Árpád
-5 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Fellegi már tárgyal az IMF-nél

2012.01.10. 00:14 Módosítva: 2012.01.10. 10:14

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter már hétfőn megbeszéléseket kezdett Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) – közölte a washingtoni magyar nagykövetség. A miniszter a hét során több alkalommal találkozik az IMF vezetőivel, és csütörtökön találkozik Christine Lagarde IMF-főigazgatóval. Programja részeként találkozik az amerikai külügyminisztérium illetékeseivel is.

Épp egy héttel ezelőtt még azt közölte Fellegi sajtóirodája lapunkkal, hogy a miniszter január 11-én, szerdán kezdi meg washingtoni tárgyalásait. Ennek fényében meglepő, hogy az egyébként csak informális, az érdemi tárgyalásokat megelőző egyeztetés – a decemberben Budapesten félbeszakadt megbeszélések folytatása – már most megkezdődött.

Nemcsak az időpont változott, hanem a program is, eredetileg ugyanis az amerikai külügyi vezetőkkel nem terveztek találkozót. Ennek oka vélhetően az, hogy az elmúlt napokban intenzív nemzetközi össztűz alá került Orbán-kormány Washingtonból is komoly kritikákat kapott, Hillary Clinton külügyminiszter még karácsony előtt küldött levelet Budapestre, míg a budapesti nagykövet arról beszélt, hogy csalódtak Magyarországban.

A hivatalos tárgyalások előkészítésére és az előzetes álláspontok egyeztetésére Fellegi mellett Washingtonba utazott Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke és Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára is. „Határozott kormányzati szándék az egyeztetéseket követően egy gyors megállapodás elérése, amely hozzájárul a piaci bizalom helyreállításához. Az ország piaci finanszírozásának biztosításához a nemzetközi pénzügyi szervezetek hitelei által kínált védőhálót biztosító konstrukcióra van szükség” – közölte a washingtoni nagykövetség.

Az elmúlt egy héten persze nemcsak Fellegi amerikai tárgyalásának időpontja, hanem az IMF–EU-hitelmegállapodással kapcsolatos kormányzati kommunikáció is jelentősen változott. Múlt hétfőn még az volt a hivatalos álláspont, hogy hazánk csak előfeltételek nélküli tárgyalásra hajlandó, és az IMF által nyújtani tervezett készenléti helyett elővigyázatossági hitelt igényel. Csütörtökön viszont már arról beszélt Fellegi – a szavait megelőzően már 324 forintnál volt az euró –, hogy jöhet a készenléti hitel.

Ezt erősítette, hogy a hétvégén már azt mondta Orbán Viktor is: Fellegi Tamás „minden olyan hitelformát elfogadhat”, amely segíti Magyarországot, hogy továbbra is a piacokról finanszírozza magát. A miniszterelnök ekkor már azt is természetesnek nevezte, „hogy az IMF olyan gazdaságpolitikát akar látni Magyarországon, amely garancia arra, hogy visszakapja a pénzét”. A hangnem változását értékelték a nemzetközi fórumok: londoni elemzők szerint ez azt jelzi, hogy a magyar kormány „erőteljesen” meg akar állapodni, míg a Financial Times arról írt, hogy udvarolni kezdtünk a Valutaalapnak.

A kormányzati irányváltást jelzi Martonyi János külügyminiszter levele is, amit az összes uniós külügyminiszternek és az Európai Bizottságnak írt. A levél előzménye az volt, hogy hétfőn Olli Rehn, az unió pénzügyi biztosa – aki a tervek szerint január második felében fogadja Fellegit, de pénzről egyelőre nem akar tárgyalni – azt mondta: a jegybanki függetlenség és a jegybanktörvény „egyike lesz az előfeltételeknek". Martonyi most azt írta: „nem jelent presztízskérdést az sem, ha szükségessé válik bármely szabályozás módosítása a Bizottság véleménye alapján”, bár megjegyezte: sokszor a tények pontos ismerete nélkül kritizálták az országot.