2006 decemberében az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1 százalék volt, 2005. decemberhez viszonyítva viszont 6,5 százalékkal növekedtek az árak. Az egész éves, átlagos infláció 3,9 százalék volt - tette közzé a KSH.
Amire számítani lehetett
Egyik adat sem jelent meglepetést, az előrejelzések megegyeztek a most közzétett adatokkal. Az Ecostat éppen 3,9 százalékos inflációt várt decemberre - mondta az Indexnek Erdős Szabolcs, az Ecostat kutatója. Az év végén megugró pénzromlási ütem ellenére a 3,9 százalékos éves adat az év elején történelmi mélypontokat elérő inflációs görbének köszönhető. A szakértő azonban hangsúlyozta: a pénzromlás első féléves alakulásában jelentős szerepe volt az áfacsökkentésnek. A korrigált - az adóváltozások hatását kiszűrő - adatokból az látszik, hogy az utóbb hatástalanított intézkedés nélkül az első félévben sem lehetett volna ennyire alacsony - az első negyedévben 2,3 százalékos - az infláció.
A pénzromlás ütemét - ahogy az adóváltozások mellett a tavalyi második félévben is - a hatósági árak és az élelmiszerárak alakulása határozhatja meg. Erdős Szabolcs szerint a decemberben elért 6,5 százalék után az idei első hónapokban 7 százalék körül alakul az egyes hónapokban mért 12 hónapos összehasonlító adat. Ez decemberben 5-6 százalék közé süllyedhet, így éves átlagban végül 6,5-7 százalék közötti adatra számít az elemző.
Drága lett a gáz
A KSH friss jelentése szerint 12 hónap alatt 2005. decemberhez viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,3 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 26,1, a cukor 25,6, a péksütemények 21,6, a száraztészta 20,8, a liszt 20,3, a sertéshús 17,7, a tojás 15,9, a kenyér 14,7 százalékkal drágult.
A háztartási energia átlagot meghaladó 17,3 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz ára 30,1 százalékkal nőtt. A szeszes italok, dohányáruk (7,9%) esetében szintén az átlagosnál nagyobb mértékű áremelkedés volt megfigyelhető. A ruházkodási cikkek (1,1%), az egyéb cikkek (1,5%), valamint a szolgáltatások (5,0%) árnövekedése az átlagosnál alacsonyabb volt, ez utóbbin belül viszont a közszolgáltatások ára az átlagosnál nagyobb ütemben nőtt: a szemétszállítás 10,1, a helyi tömegközlekedés 10,0, a csatornadíj 9,8, a vízdíj 8,3 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2005. decemberben.