Gyanúsított lett Hernádi Zsolt

Horvát ügyészek Hernádi Zsoltot gyanúsítottként nevezték meg a volt horvát kormányfő, Ivo Sanader elleni, vesztegetési vádak miatt indított eljárásban, adta hírül csütörtökön a Bloomberg Tamara Laptoš a horvát korrupcióellenes ügyészi hivatal helyettes vezetőjének közlése alapján. A vádirat szerint Hernádi Zsoltot gyanúsítotti státuszba helyezték az üggyel kapcsolatban, és folytatódnak az ellene folyó nyomozások.

A Mol szóvivője, Szollár Domokos határozottan visszautasította és cáfolta a Hernádi Zsolt ellen felhozott vádakat. Azt mondta, nem történt kifizetés, vagy bármiféle kifizetésre vonatkozó megállapodás egy horvát politikussal sem az INA feletti irányítási jogok átvétele előtt, alatt, vagy azután. Az Indexet a Mol arról is tájékoztatta: nincs tudomásuk arról, hogy bármely vezetője ellen büntetőeljárás folyna Horvátországban vagy Magyarországon.

Tízmillió euró

Nehéz a Mol–INA-ügyben tisztán látni. Miközben hivatalos forrásból alig érkezik információ, a horvát bulvársajtó hétről hétre melegen tartja a témát. A több szálon futó történet középpontjában az egykori horvát miniszterelnök és a Mol-vezér állítólagos vesztegetési ügye áll.

Eszerint Hernádi Zsolt tízmillió eurót fizetett Sanadernek, hogy a Mol megkapja a horvát olajvállalat irányítási jogát, illetve úgy vehesse át a cég 47,26 százalékát, hogy a horvát állam leválasztja a cégről a veszteséges gázágazatot.

Horvát lapok arról írtak, hogy a vesztegetési pénzt a Mol „két ciprusi offshore cége”, a Cerena Holding Limited és a Hungary Oil Product Limited fizette ki a horvát miniszterelnökhöz közel álló Robert Ježić svájci offshore-cégének, a XenoplastShipping AG-nak. Azt is tudni vélték, hogy az utalások első, 2,6 millió eurós részletét 2009. július 17-én, a második, 2,4 millió eurós részletet július 18-án utalták. A Mol később cáfolta, hogy bármelyik cég a tulajdonában állna.

Ivo Sanader volt horvát kormányfőt az Interpol elfogatóparancsa alapján Ausztriában tartóztatták le még télen. Az ellene indult jogi eljárás a héten érkezett bírósági szakaszba, miután a zágrábi megyei bíróság vádtanácsa hétfőn jóváhagyta a korrupció és a szervezett bűnözés elleni horvát ügyészségi hivatal (USKOK) erre vonatkozó vádindítványát.

Bár a vádirat részleteiben nem ismert, valamint a kihallgatások is zárt ajtó mögött zajlanak, a horvát igazságügy korábban már megerősítette, az ellene zajló nyomozás kiegészült a Mol-INA üzlethez kapcsolódó korrupciós vádakkal. Ehhez képest újdonság az a mostani hír, miszerint az eljárásban a csütörtöki tárgyalási napon Hernádi Zsoltot is gyanúsítottként nevezték meg.

Itthon is nyomoznak

Az üggyel kapcsolatban a horvát ügyészség korábban már jogsegélykérelemmel fordult a magyar Legfőbb Ügyészséghez is, ahol azt – nyilvános indoklás nélkül – visszautasították. Hogy valójában mi szerepelt a horvát jogsegélykérelemben, arról máig nem derült ki semmi, csak a Népszabadság értesülését cáfolták határozottan: a lap azt írta, hogy a horvátok Hernádi kiadatását kérték az ügyészségtől.

Annak ellenére, hogy a jogsegélykérelmet a magyar ügyészség visszautasította, az abban foglaltakat feljelentésnek tekintették, és ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak. Azt, hogy mi a vád, az Indexnek a „nyomozás érdekében” nem árulták el, és ha sejthető is, hogy kapcsolatban áll az állítólagos vesztegetési üggyel, egyelőre sem a Molt, sem Hernádit nem kereste meg az ügyészség.

Cáfol a Mol

„Logikailag is képtelenség a korrupciós vád, semmilyen vesztegetés nem történt, nem történhetett az INA részvényesi megállapodása kapcsán. A horvát kormány számára is kiemelten fontos volt, hogy a MOL visszarántsa a csőd széléről az INA-t. Kifejezetten megkönnyebbültek, hogy nem nekik kellett adófizetői kunákat beletolni a társaságba a válság idején. A gázüzletágat is a horvátok akarták állami kézben tudni, energiabiztonsági okokból. Nem kellett őket erről győzködni, olajozásra, stiklire meg aztán szükség sem volt. És akkor a morális dolgokról még nem is beszéltem" – mondta az Indexnek Szollár Domokos.

A Mol szerint a gyanúsítás beleillik az elmúlt időszak eseménysorozatába, amelyet azok indítottak és irányítanak, akik ellenérdekeltek abban, hogy az állami konglomerátum INA-ból olyan versenyképes vállalat alakuljon, melyet a gazdasági alapelvek szerint vezetnek. A támadásokat a Mol és annak vezetése ellen indították rögtön az INA részvényesi megállapodásának aláírása után azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy homályos bűnügyi gyanúsításokkal kétségbe vonják a megállapodás érvényességét.

Jól jött a téma

Hogy valóban történt-e vesztegetés, arról biztosat nem tudhatunk, kétségtelen ugyanakkor, hogy a Mol elleni támadások erősen kötődnek a horvát belpolitikai csatározásokhoz, és a decemberi választások előtti kampányhoz is. Az INA a horvátok szemében az utolsó nagy állami vállalat, „amit még nem árusítottak ki teljesen”. A társaság fontos szerepet játszott a délszláv háborúban, a kisrészvényesek között a mai napig sok a háborús veterán, a munkások egy részének pedig már a nagyapja is az INA-ban dolgozott, erős tehát a nemzeti kötődés a céghez.

Bármi is történt a részvényesi megállapodás körül, az biztos, hogy a horvát választások küszöbén a cég sorsa a közvéleményt érdeklő téma, amelyből politikai előny is kovácsolható. Ráadásul Jadranka Kosor a jelenlegi kormányzópárt miniszterelnöke Sanader híveit is fel tudja vele szalámizni.

Az INA-ügy ráadásul eltereli a közvélemény figyelmet a horvát gazdaság égető kérdéseiről is. A következő kormánypártnak alighanem jelentős megszorításokat kell végigvinnie, mindenkinek érdeke, hogy a választási hajrában ne ezek a kérdések legyenek előtérben. A horvát költségvetés hiánya idén 5,3 százalék lesz, jövőre 6,3 százalékos hiányt jósol az IMF. A munkanélküliség rendkívül magas, és az államadósság a GDP 57 százalékán áll, utóbbi ugyan az uniós átlaghoz képest nem jelentős, a következő kormánynak azonban a tervek szerint ezt is 4 százalékkal kellene csökkentenie.

Az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülve az ország nem odázhatja el a strukturális átalakításokat, jövőre alighanem hozzá kell nyúlniuk az ellátórendszer több igen kényes pontjához is: várhatóan nem lesz megkerülhető a veteránok nyugdíjának megnyirbálása sem.

"Sok ellenséget szerzett a Mol egyes horvát nagyvállalkozók között is, az INA, mielőtt a Mol színre lépett volna, tipikus állami kifizetőhelyként működött, jelentősen rontva ezzel a cég eredményeit. Nem csak a lakossági szegmens kapta nyomott áron a gázt, de a helyi nagyvállalatok is olyan engedményeket tudtak elérni, amelyek az INA versenyképességét rontották" - állítja Szollár Domokos.

A Mol felbukkanása sokak érdekét sértette. A magyar olajcég az irányítás átvétele után több beszállítói szerződést is felülvizsgált, nem egy esetben 60 százalékkal, több milliárd kunával csökkentve az addigi kifizetéseket. Nem jön rosszul a Mol-INA saga az oroszoknak sem, a balkáni térség felügyelete jelentős geopolitikai kérdés, Horvátország – a tengeri kijárat miatt - pedig stratégiai jelentősségű állomás, a Mol iránti csökkenő bizalom helyzetbe hozhatja az ország kapujában készülődő orosz vállalatokat.

Inkább a Mol, mint az oroszok

A rendszerváltás előtti évtizedekben a szocialista országok stratégiai fontosságú ágazatként kezelték az olajipart, egymástól független feldolgozási és logisztikai infrastruktúrát építettek ki, a nemzeti olajvállalatok között nem alakult ki specializáció, így azonban nem is érhették el a kritikus méretet, az egyes társaságok nem tudtak hatékonyan működni a határok megnyitása után. A kilencvenes években, a privatizáció megindulásakor a cégek felismerték, hogy a siker kulcsa a nemzetközi terjeszkedés, a túlélés egyetlen járható útjának a térség vállalatainak felvásárlása és a régió nemzeti piacainak konszolidációja tűnt.

„Kétségkívül fájhat a horvátoknak, hogy nem az INA kebelezte be a régió más cégeit, de ez a vonat már elment. A cég az évezred végén egyszerűen nem volt olyan helyzetben, hogy felvásárlásokba kezdjen, csak arról dönthetett, hogy őt ki vásárolja fel” – idézi fel a helyzetet egyik forrásunk. Bár a Szurgut tulajdonszerzési kísérlete a Molban jelentősen különbözik a Mol-INA kapcsolattól, az állami tulajdonú olajvállalat mellett felsorolt érveket itt is elő lehet venni.

Egy ország stratégiai érdekei értelemszerűen mások, mint egy közép-európai nagyvállalat érdekei, az INA-t szívesen tudná a horvát állam a saját kezében. Csakhogy ennek fel sem merült a lehetősége, ebben az időszakban valaki vagy vásárolt, vagy őt vásárolták meg, a horvátoknak reálisan azt kellett mérlegelniük, hogy a Mollal lépnek szövetségre, az osztrákokkal, vagy az oroszokkal.

A régióban az osztrák OMV mellett a lengyel PKN Orlen és a magyar Mol rúghatott labdába. Az első nagy erőpróba a szlovák Slovnaft 1999-es privatizációja volt, ahol végül a Mol került ki győztesen, stratégiai befektetőként beszállt a cégbe, majd öt év alatt teljesen integrálta a társaságot. Az első nagy siker után a Mol délre vette az irányt, nem csak Horvátországban, de Szerbiában, Macedóniában, Boszniában és Romániában is fontos piacot látott.

Miért kellett az INA?

A csoport célja az volt, hogy összefüggő piacot építsen ki egy, de legalább két tengeri kijárattal. Először 1998-ban próbált beszállni az Adria kőolajvezeték privatizációjába, egy évre rá pedig a Ruhrgassal közösen tett ajánlatot földgázhálózat kiépítésére. Tulajdonrészt azonban csak 2003-ban szerzett az INA-ban, a horvát állami vállalatért az OMV-vel és a Lukoillal szállt ringbe. A tenderen 85 millió dollárral kínált többet, mint az osztrákok és nagyjából százmillióval többet, mint amennyit a pakett az elemzők szerint ért, végül 25 százalék plusz egy részvény nagyságú részesedést szerzett a társaságban. A megállapodás szerint a Mol öt évig nem növelhette a részesedését a cégben és három évig nem csökkenthette az INA alkalmazottainak létszámát. A horvát kormány eredeti terve az volt, hogy az uniós csatlakozásig mindössze 25 százalékot tart meg a vállalatban.

Az INA a Molnak a terjeszkedés kapuját jelentette Bosznia, Montenegró, Koszovó, Albánia és Szerbia felé, ráadásul az Adria-kőolajvezeték alternatív nyersanyagforrás is volt az orosz olajjal szemben. Erre jött rá a horvát vállalat komoly kutatási és kitermelői tevékenysége, amire a Molnak amúgy is régóta fájt már a foga. További szinergiát reméltek - az időközben szintén a Molba integrált - TVK olefintermelésének és az INA naftatermelésének összehangolásától is, a finomítás közben képződő nafta ugyanis alapanyagként használható a festék- és gyógyszergyártásban. A százhalombattai és pozsonyi finomítók termelésével összehangolva az INA két finomítóját pedig a Molnak gyakorlatilag az összes olyan célpiacát, amelyeken töltőállomásokkal rendelkezik, el tudja látni kőolajtermékekkel.

Kapóra jött a Lehman-csőd

A korlátozó öt év lejártával a Mol korábbi tervei szerint folytatta az integrációt. Eredetileg arról volt szó, hogy a két cég részvénycserével kölcsönösen tulajdont szerez egymásban, vagyis a horvát állam indirekt módon, az anyacégen keresztül továbbra is ellenőrzése alatt tarthatta volna az INA-t. A részvénycserét azonban az előírásoknak megfelelően nyilvános ajánlattételnek kellett megelőznie.

Ezt a Mol meg is hirdette, a kisrészvényesek azonban nem mozdultak rá, egészen az ajánlat lejárta előtti harmadik napig. „Ekkor történt ugyanis a Lehman-csőd, amikor világszerte zuhanni kezdtek a piacok, a befektetők pedig szabadulni kezdtek az INA papíroktól is. Mindössze az idő rövidsége miatt nem szerzett ekkor a Mol többséget a cégben, még néhány nap és 50 százalék fölé került volna” – emlékszik vissza egyik forrásunk, aki szerint ezek után már a Molnak sem volt érdeke a részvénycsere. 2008 októberében 47,15 százalékra növelte a részesedését, így a horvát állam 44,83 százalékával kisebbségbe került.

Valamit valamiért

Az INA ugyanakkor a csőd szélén állt, fennállt a veszélye annak, hogy nem lesz benzin a kutakon, ha nem érkezik azonnali segítség a tulajdonosi oldalról. Mivel a horvát állam nem volt abban a helyzetben, hogy megmentse a vállalatot, a feladat a Molra hárult, a konszolidációért cserébe azonban az irányítói jogokat kérte. Így aztán egy évre rá a magyar vállalat már az operatív irányítást is átvette, 2009 január végén részvényesi megállapodást kötött arról, hogy az Ina hatfős igazgatóságába három főt delegálhatnak a magyarok, köztük az elnököt, akinek a szavazata egyenlőség esetén dönt. A horvát kormány szintén három főt delegál a testületbe.

A 2009-es részvényesi megállapodásban rögzítették, a horvát államnak mindaddig vétójoga marad egyes stratégiai kérdésekben, és elővásárlási joga a Mol Ina-részvényeire, amíg 25 százalékos tulajdona van a cégben. Vagyis ha formálisan a Mol kezébe is kerül a cég, sem változik érdemben semmi, a horvát állam eredetileg amúgy is azt tervezte, hogy az uniós csatlakozásig 25 százalékra csökkenti az Inában meglévő részesedését.

Már nem is fontos a gázüzletág

Ekkor állapodtak meg a gázüzletág kiszervezéséről is, a Mol vezetése ugyanis nem szerette volna tovább folytatni a hatósági árazás miatt folyamatosan veszteséges tevékenységet. Ez akkor lényegében összhangban volt a horvát állam szándéka is - ahogyan most a magyar állam - úgy a horvátok is szívesen látták volna házon belül a gázüzletágat. A kormány ígéretet tett arra, hogy 2009 végéig átveszi az üzletágat, ezt azonban – a jelentős veszteségektől megijedve – később 2010 végére halasztották, de ekkor sem történt meg.

Időközben a Mol a nagyvállalati támogatások megvágásával ellensúlyozni tudta a lakosságnak nyújtott nyomott áron elszenvedett veszteséget, mára nagyjából nullszaldós az INA gázüzletága, a Molnak ilyenformán már nem is létkérdés, hogy túladjon rajta. A horvát kormány tehát kényszerhelyzetben volt a kilencvenes évek végén is, és 2008-2009-ben is, nem kellett őket csúszópénzekkel győzködni arról, hogy a Molhoz szaladjanak segítségért.

Ettől még csúszhatott a boríték

Ez persze önmagában nem jelenti azt, hogy Sanader nem kaphatott kenőpénzt a magyar vállalat vezetőjétől, az energetika világát és a balkáni viszonyokat gyakran emlegetik a korrupció melegágyaként. A részvényesi megállapodásról azonban nem Ivo Sanader döntött egyszemélyben, hanem a horvát kormány, a többlépcsős, hetekig tartó tárgyalássorozatról pedig a horvát tárgyalótestület rendszeresen beszámolt a kormánynak, sőt a kormányzópárt vezető testületeinek is.

A bennfentes ügyészségi forrással rendelkező Jutarnji list nevű horvát lapnak kiszivárogtatott eddigi legerősebb „bizonyíték” egy étteremben készült nyilvános videófelvétel volt, ahová Sanader a miniszterelnöknek járó rendőri felvezetéssel, Hernádi Zsolt pedig egy INA-s kocsival és sofőrrel érkezett. A lap szerint a felvétel leggyanúsabb néhány perce az, amikor a volt miniszterelnök kiveszi a töltőjét a telefonjából, hogy ne tudják lehallgatni őket. Az étterem tulajdonosa később azt mondta, a kamerát éppen azért tartják, és hirdetik nagy betűkkel, hogy távol tartsák a maffiózókat a jónevű étteremtől.

A Sanader elleni vádirat eddig kiszivárgott részei ráadásul mind a vád koronatanúja, Robert Ježić nagyvállalkozó beszámolóira épülnek, aki az éttermi találkozón kívül még említ egy rejtélyes, négyszemközti beszélgetést is, ahol Ivo Sanader a miniszterelnöki irodájában fogadta Hernádi Zsolt Mol-vezért 2009 májusában. Önmagában azonban semmi meglepő nincsen abban, ha az INA-t – amely horvát viszonylatban akkora, mint nálunk az OTP és a Mol együttvéve – tulajdonló vállalat első embere személyesen a miniszterelnökkel egyeztet. (Hernádi vezérsége alatt mindeddig több mint 40 miniszterelnökkel vett részt személyes találkozón.) Kérdés ugyanakkor, hogy ha valóban nem történt semmi érdekes a találkozón, Sanader ügyvéde miért küzd az ellen, hogy a videót bizonyítékként felhasználhassák az ellene folyó eljárásban.