Sikeres, ám eredménytelen volt a november 21-i tiltakozássorozat, ezért a Liga elnöksége hétfőn úgy határozott, hogy decemberben folytatják a társadalombiztosítás átalakítása ellen az országos nyomásgyakorló akciókat– jelentette be Gaskó István az elnökség ülése után. December 15-én szombaton ismét tüntetésekkel és demonstrációkkal tiltakoznak a kezdő nyugdíjak 8-13 százalékos csökkenését jelentő nyugdíj- és a privatizációval járó egészségbiztosítási reform ellen.
December 17-én az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslat zárószavazásának napján országos, több ágazatra kiterjedő, határozatlan idejű sztrájkok kezdődnek. A munkabeszüntetésben várhatóan vasúti- és közúti közlekedésben, az egészségügyben, az energia- és gépiparban, valamint a reptéren dolgozók, továbbá tanárok vesznek részt.
Szakszervezetek kéz a kézben?
A Liga felhívásához csatlakozott a Munkástanács. Emellett, Gaskó István szerint, az MSZOSZ és a SZEF is egyetért a törvény megítélésével és nem zárkóztak el a közös fellépéstől. Erről az MSZOSZ talán már kedden, míg a SZEF szerdán dönt. A Ligához tartozó szakszervezetek a következő napokban döntik el, hogyan sztrájkolnak. Gaskó, aki egyben a vasutasok egyik szakszervezetének, a VDSZSZ-nek is az elnöke, azt mondta: a tagszervezeteket arra kérik, hogy a "legsúlyosabb eszközt vessék be".
Az Index kérdésére, hogy meddig tart a határozatlan idejűnek meghirdetett sztrájk, ha a parlament 17-én mégis elfogadja a jelenlegi formájában a törvénytervezetet, Glasó azt mondta: a tiltakozások a megállapodásig, vagyis az egészségügyi privatizáció visszavonásáig folynak. A parlament döntése olyan új helyzetet eredményez, amelyet majd akkor fognak áttekinteni.
A kompromisszum: engedjen a kormány
A szakszervezeteknek ugyanakkor a céljuk a társadalmi béke, nem pedig a sztrájk és az ország megbénítása – mondta Gaskó. Ezért a kormánnyal megállapodásra törekszenek, ennek alapjául az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat visszavonását és új törvény benyújtását, valamint a társadalmi és szakmai egyeztetés újrakezdését tekintik. Ha ezt a törvénytervezetet a kormány visszavonja, akkor tavaszig a Liga felfüggeszti a sztrájkfenyegetést, mondta Gaskó.
Kérdésünkre, hogy ezek szerint az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozásáért akár a nyugdíjreform elleni tiltakozást is feláldozná-e, Gaskó azt válaszolta: szerintük ha a kormány visszavonja az egészségügyi reformot, akkor "a kisebb súlyú nyugdíjügyben is rend lesz". A Liga számításai szerint a január elsején hatályba lépő új nyugdíjszámítási rendszer átlagosan legalább 8 százalékkal csökkentené a nyugdíjak összegét.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)