Miért rágott be az EU és az IMF?

Megszakadtak az előzetes tárgyalások az IMF-fel és az EU-val, tudta meg az Index pénteken délelőtt. A küldöttség egy, a januári hiteltárgyalásokat megelőző, informális találkozóra érkezett a héten. Programjukban elvileg még szerepelt volna egy találkozó délutánra is, de a brüsszeli delegáció részéről Olli Rehn uniós pénzügyi biztos úgy döntött, azt már nem várják meg és a reggeli 07.10-es brüsszeli járattal hazautaztak.

A tárgyalás januárban folytatódik, elemzők szerint végzetes lehet, ha addig nem közelednek az álláspontok. Az IMF vasárnap este közölte, a jegybanki függetlenség szempontjából aggályosnak találták a jegybanktörvény tervezetét, és annak elhalasztását kérték a kormánytól. Az előzetes tárgyalásokat azért függesztették fel, mert a kormány erre nem mutatott hajlandóságot.

Miről volt szó a héten?

A hét legfőbb feladata az lett volna, hogy a felek előkészítsék a hivatalosan csak januárban kezdődő tárgyalásokat, tisztázzák az álláspontokat és a megállapodás kereteit.

Bár Magyarország eredendően csak egy elővigyázatossági hitelmegállapodásban gondolkodott, vagyis egy olyan programban vettünk volna szívesen részt, ami kevesebb ellenőrzéssel és lazább szabályokkal jár, sokan rámutattak: ez a jövő évi kilátások tükrében aligha lehetséges, leginkább egy a 2008-ashoz hasonló, szigorúbb megállapodásra lehet szükség. (Orbán Viktor először 5 milliárdos, Varga Mihály államtitkár később már egy 10-15 milliárdos hitelösszegről beszélt.)

A szigorúbb feltételeket tartalmazó, keményebb brüsszeli kontrollal járó megállapodás lényegében azt jelentené, hogy vége az önálló magyar gazdaságpolitikának. A nemzetközi intézmények ugyanis szigorú feltételeket szabhatnak a hitelért cserébe, ismét jönnének a negyedévenkénti felülvizsgálatok, ennek keretében el kellene fogadtatnunk az IMF és az EU képviselőivel egy menetrendet arra, hogyan szorítjuk le a hiányt.

A keményebb fa

A tárgyalásokon nem csak az IMF-fel, de vele párhuzamosan az Európai Unióval is dűlőre kell jutni, az uniós államok ugyanis nem tárgyalhatnak önállóan a Valutaalappal.

Márpedig a két szervezet közül az unió a keményebb dió, Olli Rehn bejelentése alapján most is úgy tűnik, hogy Brüsszel állt fel az asztaltól elsőként. Úgy tudjuk, több vitás pont is előkerült a megbeszéléseken, a kormány azonban a szerdán benyújtott jegybanktörvény-módosítás kapcsán ütközött a legnagyobb ellenállásba, a tárgyalások megakadásának közvetlen előzménye ez volt.

Az uniós alapszerződésben is védett jegybanki függetlenség tervezett csorbítását Brüsszel különösen rossz szemmel nézi, rosszallását fejezte ki már akkor is, amikor a kormány az MNB vezetőinek a fizetését csökkentette, az EKB pedig legutóbb a jegybanktörvény tervezetéről mondott kemény kritikát. Úgy vélték, a Monetáris Tanács tagjai számának növelése felhasználható lehet a döntéshozatal központi banki függetlenség kárára történő befolyásolásához. Bár a jegybanktörvény a leginkább aktuális, de aligha az egyetlen kifogásolni valója az EU-IMF párosnak.

Fenntartható és alacsony hiány

Az Európai Bizottság már korábban is jelezte, egy olyan tervet vár a kormánytól, ami alapján biztosra vehető, hogy jövőre és a következő években is a 3 százalékos limit alatt marad a költségvetés hiánya.

A költségvetésben jelenleg a GDP 2,5 százaléka a meghatározott hiánycél, gazdaságkutató intézetek szerint ha ez nem is, 2,9-3 százalék valószínűleg tartható.

Ez egyébként nem csak a mostani hitelmegállapodáshoz szükséges, hanem ahhoz is, hogy kikerüljünk az ellenünk folyó túlzottdeficit-eljárás alól. Brüsszel másik fontos elvárása az, hogy a 3 százalék alatti hiány fenntartható legyen, vagyis ne olyan egyszeri bevételnövelő tételekből álljon, mint például a nyugdíjpénzek, vagy a válságadók.

Ezen a téren ugyan jelentős előrelépésnek számít, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön egy 320 milliárd forintos kiigazítócsomagot jelentett be, azonban elemzők szerint a kabinet még mindig túlságosan optimista a jövő évi növekedési kilátások kapcsán. A csomag összetétele azonban már nem túl szerencsés: kétharmadrészt ugyanis a jövő évi tartalékok megszüntetésére épül, a maradék viszont kevés lehet, ha a vártnál jobban esik vissza a gazdaság növekedése. Szintén nem szerencsés, hogy a kiigazításból 48 milliárd forintot a nyugdíjállamosítás továbbvitelével szed be a kormány.

Kell az a nyugdíj

A helyzet az, hogy már idén is nagyrészt a költségvetésbe csatornázott magánnyugdíjpénztári megtakarításokkal sikerült tartani a költségvetési hiánycélt, és kisebb mértékben ugyan, de a kormány jövőre is erre készül.

Csütörtökön ugyanis kiderült, államosítják a magánnyudíjpénztári tagdíjakat. A költségvetésbe így újabb 48 milliárd forint érkezhet jövőre (sőt, kiderült, hogy a kasszák már soha többet nem érkezhetnek tagdíjak, ha a parlament egy erre irányuló költségvetési módosító indítványt elfogad). Az újabb formabontó, és jogilag is kifogásolható húzás kapcsán jeleztük, hogy az időzítése több mint szerencsétlen, a Budapesten tartózkodó delegációt legalábbis aligha győzte meg a gazdaságpolitikai irányváltásról.

Bankadó

Bár a nemzetközi szerevezetek korábban többször kifogásolták az európai mértékben is magas bankadót, azt a kormány csak 2013-tól készül csökkenteni.

Az adóemelések és kiadáscsökkentések hatására így is hatalmas, 1400 milliárdos megszorításra készül a kormány jövőre, bankadó nélkül mintegy 180 milliárdos kiigazítási igény keletkezne.

Bár nem valószínű, hogy Brüsszel a költségvetés elfogadása után januárban a bankadó 2012-es kivezetését kéri, de az adó jövője mindenképpen a vitás pontok között lehet.

Válságadók

Az Európai Bizottság szerint sérti az uniós jogot a Magyarországon bevezetett, a telekom cégekre kivetett különadó is. Brüsszel korábban már felszólította a magyar kormányt, hogy vonja vissza az uniós jogot sértő rendelkezést, ezt a kormány közleményben visszautasította, mondván a közös teherviselés európai érték. Az ügy így bíróságra kerül.

Évi 60 milliárd forintról, a GDP 0,2 százalékáról, a telekom szektor profitjának háromnegyedéről van szó. A kormány erről sem mondana le szívesen.

Végtörlesztés

A magyar kormány devizahiteleseket segítő intézkedéseinek többségét a bankok kárára valósította meg, a napokban már a PSZÁF is felhívta a figyelmet, hogy a magyar bankszektor a tűréshatára szélére érkezett.

A fix árfolyamon való végtörlesztés százmilliárdos nagyságrendű veszteséget okozott a pénzintézeteknek, a CIB, a Raiffeisen és az Erste is jelentős leépítésekre kényszerül, nem fejleszt jövőre az UniCredit sem.

Az európai bankrendszert fenyegető adósságválság közepén az unió nem nézte jó szemmel a pénzügyi közvetítőrendszer tőkehelyzetének gyengítését, a végtörlesztés jogi aggályairól már nem is beszélve.

Nehéz menet lesz

Az elmúlt hét azonban nehéz napokat vetít előre januárra, és kérdésessé teszi, hogy végül meg tudunk-e állapodni a valutaalappal. Orbán Viktor és Varga Mihály korábban gyors tárgyalásokról beszélt, a magyar részről a tárgyalást vezető Fellegi Tamás csütörtökön már pesszimistább volt. Úgy vélte, február végéig egyezhetnek meg egy újabb megállapodásról.

Az IMF újbóli behívása akkor vált szükségessé, amikor kiderült, egy nagy hitelminősítő intézet a leminősítésünkre készül a rossz magyar gazdasági kilátások miatt. A végtörlesztés volt az utolsó csepp a piaci megítélésünk romlásánál: a bankok további sarcolása a növekedési kilátások automatikus romlását jelentette minden elemző számára, ami pedig az ingatag költségvetési helyzetben a makrocélok elérését is veszélyezteti. A végtörlesztés így közvetlenül hozzájárult az őszi forintgyengüléshez és az állampapírhozamok emelkedéséhez, amik persze tovább rontották a jövő évi költségvetési kilátásokat.

A magyar állam nem tudott hitelt felvenni, legalábbis nem a számára elfogadható, megfizethető feltételek mellett a piacon. A piac egyszerűen azt kezdte el árazni, hogy a magyar költségvetési folyamatok a kormány kijelentései ellenére nem fenntarthatóak: bizonytalan, hogy tudjuk-e csökkenteni a költségvetési hiányt a következő években, tudjuk-e csökkenteni az államadósságot, vagy maradunk azok, amik egyébként az elmúlt években is voltunk: a nem feltétlen óriási éves léptékben, de folyamatosan és elkerülhetetlenül eladósodó, egyre megbízhatatlanabbul teljesítő, ezért egyre kockázatosabb ország.