További Magyar cikkek
Vasárnap éjfélkor újrakezdődik a sztrájk a vasúton – jelentette be vasárnap délután Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke. A VDSZSZ azért indította újra a február 1-jén kezdett, azóta többször felföggesztett, határozatlan idejű sztrájkot, hetekig tartó egyeztetéseken sem tudtak megállapodni a MÁV-csoport vezetésével sem követeléseikről, sem pedig a még elégséges szolgáltatásról..
Zavartalan lesz a vonatközlekedés hétfőn a GYSEV Zrt. vonalain, Győr és Sopron, Sopron és Szombathely, valamint Szombathely és Szentgotthárd között, írja a Független Hírügynökség.
Vasárnap délután négy órakor a BKV vezetése és a szakszervezetek 20 képviselője ismét összeültek, hogy megegyezést keressenek. Mint Nemes Gábor, a Cinasz szakszervezet vezetője az Indexnek elmondta, nem várnak áttörést, úgy tudja, a BKV vezetése nem készült a szombati újabb, és általuk elutasított javaslattal, vagyis valószínűleg sztrájkolnak a BKV-sok hétfőn. A tárgyalások öt, fél hat körül érhetnek véget.
Két követelés és még kettő
A szakszervezet eredetileg, a sztrájkot megelőzően két követelést fogalmazott meg. Egyfelől 10 százalékos pótlék kifizetését követelték a MÁV-tól kiszervezett munkavállalóknak részére a megajánlott 6,9 százalékos bérfejlesztés mellett, valamint minden vasúti dolgozónak nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből.
Ezt időközben két további követeléssel bővítették. egyfelől szeretnének – a kormány időközben növelt inflációs előrejelzésére hivatkozva – a többi szakszervezet által elfogadott, a MÁV és a MÁV-csoport tagjai által fizetett 6,9 százalékos béremelést további 1,1 százalékkal megtoldani. Másfelől ismét felvették a követelések közé a közlekedési kormányzat által tavaly megszüntetni tervezett 38 szárnyvonal ügyét (bár erről nem a MÁV-val, hanem a kormányt képviselő tárgyalópartnerrel, feltehetően a GKM-mel kell egyeztetniük).
A VDSZSZ követeléseire reagálval a héten Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője azt mondta az Indexnek: a többlet bérkövetelések irreálisok és jogtalanok. Egy bejelentett, várható inflációs rátára nem lehet bértárgyalást alapozni, mondta a szóvivő. Sigulinszki megjegyezte: a MÁV továbbra sem enged abból az álláspontjából sem, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételeit nem osztják szét.
A sztrájk gördül, a vonat nem
A határozatlan idejű, úgynevezett gördülősztrájkot – amit bármikor fel lehet függeszteni és újra lehet kezdeni – a február 1-jei kezdet óta többször, legutóbb február 25-én függesztette fel a VDSZSZ, majd többször is moratóriumot adott magának a sztrájk újraindítására. Előbb a március 9-i népszavazás, majd március 15-e, végül a húsvéti ünnepek miatt hosszabbították meg a felfüggesztést. A VDSZSZ választmánya végül március 26-án úgy döntött, hogy folytatni kell a sztrájkot; ezt követőn jelentették be, hogy ha az április 1-jei egyeztetés is eredménytelen lesz, akkor hamarosan újraindul a munkabeszüntetés.
Az Index már a hét közepén megírta, hogy ez az időpont várhatóan április 7-e lesz, hiszen hétfőn – legalább a főváros térségében – nagyobb közlekedési káoszt tudnak elérni a munkabeszüntetéssel, mivel aznap hajnal 6 és délután 1 között a BKV-nál is sztrájk lesz.
Üljön inkább autóba
Mivel eddig sem a vasútnál, sem a budapesti közlekedési cégnél sem született megállapodás az úgynevezett elégséges szolgáltatásokról, lehetséges, hogy hétfőn hajnalban a teljes budapesti tömegközlekedés leáll – lehet, hogy a metró sem fog járni –, és emellett kiszámíthatatlan lesz a vasúti közlekedés is.
A korábbi sztrájkok tapasztalatai alapján az látható, hogy Budapesten a nagy fejpályaudvarokat (Keletit, Nyugatit, kisebb mértékben a Délit) tudta blokkolni a VDSZSZ, így a MÁV – amellett, hogy Volán-társaságokkal megállapodott a vasúti bérletek buszon való felhasználásáról – a főváros külső vasútállomásaira (Rákosra, Kőbánya-Kispestre, Újpestre, Angyalföldre) szállította az elővárosi forgalomban az utasokat, akik onnan BKV-val mehettek tovább – erre azonban hétfőn, ha sztrájkba lépnek a BKV-sok, aligha lesz lehetőség.
A Győr-Sopron vonalon a megszokottól eltérően a győri GYSEV állomásról indulnak és oda is érkeznek a vonatok, az Intercity vonatok pedig nem közlekednek. A Sopron-Szombathely, valamint a Szentgotthárd-Szombathely szakaszokon az utolsó GYSEV állomásokról - Acsád, valamint Ják-Balogunyom - vonatpótló buszok szállítják az utasokat Szombathelyre, illetve az ellenkező irányba.