További Magyar cikkek
A forgalom biztonságáért aggódva, illetve az a munkabeszüntetés végével remélt eredményesebb tárgyalások érdekében függeszti fel csütörtök délben a sztrájkot as Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete – jelentette be az érdekképviselet elnöke. Gaskó István az Indexnek adott szerdai interjújában már utalt arra, hogy a közeljövőben, függetlenül a tárgyalások menetétől várható ez a lépés. Ugyanakkor a sztrájknak nincs végleg vége: a folytatás a további tárgyalásoktól függ, a mostani felfüggesztés legkésőbb február 15-ig tart, már, ha addig sem sikerül eredményt elérni.
Ma nem kell pótjegy az IC-re
A Mávinform tájékoztatása szerint a sztrájk déli felfüggesztése után a vonatforgalom folyamatosan és fokozatosan áll helyre. A délutáni órákban, az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális forgalomban már utazhatnak a vonatjáratokkal. Az IC vonatok javarésze már 16-17 óra körül elindul a pályaudvarokról - de a mai napon nem kell pót-és helyjegyet váltani az utasoknak, tekintettel arra, hogy menetrendjük még nem garantált teljes mértékben, késésekkel és nem minden esetben a megfelelő IC-kocsikkal közlekednek. Aki már megváltotta a helyjegyét - az utazás megkezdése előtt - a kiinduló állomáson, vagy az utazás befejeztével a célállomáson visszatérítik.
A budapesti elővárosban is egyre több vonatot indítanak, de a rövidebb távolságú betétjáratok (például Gödöllő, Monor, Sülysáp) ideiglenesen kimaradnak a menetrendből. Az elővárosi vonatok mindenhol megállnak. Az előforduló zsúfoltságért a MÁV kéri az utasok megértő türelmét.
A Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár-Pécs vasútvonalon továbbra is késések várhatóak. A közlekedési rend helyreállítását nehezíti, hogy Budafok-Hárosnál - ahol reggel kisiklott egy tartályvagon - nem közlekedhetnek a vonatok, mert az üzemanyag átfejtése miatt a Tűzoltóság lezárta az állomást. A Pusztaszabolcs, Dombóvár, Pécs felől érkező vonatok csak Nagytétény-Diósd állomásig közlekednek, s onnan indulnak vissza.
A MÁV tájékoztatása szerint a korábbi bejelentés, miszerint a januári bérletek tovább érvényesek, a sztrájk felfüggesztésétől igaz, azaz a korábban váltott bérletek február 10-én éjfélig használhatóak.
Az utasok a 06-40-49-49-49-es telefonszámán tájékozódhatnak.
Holnap hajnali háromtól állhat vissza várhatóan a menetrend szerinti közlekedés a vasútvonalakon: ennyi időre szükséges ahhoz, hogy minden szerelvény eljusson arra az állomásra, ahol lennie kellene – jelentette be a MÁV vezérigazgatója. A sztrájk napi 3-500 millió forintos veszteséget okozott a vasútnak Heinczinger István szerint, pontos számot egyelőre nem lehet mondani. Bizonyos területeken csökkent a veszteség, megtakarítást értek el a leállásoknak köszönhetően. Mivel a teherforgalom akadálytalan volt, a szokásosnál több tehervonat közlekedett, így a MÁV-Cargo tevékenységében – ez most még a MÁV csoporton belül jelentkezik –, illetve a Cargo által fizetett pályahasználati díjak révén a MÁV-nál is többletbevétellel lehet számolni. (Az Index felvetésére, hogy voltaképpen csak a teherszállítások átütemezéséről lehet szó, azaz a rendelésállomány változatlansága miatt csak egyes napi bevételek jelentkeztek korábban, a vezérigazgató nem reagált érdemben.)
Az állóháború folytatódik
A mai napon nincs is megbeszélés a MÁV illetve az érdekképviselet között, a tárgyalások pénteken folytatódnak. Az álláspontok az elmúlt hetekben semmit nem közeledtek: míg a MÁV az idei évre három másik szakszervezet által aláírt bérmegállapodás fölött nem kíván további jutattást biztosítani, a VDSZSZ az abban foglalt 6,9 százalékos béremelésen túl további 10 százalékos emelést, illetve a MÁV-Cargó privatizációs bevételéből minden vasutasnak egyszeri, 250 ezer forintos jutattást követel.
Heinczinger István kijelentette: a követelést teljesíthetetlennek tartják, a nagy vasúti szakszervetek mindegyike meg is értette ezt, a VDSZSZ kivételével. A privatizációs bevétel felett nem a MÁV rendelkezik, a plusz 10 százalékos fizetésemelésre pedig nincs költségvetési keret. Ez egyébként azt jelentené, hogy a többi szakszervezet által elfogadott, és már érvényben levő megállapodás szerinti 6,9 százalék helyett 16,9 százalékos bérfejlesztés lenne az idén, ami a vezérigazgató szerint a versenyszférában is példátlan mértéket jelent.
Csütörtök délelőttre a sztrájk hatására kihaltak a fővárosi pályaudvarok, de számos vidéki állomáson is minimálisra csökkent vagy megszűnt a forgalom. A sztrájkban résztvevők, illetve a közlekedő vonatok számáról a MÁV és a VDSZSZ egymásnak homlokegyenest ellentmondó adatokat közölt. A MÁV szerint csökkent, a VDSZSZ szerint nőtt az elmúlt napokban a sztrájk támogatottsága a vasutasok körében: míg a MÁV azt emeli ki, hogy a csütörtökön nappali szolgálatra megjelent 2707 forgalmistából csupán 110 fő sztrájkol, ami 4 százalék, a VDSZSZ azt hangsúlyozza, a vonatközlekedés lebonyolításában tevékenyen résztvevő munkakörökben 75 százalékos volt szerdán a sztrájkolók aránya. A forgalmisták mellett a MÁV-Starthoz tartozó jegyvizsgálók, kocsivizsgálók és a pénztárosok kimaradása bénítja a közlekedést, a MÁV adatai szerint e három munkakörben a korábbi 30-ról csütörtök reggelre már 20 százalék alá csökkent a sztrájkolók aránya.
Az utasok biztonságáért aggódtak a sztrájkolók
A VDSzSz az utóbbi napokban több olyan jelzést is kapott, hogy a vonatokat a szükséges fékpróba és vonatellenőrzés nélkül indította el a MÁV &bndash; a szakszervezet szerint a sztrájk leállításának egyik oka így az, hogy aggódtak az utasok biztonságáért. A VDSzSz vezetése több olyan esetről is beszámolt, amikor a szükséges biztonsági intézkedések nélkül indította el járműveit a MÁV, példakánt a Citadella nemzetközi gyorsvonatot említették, amely kedden fékpróba nélkül indult. Az érdekképviselet szerint a MÁV fenyegetéssel és júdáspénzzel is megpróbálta befolyásolni a sztrájkolókat, ami véleményük szerint ellentétes a sztrájktörvénnyel. (FH)
A Citadella nemzetközi gyorsvonat, és valamennyi közlekedő szerelvény esetében megtörtént minden kötelező vizsgálat, ennek minden esetben írásos nyoma van, így jobb lenne, ha Gaskó István nem szóbeszédekre alapozná bejelentéseit – mondta Heinczinger István a VDSZSZ vádjaira reagálva, hozzátéve: a fékpróba idején a sztrájkoló vasutas a vonat egyik, a feladatot elvégző vasutas a másik oldalán állt.
Mi lenne elégséges?
A MÁV szerint szerdán a vonatok 40 százaléka közlekedett, Gaskó István szerint azonban alig néhány szerelvény lehetett, mely ténylegesen menetrendszerűen, azaz a szokott időben, ténylegesen a célállomásáig eljutva ment. A MÁV adatai szerint több mint 1200 vonat közlekedett tegnap, azt ugyanakkor az Index kérdésére nem tudták megmondani, hogy ezek között hány volt olyan, ami a menetrendnek megfelelő állomásról indult, illetve oda érkezett a megfelelő időben. (A Budapest-Szeged vonalon például jártak a vonatok, IC-k is közlekedtek, de nem a két város főpályaudvara, hanem Kőbány és a Szegedtől néhány kilométerre levő Kiskundorozsma között.)
A tárgyalások pénteken folytatódnak, egyelőre nem is látszik, milyen kompromisszum jöhetne létre a felek között, az azonban biztosan enyhítheti a feszültséget, hogy a sztrájk felfüggesztésével legalább az úgynevezett elégséges szolgáltatás mértékéről nem kell tárgyalni. Az erről szóló megállapodás hiánya eredményezte azt, hogy totális káosz alakult ki a vasúti közlekedésben, ahelyett, hogy csökkentett számú vonat, de menetrend szerint közlekedett volna.
Az Index kérdésére Heinczinger István elképzelhetőnek mondta, hogy a későbbiekben általános megállapodást kezdeményeznek a szakszervezetekkel az elégéséges szolgáltatás kérdésében. A kiindulási alap, azonban, szemben a VDSZSZ napi 300-350 vonatra vonatkozó, így mintegy tíz százalékos forgalmat jelentő ajánlatával szemben a vezérigazgató szerint a szerdán már a sztrájk ellenében is elért, 40 százalékos forgalmi arány lehet. Hangsúlyozta ugyanakkor: A VDSZSZ ajánlata azért is volt elfogadhatlan, mert rossz idősávot jelöltek meg, a reggeli vonatokat 8 és 10 óra között közlekedtették volna, ami a munkábajárókon nem segít.
A VDSZSZ napi két vonatpárat ajánlott vonalanként. Mint egy szakértő az Indexnek elmondta, ez (a már említett időponti problémákon túlmenően) már csak azért is elfogadhatatlan lett volna, mert ez nyilván azt kell jelentse: az egyetlen adott vonat a két végállomás között mindenütt megáll. Ez egy Szeged-Budapest viszonylaton félnapos utazást jelentene. Másfelől, például az elővárosi közlekedésben, ha egyetlen vonat indul mondjuk Vácról (sőt, ez esetben Szobról) Budapestre, aligha lehetne felférni rá. Így a szakszervezet ajánlata az elégséges szolgáltatásnak semmiképpen nem felelt meg.
A sztrájk befejeztével várhatóan péntek reggelre állhat vissza normális kerékvágásba a közlekedés: ez volt a tapasztalat legalábbis a múlt pénteken, amikor az ugyancsak délben véget ért munkabeszüntetés után szombat reggelre ígérték a menetrendszerű közlekedést. A MÁV közölte: az elsődleges, még csütörtöki cél, hogy az elővárosban, a távolsági IC és gyorsvonati, továbbá a regionális forgalomban minél előbb közlekedjenek a vonatok. A forgalom helyreállításáról tett intézkedésekről, a vonatok közlekedéséről, a menetrendről folyamatosan tájékoztatnak. Folyamatosan és fokozatosan áll helyre a forgalom, de késésekre, járatkimaradásokra és útvonal-rövidülésekre még számítani kell.