Romokban az adóreform
További Magyar cikkek
Változó sávok, megszűnő kedvezmények
Kérdéses azonban, hogy mit sikerül elérnie az SZDSZ-nek a kormányon belül. A kisebbik kormánypárt ugyanis 3 millió forintig emelné a 18 százalékos sávot, míg afölött 34 százalékos kulcsot alkalmazna. A Népszabadság azt írja, hogy elképzelhető egy kompromisszumos megoldás, például az 1,5 millió forintos sávhatár emelése 1,7 millióra.
A kedvezmények rendszere tovább szűkülhet. Ennek részeként várhatóan megszűnik a sulinetes és szűkülhet a lakáshitelekhez kapcsolódó adókedvezmény. A családtámogatás rendszerének átalakítását május végén bejelentette a kormányfő, majd most hétfőn már módosította is. Az valószínű, hogy a családtámogatást szolgáló adókedvezmények csökkennek (a közvetlen támogatások ugyanakkor emelkednek majd).
Áfa: sem egységes, sem kevesebb kulcs nem lesz?
Elvetette a kormány a 21 százalékos, egységes áfakulcs tervét, most már arra vonatkozó elképzelések vannak, csak a felső, 25 százalékos kulcs csökkenjen, akár 20 százalék alá is. Van olyan szcenárió is, mely szerint a középső 15 százalékos kulcs 12 százalékosra mérséklődne, míg az 5 százalékos az EU-szabályozás miatt nem csökkenhet.
Az adóreform-bizottság korábbi számításai szerint a felső kulcs 1 százalékpontos csökkentése 45 milliárd forintos költségvetési bevétel kiesést okozna, míg a középső kulcs esetében az összeg 30 milliárd forintot tenne ki. Nyilvánvaló, hogy a PM egy komolyabb bevételkiesést nem engedhet meg, így a korábbi áfakulcs-emeléshez hasonlóan most is lennének olyan átsorolások, melyek ellensúlyoznák a bevétel kiesését.
Kérdéses, hogy az áfakulcs-csökkentés jelentene-e árcsökkentést is egyben, hiszen az árak lefelé rugalmatlanabbak, mint felfelé, azaz nem elképelhetetlen, hogy az ÁFA csökkentést a fogyasztóknak nem engednék át a kereskedők. Ugyanakkor az áfakulcsok közötti átsorolások akár jelentősebb árnövekedést is előidézhetnek, lévén itt jellemzően olyan termékekről van szó, melyeknek a kereslete korlátozottan rugalmas.
Evás kérdőjelek
Kérdéses egyelőre az eva sorsa is, hiszen korábban ennek az adónemnek a felemeléséről lehetett hallani. A felső áfakulcs csökkentése miatt azonban egy ilyen lépés duplán rontaná az evás vállalkozók helyzetét. A kormánynak vélhetően azonban nem célja az evások körének jelentős csökkentése, hiszen ennek az új adónemnek a sikereit, valamint a fekete- és szürkegazdaságra gyakorolt pozitív hatásait előszeretettel hangoztatták az elmúlt két és fél évben. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) részletei még nem ismertek, így egyelőre nem ítélhető meg, hogy jelent-e valós alternatívát az evások számára.
A társasági adó tekintetében szintén nem várható komolyabb változás, Gyurcsány Ferenc megítélése szerint az versenyképesnek számít a régióban. Kérdéses azonban továbbra is, hogy hogyan alakul majd a helyi iparűzési adó sorsa.
Ennek komolyabb változása szintén nem várható, miután kedd reggel a kormányfő azt nyilatkozta: "óvatosnak kell lenni" ebben a kérdésben. Az önkormányzatoknál országosan minden hatodik forint az iparűzési adóból van, s az iparűzési adó megszüntetése nem is volt napirenden, fogalmazott a miniszterelnök.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)