További Magyar cikkek
Kormány: tudott az ügyről
Mint az Index korábban megírta, a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után elmondta, "volt egy olyan állami szervezet, mely az erre megfelelő jogosultságokkal és függetlenséggel rendelkezik, és amely szervezet elnökének egy éve, tényekkel bizonyítható módon, lett volna lehetősége a K&H Banknál kialakult ügyek megakadályozására". Ez pedig nem maradhat következménynek nélkül - közölte Gál J. Zoltán.
Mint kiderült a szóvivő egy pénzügyminisztériumi vizsgálatra hivatkozott, mely szerint a PSZÁF már egy éve tudott arról, hogy az ügy fő gyanúsítottjának, Kulcsár Attilának nem volt megfelelő képesítése. Arról is tudtak már öt éve, hogy létezett egy olyan ügyfél-nyilvántartási rendszer, mely Kulcsár "magánnyilvántartásaként" működött.
Csak elírak egy számot
A PSZÁF elnöke cáfolta ezeket az állításokat. "A képesítésnél csak egy elírás történt a pénzügyi tárcának küldött levélben, 2003 helyett 2002-őt írtunk" - mondta Szász Károly, de ezt nem tartja nagy hibának. "Egyébként nem az lett volna korrekt, ha a másik fél (PM) felhív, és nem ugrik rögtön nekünk, hogy lám, megmondtam?" - kérdezte az elnök.
A másik állítással kapcsolatban Szász elmondta, a felügyeletnek nincsenek eszközei, hogy bűncselekményben nyomozzon. Amint a szervezet tudomására jutottak a kifogásolható ügyek, azonnal az illetékes szervekhez fordultak.
Nem köszönték meg a munkát
"Az első szó a köszönet kellett volna, hogy legyen, miután a PSZÁF kiderítette ezt az ügyet. A vizsgálatban részt vett személyeket is meg kellett volna jutalmazni" - véli a felügyelet elnöke. Ehelyett az volt az első reakció, hogy miért nem előbb derítették ki az ügyeket.
Szász Károly egyébként nem adja fel, 2006-ig a helyén kíván maradni. "Egy év óta igyekeznek eltávolítani. A kancellária egyik államtitkára egy éve gyűjt rólam adatokat, cselekvési tervet készít az eltávolításomra, ami a legsötétebb ötvenes éveket idézi" - utalt azokra az iratokra, melyek Keller László közpénzügyi államtitkár irodájából kerültek ki, és melyekből a néhány hete hírhedté vált "titkos jelentés" készült.