Háromszor akkora hiány lesz szeptemberben, mint tavaly ilyenkor?
Unalmasra sikeredett a Pénzügyminisztérium rendes havi költségvetési sajtótájékoztatója, alig találtunk olyan számot a kiadott füzetben, ami lázba hozott volna. A kivételt jelentő pár adat egyike a harmadik negyedéves prognosztizált hiány. A PM úgy vitte le tízmilliárd forinttal, 1204 milliárdra a szeptember végéig felhalmozódó deficitvárakozását, hogy júliusban a vártnál rosszabbul alakult az egyenleg. Az egész éves 1529 milliárdos előrejelzés mindeközben helyben maradt.
A másik figyelemre méltó szám a szeptember havi várható hiány. Azt mondják a József nádor téren, hogy még a 200 milliárd forintot is meghaladhatja az első őszi hónapban keletkező deficit. Épp egy éve azonban ennek csak a töredéke volt, 70 milliárdot tett ki a mínusz, holott akkor az áfa- és járulékemelés még nem éreztette hatását (ezek szeptemberben következtek be, ám a szeptemberi forgalom és bérek után az áfát és az egészségbiztosítási járulékot a normál rend szerint októberben kellett befizetni), nem úgy idén szeptemberben. A jelentős, 130 milliárd forintos eltérés okait firtató kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy ennek egy részét úgy 10-20 milliárd forintot a lakástámogatásoknál kell keresnünk, a differencia zöme pedig abból fakad, hogy most szeptemberben tetemes uniós pályázati pénzt osztanak szét a nyertesek között. Várjuk, hogy az előrejelzettnek megfelelő lesz-e a szaldó.
Ismertették azt is, mekkora deficitet várnak augusztusban. A 90 milliárdot el nem érő hiány messze kevesebb a tavaly augusztusinál. Ez nem meglepetés, hiszen az jellemző, hogy a 2007-es havi adatok jobbak, mint a 2006-osak.
Új áfatörvény
"Új áfatörvényt fogunk beterjeszteni az Országgyűléshez, ez a mostani szándékok szerint mértékváltoztatásokat nem fog tartalmazni. Alapvetően eljárási és elszámolási egységesítés fog a törvény szövegében megjelenni annak érdekében, hogy minél kevésbé tudjanak visszaélni az áfa-szabályokkal azok, akik ezzel az eddigiekben visszaéltek" - közölte Veres János az MTI-vel Baján, az APEH-székház avatásán.
A kiábrándító GDP-adat és az élelmiszerár-drágulás kapcsán Tátrai Miklós államtitkár megismételte korábbi nyilatkozatait: majd szeptember közepe tájékán, a második negyedéves bruttó hazai termék részletes adatainak ismeretében korrigálhatnak az idei és a jövő évi GDP-várakozásukon, ha egyáltalán módosítanak. Az inflációs prognózist szintúgy ősszel korrigálhatják.