Orbán: Pénteken válaszolunk az EU kifogásaira
Megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban; a dokumentumot pénteken küldi el a kabinet - közölte Orbán Viktor csütörtökön az mr1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont védhető, néhány ponton kell kiegészítést tenni, és "egy aránylag egyszerűnek mondható tárgyalássorozat előtt állunk".
A három ügy egyikéről, a bírák nyugdíjazásáról Orbán Viktor azt mondta: a kormány meggyőzően bizonyította, hogy Magyarországon egy általános, mindenkire kiterjedő nyugdíjrendszer-átalakítás zajlik, amelyből a bírák sem maradhatnak ki.
Amint megérkezik Brüsszel válasza - és úgy látja, nincs jelentős eltérés a véleményekben -, a kormány azonnal beterjeszti a szükséges jogszabály-módosításokat az Országgyűlésnek - tette hozzá.
A háromból kettőben engedhetünk
A bizottság január elején jelezte: három magyar törvény visszavonását várja el. A három törvény, amelyeket Brüsszel módosíttatni akar: a jegybanktörvény, az adatvédelmi ombudsmani hivatal megszüntetése és a bírák korai nyugdíjazása.
Mivel semmi nem történt - a kormány a brüsszeli testület jogi kifogásait várta, addig nem akart módosítani egyik jogszabályon sem -, mindhárom kérdésben kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes korábban jelezte, hogy a három problémás törvény közül kettő esetében engedni fogunk. A jegybanktörvény és az adatvédelmi ombudsman esetében várható Magyarország rugalmassága, míg a bírók korai nyugdíjazása miatt a kormány kész akár az európai bíróságig is elmenni.