Az érintettekkel folytatott konzultáció után, várhatóan december első felében dönt a gazdasági tárca (GKM) 28 vasútvonal, illetve vonalszakasz sorsáról. A döntés során azt mérlegelik, indokolt-e azokon a közforgalmú személyszállítás további fenntartása állami finanszírozással, vagy célszerűbb átmeneti szüneteltetésük.
Busz-vonat: 3:1
Erről Felsmann Balázs, a közlekedési minisztérium szakállamtitkára beszélt az észak- és nyugat-dunántúli régió önkormányzati vezetőivel és a szolgáltatókkal folytatott megbeszélésen. A minisztériumi vezető közölte: a MÁV tavaly 156,4 millió utast szállított, míg a 24 Volán-társaság ennek háromszorosát.
Magyarország több mint 3100 településéből 800 rendelkezik vasútállomással és csaknem 1100 település érhető el vonaton. Ugyanakkor a települések kétharmada csak autóbusszal érhető el, és mindössze 17 olyan község van, ahová nem jár autóbusz.
A két közlekedési mód forgalmi adatainak összevetése a szakállamtitkár szerint azért lényeges, mert a döntés során vizsgálják az utasforgalmi adatokat, továbbá azt, hogy milyen mértékben helyettesíthető egymással a közúti és a vasúti közlekedés. Szem előtt tartják továbbá a területfejlesztést, nevezetesen azt, hogy milyen szerepet játszik és játszhat az adott vasúti vonal.
Igények és lehetőségek szorításában
Figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat, és nem mellékesen azt is, hogy a különböző közlekedési módok mekkora költségvetési forrás biztosítását igénylik - mondta az államtitkár. Dravecz Miklós, a MÁV Zrt. személyszállítási vezetője ugyanakkor azt hangoztatta: az igények és a lehetőségek között próbálnak egyensúlyozni.
Az Észak- és Nyugat-Dunántúlon 9 mellékvonal, valamint vonalszakasz sorsáról kell dönteni. A megbeszélésen részt vett Volán-vállalatok képviselői egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy szükség esetén át tudják venni a forgalmat a vasúttól.
A egyeztetésen hozzászóló önkormányzati vezetők a vasútvonalak megőrzése és fejlesztése mellett foglaltak állást. Azzal érveltek, hogy figyelembe kell venni a térségi gazdaság fejlődését, a közigazgatás, az egészségügy átszervezését, továbbá a közutak állapotát. Szerintük tovább súlyosbítja a közúti közlekedés gondjait, ha a túlterhelt közutakra terelik a közlekedést a vasútról.