Konstantin
12 °C
25 °C

Itthon is kapható volt a fehér nyúl

2008.09.28. 20:56
Országos ellenőrzést tartanak a hatóságok, mert itthon is kapható volt a fehér nyúl nevő népszerű kínai cukorka, mely a gyanú szerint melaminnal szennyezett tejporral készült.

Jövő hét közepére várható annak a kínai cukorkának a laboratóriumi vizsgálati eredménye, amely melaminnal szennyezett tejporral készült – közölte Bognár Lajos, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezetője. A fehér nyúl elnevezésű cukorkát Magyarországon is lehetett kapni. Országos ellenőrzést tartottak, a fővárosra koncentrálva, mert itt található a legtöbb kínai elárusítóhely. Azt, hogy mennyi foglaltak le a cukorkából, Bognár Lajos még nem tudta megmondani.

Európában a szennyezett kínai tejport tartalmazó csokoládék és kekszek fogyasztása a felnőtteknek valószínűleg nem árt még akkor sem, ha azok az eddigi legmagasabb melamintartalmú tejporral készültek, ám gyerekek esetében ez csak akkor igaz, ha a keksz-, tejkaramella- és csokoládéfogyasztásuk átlagos.

Abban az esetben, ha a gyerekek nagyon nagy mennyiségben fogyasztanak nagy tejportartalmú édességeket – tejkaramella, tejcsokoládé, kekszek –, és ezek éppen a legmagasabb szennyezettségű tejporral készültek, a bevitel meghaladhatja az elviselhető szintet. Azoknál a gyermekeknél, akik ilyen csokoládékat és kekszeket nagy mennyiségben fogyasztanak, fennáll az eshetősége, hogy a bevitel több mint háromszorosan túllépheti a tolerálható szintet – figyelmeztetnek a magyar szakhatóságok.

Az euróapai hatóságoknak azonban nincs tudomása arról, hogy Európában ilyen nagymértékű bevitel előfordult volna. Az Európai Bizottság szigorúbban ellenőrizi a Kínából származó, tejport tartalmazó élelmiszereket. Az intézkedés pénteken lépett életbe, és a bizottság javaslata szerint a melaminos tejport tartalmazó termékek behozatalát megtiltják.

A bizottság szóvivője szerint az uniós hatóságok megvizsgálják az EU területére beérkező összes olyan kínai terméket, amelyek 50 százaléknál több tejport tartalmaznak. A szóvivő ezek közé sorolta egyebek mellett a süteményféléket és a csokoládékat, de más hírek szerint megvizsgálják a levesporokat is. Bár az Európai Unió nem importál tejet, vagy tejterméket Kínából, az unió piacára kerülő egyes kínai termékekben lehet ilyen összetevő.

Kínában 53 ezer csecsemő és kisgyermek betegedett meg, négyen meghaltak a szennyezett tejpor miatt; a súlyos egészségártalmat a tejben és tejtermékekben előforduló melamin okozta. A melamint magas nitrogéntartalma miatt elsősorban műanyag- és műtrágyagyártáshoz használják, mivel azonban az élelmiszer-összetevőkben a fehérjetartalmat a nitrogénszinttel tesztelik, a melamin hozzáadásával az élelmiszer- vagy takarmány-alapanyag értékesebbnek, fehérjében gazdagabbnak látszik.

Az illegális fehérjepótlás hasonló formái a MÉBiH szerint már világszerte több esetben is kiterjedt megbetegedésekhez vezettek. A legutóbbi nagy visszhangot kiváltó eset az Egyesült Államokban történt 2007-ben, ahol szintén Kínából származó növényi fehérjekoncentrátumokat tartalmazó állateledel okozott a háziállatok között tömeges elhullást.