További Magyar cikkek
III. kategóriás fogyasztáskorlátozás elrendelése vonatkozó döntés még nem született – közölte szerda délután honlapján az FGSZ Földgázszállító Zrt. Az Index délelőtt több, egymástól független forrásból, jellemzően III. kategóriába sorolt cégektől, értesült arról, hogy szolgáltatójuk felkészítette őket egy közeljövőben – a délelőtti kilátások szerint akár már szerdán ľ várható korlátozásra. Az FGSZ az a cég az, amely úgynevezett a rendszerirányítási engedélyesként elrendelheti – és az I. és II. kategóriájú fogyasztóknak tegnap este, illetve ma reggel már el is rendelte – a gázfelhasználás korlátozását
Ötből kettőt már korlátoznak
A gázfelhasználás korlátozására egy ötfokozatú kategóriarendszert alakítottak ki, amely egyes kategóriáiba az elhasznált gáz mennyisége szerint sorolták be a felhasználókat. A legnagyobb, óránként több mint 2500 köbméterre szerződött, jellemzően ipari fogyasztók kerültek az I., míg a háztartások és egyes, külön nevesített – a lakossági ellátáshoz kapcsolódó – kommunális szolgáltatók az V. kategóriába.
A korlátozás kategóriánként emelkedő sorrendben rendelhető el, az FGSZ honlapján olvasható tájékoztatás szerint "a magasabb kategóriába tartozó fogyasztók csak abban az esetben vonhatók be a korlátozásba, ha az alacsonyabb korlátozási kategóriába tartozó fogyasztók vételezés csökkentési lehetőségei már kimerültek". Ez azt jelenti, hogy a II.-esben csak akkor lehet korlátozás, ha az I.-ben már nincs további ilyen lehetőség, a III.-asban akkor, ha a II.-esben sincs, és így tovább.
Lehet, hogy ez nem elég
Ennek a rendszernek az ismeretében a számok is arra utalnak, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlen a III. kategóriájú fogyasztók korlátozása. A kieső importmennyiség 38 millió köbméter, miközben a gázfelhasználás szerdán várhatóan 64 millió köbméter lesz; a keddi prognózis 68 millió volt, minden 1 Celsius-fokos lehűlés 1,5-2 millió köbméteres pluszfogyasztást jelent. A hazai tározókból jelenleg 51-52 millió köbméter vehető ki, ez azonban az E.ON Földgáz Storage Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az idő múlásával csökkenni fog. Ahogy ugyanis csökken a nyomás a tározókban, a naponta kivehető mennyiség is csökken. Azaz hiába elég hosszú időre a kereskedelmi és stratégiai tározókban levő 3,5 milliárd köbméter gáz, ebből egyszerre csak egyre kevesebbhez lehet hozzáférni.
Az Energiahivatal honlapján lévő adatok szerint téli időszakban az I. kategóriába tartozó fogyasztók télen az átlagosan felhasznált gázmennyiség 10,7 százalékát fogyasztják el, a II. kategóriásoknál 3,2 százalék ez az arány. Ez azt jelenti, hogy az ebben a két kategóriában elrendelt korlátozással a napi fogyasztás nem egészen 15 százalékát, körülbelül 10 millió köbmétert lehet megspórolni. Ez a mennyiség a kiesett importnak alig több mint negyedrésze. (A lakossági fogyasztás aránya nagyjából 54 százalék, tehát amíg nincs hidegebb, addig körülbelül napi 35 millió köbméter kell a lakások fűtéséhez.)
A szerbeknek is magyar gáz kell
Az FGSZ reggel közzétett várakozásai szerint a mai 64 millió köbméteres fogyasztást az 52 milliónyi tárolói kapacitásnak, a 9 millió köbméternyi hazai kitermelés és a nyugat felől érkező 3 millió köbméternek köszönhetően biztosítani lehet. A hétvégére várható újabb 4-5 fokos lehűlés azonban akár 10 millió köbméterrel is növelheti a felhasznált mennyiséget.
Szakmai körökben ráadásul azt sem tartják kizártnak, hogy Magyarország teljesíti a szerb kérését arra, hogy adjunk nekik kölcsön gázt – Szerbiában már lakónegyedek fűtését is le kellett állítani szerdán –, ami azt eredményezi, hogy hozzá kell nyúlni a III. kategóriás fogyasztókhoz is.
Ráadásul egyelőre azt sem lehet pontosan tudni, mire is elegendőek a tartalékaink. Egy, neve elhallgatását kérő gázipari szakértő a Portfolio.hu-nak azt mondta: „az országban nagyon kevés ember tudja valójában, hogy mennyi ideig lehetnek elegendőek a tartalékok, de ők is csak elméletben, hiszen sosem volt még példa arra, hogy több napig a tartalékainkból kellett volna élnünk. Teljesen ismeretlen vizeken hajózunk”.