap)
A Vegyépszer új székhelye (Forrás: Zalai Hírlap)

A Neve cégadataiból az is kiderül: a cégnél a Vas Megyei Bíróság biztosítási intézkedést rendelt el. A bírósági végrehajtásról szóló törvény szerint, ha a követelés kifizetése veszélyben van, akkor a bíróság elrendelheti a követelés biztosítását, vagy meghatározott dolog zárlatát, írja a lap.

A társaság, mint korábban beszámoltunk róla, három útépítésen vett részt a múlt évben, de mindhárom munkaterületről levonult a beruházás vége előtt. Bár hivatalosan időjárási nehézségekkel magyarázták, a szakmában már ősszel tényként kezelték, hogy a Neve Zrt. miatt nem készül el határidőre például az M0-s elkerülő út új szakasza az 51-es főút és az M5-ös autópálya gyáli csomópontja között.

Nehézségeit leginkább az okozta, hogy az elmúlt szűk tíz évben jelentősen átrendeződött az útépítési piac: jelentősebb, tízmilliárdos értékű beruházásokat mostanában főként a Közgép Zrt.-hez kötődő konzorciumok nyerték (a cég tulajdonosai közé tartozott egykor az a Nyerges Zsolt, aki mások mellett Simicska Lajossal és Fellegi Tamással is volt üzleti kapcsolatban, a felügyelőbizottságban ült idén áprilisig Petykó Zoltán jelenlegi NFÜ-elnök, míg Schváb Zoltán közgépes igazgatóból lett a Fellegi-tárca helyettes államtitkára).