Zuhanó kővé vált az OTP

2007.08.17. 13:27
Nagyot zuhant az elmúlt napokban az OTP. A legnagyobb magyar bank papírjait semmi nem fogta meg, így három héttel azután, hogy a 11 000 forintot ostromolta az árfolyam, most már nyolcassal kezdődik a jegyzés. A zuhanás mértéke hasonlít a tavaly májusban tapasztalthoz: akkor azok után, hogy 6700, majd 6300 táján attraktív vételnek tűnt a papír, utána még bőven közelítette az 5000 forintos értéket is. A portfolio.hu az OTP esésének hátterét vizsgálta, azt, hogy csak a piaci környezet tolta-e a mélybe a részvényt, vagy az értékeltségben is történtek változások.

Annak, hogy az OTP Bank zuhanó kővé vált, számos oka van – szögezi le a Portfolio.hu elemzése. Az egyik ilyen a nemzetközi piaci gyengülés, illetve a Mol-hatás. Az OTP a legnagyobb likviditású magyar papír, így ha a befektetők elbizonytalanodnak, elsősorban ezt adják el. Ezt az alapigazságot módosítja, hogy az elmúlt hetekben a Mol sajátrészvény-vásárlásai kiváló terepet biztosítottak a csökkentésre. Most ez a lehetőség egyre csökkenő jelentőségű (alulsúlyozottá vált a Mol az intézményi portfóliókban, nem elég intenzívek a sajátrészvény-vásárlások), így az OTP halmozottan hátrányos helyzetbe került.

Közel háromezer forint részvényenként

Csak az elmúlt két napban tíz százalék felett veszített értékéből az OTP. A papírok szerdán 3,7, tegnap, csütörtökön 7,7 százalékot mentek lefelé, a vezető papírok közül így mindkét nap a BUX Dugonics Títuszaként viselkedtek. Az esés pénteken is folytatódik: délután fél egyig 2,2 százalékkal került lejjebb az árfolyam, a részvények darabja 8419 forintot ért, de délelőtt már 8355 forinton is forogtak. Emlékeztetőül: a nyári raliban, július 24-én, alig több mint három hete a bankpapírok 10 970 forintos csúcsot állítottak be.

A mostani korrekció keretében nem általános tőkepiaci vagy fejlődő piaci folyamatnak lehetünk szemtanúi. A válság a pénzintézeti szektorból indul, s fokozottan érinti a világ bankjait. Az OTP - bár fizikailag semmi köze nincs az amerikai hitelválsághoz - szektortársként negatívan érintett.

Bár egy erőteljes és sokkszerű piaci korrekciónál a fundamentumok nem sok szerepet játszanak, az OTP esetében ilyen jellegű problémákról is beszélhetünk, főleg a második negyedéves eredmény hatására. Az árfolyam természetesen nem egy eredmény hatására esik, de a gyorsjelentés elbizonytalaníthatta a fundamentális hangokat a piacon. A fundamentális tényezőket leginkább ott érdemes figyelembe venni, hogy hol keressünk támaszt az árfolyamban, hol érdemes visszaszállni a papírba.

A gyorsjelentéssel bár hozta a várt eredményt az OTP, de minősége gyenge lett, mivel az alacsony céltartalékképzés és az árfolyamnyereségek segítették a nettó sort. Ennek tükrében félő, hogy ha az OTP hozza is az egyszer már csökkentett éves tervét, minősége nem lesz túl erős. Ez annak is köszönhető, hogy számos leányvállalattal probléma van. Szerbia és Oroszország (illetve Románia) mélyen a tervek alatt teljesít. Márpedig Oroszország kulcsfontosságú, mivel a rossz indulás akár alapjaiban kérdőjelezheti meg a 2010-es, igen optimista eredményterv teljesülését.

A visszajelzések alapján ráadásul az OTP menedzsmentje nem nyújtott meggyőző teljesítményt a gyorsjelentést követő elemzői telefonkonferencián, így nem sikerült eloszlatnia a kételyeket.