Matolcsy: Rendkívüli időket élünk

2012.01.26. 17:54
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lesz-e elég erő és elszántság megfelelni az IMF elvárásainak, kérdezte az MSZP-s politikus, aki szerint Matolcsy Györgynek erről kellett volna beszélnie.

  • „Magyarországon nem nő, hanem csökken az életszínvonal. Eddig együtt mozogtunk a csehekkel és a lengyelekkel, de most elvált a mozgás. Ők nőnek tovőbb, mi viszont egy kicsit szétváltunk” – mondta az MSZP-s képviselő.

  • És csak Matolcsy miniszter a jót. Szerinte ez tévedés, ma nő a szegénység, és most még lehet azt mondani, hogy ez az elmúlt nyolc év bűne, de a folyamat gyorsul.

  • Hogy az ne essen a szakadékba bele, mondta a fideszes Hermann István, aki szerint egyébként ott tartanánk, ahol Görögország. A szocialisták olyanok, mint egy sasmadár, akik nem veszik észre, hogy a probléma előidézői ők voltak. (Az nem derült ki, hogy a sasmadár miért nem veszi észre.)

  • Nyikos László, a bizottság jobbikos elnöke szerint az előttünk álló IMF-tárgyalássorozat nem került érdemben szóba, de talán Fellegi Tamást is meghallgatják erről. Az IMF-ügyet úgy élte meg, mint a tékozló fiú esetét. Az IMF elűzése után ez egy 180 fokos fordulat.

  • Mikor lesz Magyarországon újra Pénzügyminisztérium? – kérdezte Nyikos László, és elárulta, hogy nosztalgikus érzései vannak a minisztérium iránt, „ahol együtt dolgoztunk Matolcsy Györggyel”.

  • Nyikos László kérte, Matolcsy György mondja ki: „Nem lesz szükség 2012-ben újabb megtakarítási alapra”.

  • Puch László képviselő azt mondta, mintha én sikerjelentést próbáltam volna bemutatni. Erről szó nincs, semmi nincs rendben, ez egy nagyon-nagyon küzdelmes, nagyon-nagyon kockázatos, de első jeleiben ígéretes gazdaságpolitikai fordulat – kezdte harmadik körös válaszát Matolcsy György. Azért újítják meg az országot, mert semmi nincs, semmi nem volt rendben.

  • A bankszektorból természetesen pénzkivonás van, főleg a privátbanki ügyfelek menekítik a pénzüket. De az igazi pénzkivonás nem itt van, a külföldi tulajdonú bankszektor banki mérlegfőösszegének, ami 30 000 milliárd forint volt, a 10 százalékát, 3000 milliárd forintot kíván kivonni Magyarországról. A külföldi tulajdonú bankszektor 2015 végéig harmadával csökkenti magyarországi aktivitását, a hitel-betét arányt száz százalékra csökkenti a mostani százötven százalékról, ez a döbbenetes – mondta Matolcsy.

  • A megújítás, a BKV és a MÁV helyzetének rendezése és sorolhatnám még a feladatokat, nem az IMF elvárása, ez a mi érdekünk is. Az adórendszer viszont olyan, amivel most vagyunk versenyképesek, azt nem hagyjuk, hogy ez változzon.

  • A miniszterelnök úr teljesen helytálló megállapítást tett: a magyar gazdaság alapjai rendben vannak. Ami nincs rendben, az, hogy 2010 közepén 7 százalék fölött volt a költségvetési hiány.

  • Havi 40 ezer forintért dolgoznak, akik korábban 28 500 forintnyi segélyben részesültek, abból „rejtélyes módon” meg tudtak élni, ez az összeg a tisztes, biztos megélhetés felé mozdítja őket.

  • A gyermeket vállaló a szegénységet vállalta, ez volt a szokásos évtizedekig, talán évszázadokig, ezt most megfordítottuk.

  • A hárombetűs intézmény megfogalmazás az nem elítélés volt, az egy kijelentés: ÁJ-EM-EF – regált  Matolcsy a novemberi hárombetűs intézményes kijelentésre utaló képviselői felvetésre.

  • cikkünk a témában:

    Matolcsy hárombetűs kijelentése

  • Nem pénz kell, nem az osztrák vagy a német adófizetők pénze, hanem pénzügyi védőháló. Az IMF-fel családi viszonyban vagyunk, a családban normális, ha valaki segítségre szorul, segítséget kér családon belül, zárta a válaszadást a miniszter. A bizottsági ülés ezt követően véget ért.