Nem kellünk mi Kínának

„A két ország kapcsolatai az ezredforduló után éledtek újjá, különösen intenzívvé az elmúlt egy évben váltak [...] érdemi előrelépések csak azokon a területeken vannak, amelyeket Peking fontosnak tart” – írtuk idén júniusban Ven Csia-pao kínai miniszterelnök magyarországi látogatásának apropóján. Az azóta eltelt félév ennek a kijelentésnek az igazát támasztotta alá: noha az akkori tárgyalásokról magyar kormányzati kommunikáció diadaljelentéseket közölt, a legfontosabb területek egyikén sem sikerült áttörést elérni.

A bizonytalanság eltűnése

„A mai napon új és nagy jelentőségű szövetséget kötöttünk a kínai népköztársasággal. Az aláírt együttműködésekben konkrét programokról, befektetési alapokról, pénzügyi keretekről sikerült megállapodnunk” – jelentette be Orbán Viktor a tárgyalásokat követően, illetve azt is elmondta, hogy összesen tizenkét megállapodást írtak alá a kínai kormányfővel.

Hogy ezek mit tartalmaztak, azt pontosan a mai napig sem lehet tudni, Kínával, a kínai gazdasággal foglalkozó kutatók is úgy tudják: a megállapodásokat, azok részletes tartalmát azóta sem hozták nyilvánosságra. Kormányzati körökben a tárgyalások időszakában az alábbi együttműködésekről beszéltek: Kína egymilliárd eurós hitelkeret nyújt Kínában befektetni kívánó magyar cégeknek, valamint beszáll a magyar állampapírpiacra. Ez utóbbi kapcsán konkrét összegekről nem volt szó, de Orbán azt mondta: „ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú bizonytalanságát eltűnni látom”.

Befektetés, milliárdok, robogás

Emellett kínai befektetőt vártak a Malévba, a magyar kormányban beszéltek arról, hogy magyarországi állami beruházásokat, például vasútépítést finanszírozna valamilyen módon – például MFB-kötvények vásárlásával – közvetve a kínai állam, de szó volt logisztikai közlekedési platformról és egymilliárd dollárnyi vegyipari befektetésről is.

Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszter – egyben kínai-magyar kapcsolattartásért felelős kormánybiztos – azt mondta: a kínai fejlesztési bank egymilliárd eurós hitelkeretet nyitott kínai vállalatok részvételével megvalósított magyarországi projektet finanszírozására, ilyen beruházás a „vasútfejlesztéstől a cargobázis építésig elméletileg bármi lehet”. Szintén Fellegi, még a miniszterelnöki látogatás előtt annak a reményének is hangot adott, hogy a kínai szuperexpressz szerelvényei fognak a magyar vasútvonalakon robogni.

Nem robognak.

Igaz, jött a Huawei, és volt egy vegyipari nagybefektetés – de még februárban, amikor a kínaiak megvették a Borsodchemet. És lesz egy szolnoki citromsavgyárunk, és talán egy biotechnológiai kutatóintézetünk is. De ezek főleg a magánszektorban, nem kormányzati szinten megvalósuló, nem a közszférát érinő üzletek.

Csak a szavak

„A kínai-magyar kapcsolatok továbbra is csak a retorika szintjén szárnyalnak” – fogalmazott lapunk kérdésére egy ismert Kína-kutató szakember, aki azonban kérte neve elhallgatását, mondván: tart attól, hogy a kritikák miatt őt és foglalkoztatóját hátrányos kormányzati megkülönböztetés éri majd.

A szakember szerint az említett tizenkét megállapodással az a legnagyobb baj, hogy „ezek egy része, amennyire tudni lehet, csak szándék- vagy egyetértési nyilatkozat volt, ami gyakorlatilag nem sokat jelent. Ezek a papírok valóban csak szándékokat, közösen elérendő célokat fogalmaznak meg, de nincsenek benne határidők, kötelezettségek, néha még az elérendő cél érdekében szükséges tennivalók részletezése sem” – sorolta.

Ilyen általános, elvi jellegű egyetértési nyilatkozat született a légi, a vasúti és a folyami közlekedés fejlesztéséről, valamint a befektetésösztönzésről is. Márpedig az ilyen jellegű dokumentumokban nem rögzítik, hogy mi a felek teendője, milyen szektorális szerződések szükségesek ahhoz, hogy a tényleges, tartalmi együttműködés kezdődjön. Ha végignézzük a júniusi tárgyalások után említett konkrét témákat, azokon is látszik: egy helyben toporgunk.

A Malév nem ment el

A Malév nem kellett a kínaiaknak, pontosabban: nem tudtunk olyan konstrukciót találni, amelyben kellett volna. Elsősorban is azért, mert másfél év alatt sem sikerült megállapodni az oroszokkal a szakításról, holott Fellegi Tamás egy évvel ezelőtt azt mondta lapunknak: „az oroszokkal megállapodtunk, hogy a Malév története nélkülük folytatódik [...] a pénzügyi elszámolást szükséges még elvégezni, erről már folynak a szakértői egyeztetések”.

Ezek azóta sem zárultak le, ami önmagában is riasztó volt a kínaiak számára, ráadásul azt sem sikerült a Malévról Pekinggel folyó tárgyalásokon megnyugtatóan rendezni, mi lehet az a társasági forma, amelyben a kínaiaké az irányítás, de mégsem bukik a légitársaság uniós repülési engedélye. A Hainan, amely most inkább a ferihegyi reptérnek a megvásárlására készül, így novemberben visszalépett a tárgyalásoktól – a fejlesztési tárca így december elejére csak a múlt hibáit összegző fehér könyvet tudott összerakni, tudomásunk szerint arról nincsenek elképzelések, hogyan folytatódjék a nemzeti légitársaság jövője.

Euró- helyett forintmilliárdok

A magyar állampapírpiacot sem mentette meg Peking. „Az ország finanszírozásának középtávú bizonytalansága” a közelmúltban nem szűnt meg, épp ellenkezőleg: több állampapír-aukció is eredménytelen volt, nem egyszer megesett, hogy a tervezettnél kevesebb kötvényt sikerült eladni, miközben a hozamok most már a rövid lejáratú (3, 6 hónapos futamidejű) papíroknál is 7-7,5 százalék között vannak.

Nyáron ugyan azt lehetett hinni, hogy a magyar kötvénypiacon felbukkanó titokzatos óriás Peking, ám mostanra kiderült, hogy egy nagy alapkezelő, a Templeton tárazott be a kötvényeinkből. Bár az Államadósság Kezelő Központ hivatalos adatokat nem közöl arról, hogy vett-e, és ha igen, milyen értékben magyar állampapírokat kínai, lapunk több forrása is azt állítja, csupán két-hárommilliárd forintnyi ilyen üzlet köttetett. Ezt látszik megerősíteni az, amit az ÁKK élére kinevezett Töröcskei István mondott a lapunknak adott interjúban, miszerint „igaz, hogy eddig csak egy-kétmilliárd forintnyi állampapírt vettek tőlünk”.

Lassan lesz gyorsvasút

Fellegi Tamás még novemberben is, miután legutóbbi kínai látogatásáról hazatért, arról beszélt: „újabb megállapodások aláírása várható [...] a konkrét projektek közül elsőként a fővárost a Liszt Ferenc Repülőtérrel összekötő gyorsvasút valósulhat meg”. A miniszter még ekkor is összességében 300 milliárd forintnyi kínai beruházást és befektetést ígért.

A valóságban azonban erre információink semmilyen fejlesztési vagy finanszírozási terv nem készült. A MÁV és a China Railway Construction Corporation kötött ugyan egy megállapodást, de forrásaink szerint ennek a beruházásnak a sorsa is attól függ, hogy megvásárolják-e a kínaiak a repteret. Ha igen, akkor valószínűleg nagyobb erőket mozgósítanak az építkezésre, mert akkor már nekik lesz fontos a repülőtér könnyű, gyors megközelítése, mondta egy minisztériumi forrásunk, megerősítve, hogy a kínai-magyar együttműködésben tényleg csak ott lehet – és ott van is – előrelépés, ami Pekingnek fontos és kifizetődő.

Arról, hogy ez milyen módon valósulhat meg, nem sokat tudni. Elképzelhető, hogy kifejezetten kínaiak számára bocsátanak ki MFB-kötvényeket, és az így befolyó pénzből a magyar állam kínaiak beruházókkal építtet vasutat – vagy hajt végre más infrastrukturális beruházást –, ám ezzel lehetnek közbeszerzési problémák (illetve az egész modell nagyban hasonlítana a kormány által száműzni vágyott ppp-konstrukciókhoz).

Az ő bajuk nekünk is fáj

Nemcsak azért akadozik egyébként a kínai-magyar gazdasági együttműködés, mert a kínai vezetés rájött, hogy annyira mégsem vagyunk érdekesek. Hanem azért is, mert Kínának egyre saját belső problémáival is meg kell küzdenie. Néhány napja a Nobel-díjas Paul Krugman már az ország bedőlésének lehetőségével riogatott, mondván: egy olyan ingatlanpiaci és hitelezési buborék van kialakulóban, hogy még a hivatalos számok alapján is elmondható: „a legújabb hírek elég drámaiak ahhoz, hogy meghúzzuk a vészharangot”.

Nem ez az első vészjelzés Kínából, Kínáról, illetve arról, hogy a kínai közvélemény ellenzi az ország fokozódó nemzetközi szerepvállalását. November elején arról számolt be a Reuters, hogy több tízezer üzenet jelenet meg kínai blogokon arra kérve a kínai vezetőket: ne adjanak pénzt a bajba jutott európai országoknak.

Egy Kína-szakértőnek a kínai kormányzati kommunikáción alapuló elemzése szintén arra mutat: a világválság megoldását ne Pekingtől várjuk. Az országban „sok a belső feszültség, a társadalom elégedetlensége nő” – írja az elemző, aki szerint ezért egyre valószínűbb, hogy a kínai globális gazdasági szerepvállalás visszafogásával kell számolni. Ez minden bizonnyal még inkább visszaveti majd a magyarországi szerepvállalásukat is.

Hacsak nem lesz fontosabb az a szempont, amit Töröcskei István emelt ki: „nekik fontos, hogy ők rokonnak tekintenek bennünket. Tudják, hogy mi is ázsiaiak vagyunk”.