New York: Négy dolláros emelkedés egy hét alatt
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta szeptemberi jegyzése 1,06 dollár emelkedéssel 66,86 dolláron fejezte be a napot, miután 67,10 dolláron is állt. A WTI ára a héten több mint négy dollárral emelkedett és huszonegy dollárral haladta meg az egy évvel korábbi szintet.
London: a Brent is csúcson
Az északi-tengeri Brent szeptemberi jegyzése 1,07 dollárral 66,45 dollárra drágult a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), ahol napi csúcsa 66,77 dollár volt.
Csökken az amerikai tartalék
Az elmúlt napokban a BP és a ConocoPhillips állított le egy-egy olajfeldolgozót az Egyesült Államokban, pénteken pedig hasonló lépésre kényszerült a Premcor.
Az amerikai energiaügyi hivatal (EIA) szerdán azt közölte, hogy az augusztus 5-én záródott héten az amerikai benzintartalék már a hatodik egymást követő héten csökkent, 2,1 millió hordóval 203,1 millió hordóra, míg az elemzők szerényebb, 1,9 millió hordó visszaesést vártak.
Sokáig tarthat az emelkedés
Elemzők szerint a tartalékok apadása és az áremelkedés hátterében az erős amerikai gazdasági növekedés és a szeptember 11. óta tapasztalt legmagasabb autóeladási adat áll. A Golbal Insight CNN-nek nyilatkozó munkatársa szerint az olaj- és benzinhelyzet jelenleg a legaggasztóbb tényezők az amerikai gazdaság szempontjából. A gondok hosszútávon is jelentkezhetnek, mivel az elemző szerint a finomítói kapacitások helyreállítása több időt vehet igénybe.
Reálértéken nem rekord
Nominálisan - napi áron - valóban rekordot döntött az olajár, ha azonban az inflációt is kalkuláljuk, akkor még nem sikerült elérni a '80-as évekbeli rekordot.
Az iraki-iráni háború kirobbanásakor, 1980-ban 35,69 dolláros rekordot döntött a New York-i olajár, ami mai árfolyamon 82,15dollárt jelent. Ennél is magasabbnak számít viszont az 1869-es nyolcdolláros ár, ami az inflációt kalkulálva ma 97,79 dollárt jelentene.