„A Fidesz frakciója pénteken tárgyal a módosító javaslatokról, akkor alakítja ki álláspontját az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) jövőjéről” – mondta az Indexnek Koszorús László fideszes parlamenti képviselő szerdán. Ő az, aki egy múlt héten benyújtott törvényjavaslattal már 2012-es hatállyal eltörölné ezt a 2003-ban bevezetett adónemet, amitől jövőre csaknem 180 milliárdos bevételt terveztek a költségvetési törvény tervezetébe.
„Régi dilemma az eva létjogosultsága, vannak egyeztetések, mert egy nagyon fontos, sokakat érintő adónemről van szó” – mondta lapunknak Koszorús, aki szerint nagyon kényes az ügy, és ahhoz, hogy a javaslata (pdf) átmenjen, minisztériumi támogatás is szükséges.
Ez elvileg meg is van: bár Koszorús javaslata ellen szavazott szerdán a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága, az ülésén Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkára egyetértett a javaslattal. Azzal érvelt az eva megszüntetése mellett, hogy az ilyen vállalkozások költséghányada nem ismert.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a kormány szerdai ülésén is téma volt az eva, és ott az a döntés született, hogy meg kell szüntetni az adót. A lap szerint arról nem született döntés, hogy jövőre, egy lépésben vagy több évre elnyújtva történjen meg az adó kivezetése. Az Index korábban úgy értesült, hogy felmerült egy kétlépcsős, 2013-ig történő kivezetés ötlete is.
„Vannak markáns álláspontok, versenyeznek egymással a különböző módosítók, nyilván egységesen kell dönteni. Az a lényeg, hogy mindenki számára jó legyen, és ne csak a politikusoknak” – fogalmazott meglehetősen ködösen Koszorús László lapunk egy kérdésére. Azt mondta, hogy az eva eltörléséről készültek háttérszámítások, de részleteket erről nem árult el. Úgy tudjuk a Fidesz frakció vezetése hajthatatlan abban a kérdésben, hogy maradjon.
Koszorús arra is utalt, hogy az evát valamilyen új adó válthatja. Egyik válaszában ugyanis úgy fogalmazott az evásokról, hogy lehet: „a jövőben is azok lesznek, vagy talán egy új adónem keretein belül fogják vinni a vállalkozásaikat”. A jövő hétfői frakcióülés esetleg döntése kapcsán szintén azt mondta: lehet, hogy erről – mármint a saját javaslatáról – már nem is kell beszélni, mert „az is lehet, hogy egy más típusú döntés kerül az országgyűlés elé”.
Az evából az elmúlt években 180 milliárd forint körüli bevétele származott a költségvetésnek. Esetleges megszűnésével kapcsolatban több találgatás volt nemcsak az utóbbi hetekben, hanem már a Fidesz választási győzelme óta is.
Orbán Viktor tavaly májusban még határozottan azt mondta: „marad az eva és az ekho is”, sőt, megjegyezte: „az új kormány arra készül, hogy kiterjessze az adózók körét”. Lázár János frakcióvezető szerdán az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szintén azt mondta: szerinte meg kell tartani az evát.
A már említett bizottsági ülésen a képviselők egyébként elvetették azt, hogy az evára jogosultság bevételi határa 25 millióról 30 millió forintra növekedjen, viszont támogatták az eva kulcsának 30-ról 35 százalékra emelését – ez utóbbi szintén képviselői javaslatra kerülhet bele az adótörvénybe.