Miért nincs az egész világon ugyanaz a valuta?

Legutóbb a G20 találkozón vetette fel Kína, hogy ideje lenne a dollár helyett egy másik valutát használni nemzetközi tartalékvalutának. Ezt a csúcson elvetették, és amúgy sincs széleskörű támogatottsága az ötletnek, de a világtörténelemben időről időre felmerül a kérdés. Főleg, hogy az euró sikere azt mutatja, működhet közös valutarendszer.

Ugyanakkor egy világszerte használt közös valuta csak káoszt okozna. Kezdjük azzal, hogy a nemzeti valuták több célt szolgálnak, az egyik, hogy jelzik a nemzeti gazdaság állapotát (erejét, produktivitását), a politikai rendszer stabilitását. A dollár előretolásával a befektetők úgy gondolják, hogy az Egyesült Államokban van a legbiztosabb helyen befektetésük.

Mire jó a saját valuta?

A valuták kereskedelmi értéket is jeleznek: ha például a japán jen gyenge a dollárhoz képest, akkor az amerikai autóvásárlók jobb japán kocsit tudnak venni ugyanazért a dollárösszegért. Ezért egyes országok próbálják erősíteni valutájukat, hogy az embereknek vagy cégeknek nagyobb legyen a vásárlóerejük. (Ennek tudatában egyébként furcsa a kínai javaslat az egységes pénzről, hiszen pont ők gyengítik a jüan értékét, hogy termékeik versenyképesebbek legyenek, vagyis olcsóbban el tudják adni őket). Egy egységes valutával az országok többé nem tudnának ezzel játszani.

A másik problémát az eurózóna országai már kezdik megtapasztalni. Eleinte még minden simán ment, a problémák a válság kialakulása után jelentek meg. Az euró bevezetésének egyik legfontosabb érve az volt, hogy növeljék a termelékenységet úgy, hogy a kisebb és gyengébb gazdasággal rendelkező országok felvegyék a versenyt a nagyobb és gazdagabb országokkal.

Az eurózóna gazdasága azonban azóta jelentősen lassulni kezdett. Az euró a különböző országok eltérő politikai struktúrájától is szenved, ráadásul mivel minden országnak különböző a külföldi adóssága, így az eurót 16 különböző kötvénypiacon használják. Néhány országnak nagyobb az államadóssága, mint az éves GDP-je, ráadásul az országok különböző adó- és költségvetési politikát folytatnak.

Eltérő kockázatok, eltérő kamatok

Ez azt jelenti, hogy bár az euró árfolyama nem ingadozott annyira mondjuk a dollárral szemben, mint néhány eurózónán kívüli ország valutája, az eurózóna-tagországok mégis problémával, igaz, másfajta problémával szembesülnek. Hiába használják ugyanazt a devizát, a nagyon eladósodott országokban (mint például Spanyolország, Grögország, Írország és Portugália) drágábban jutnak hitelhez, mint például Németországban.

Ennek az a magyarázata, hogy a hitelek kamatában nemcsak az árfolyamkockázat játszik szerepet (ha csak ez lenne, akkor a német állam ugyanolyakkora kamat fejében juthatna pénzhez a befektetőktől, mint mondjuk a görögök, olaszok, hiszen ugyanúgy euróban bocsátanak ki állampapírokat - de ez nincs így), hanem az egyes országok hitelvisszafizetési kockázata is tükröződik a kamatokban, hozamokban. A német államot az eurózónán belül a legmegbízhatóbb adósnak tartják a befektetők, vagyis a piac értékítélete szerint ha Németországot mint államot hitelezik, akkor sokkal kisebb eséllyel tagadja meg a jövőben Németország az adósságtörlesztést, mint mondjuk Görögország vagy Olaszország. Mivel tehát a német állam a legmegbízhatóbb, ezért aztán alacsonyabb kamatok mellett is juthat hitelhez euróban, mint a görögök vagy olaszok ugyancsak euróban.

Ez nehéz választások elé állítja ezeket az országokat. Olaszország például évek óta a leglassabban növekedő uniós ország. A következő lehetőségek közül választhat: vagy megmarad a leglassabban fejlődő eurót használó ország, mert a valutaleértékeléssel nem tudja serkenteni gazdaságát, vagy felpörgeti a termelékenységet radikális, de politikailag veszélyeket rejtő reformokkal, például a bérek csökkentésével, vagy pedig elhagyja az eurózónát és saját valutát vezet be. Ez utóbbi esetben persze sokkal nehezebben jutna hitelekhez, mert már a saját valutájának ingadozási kockázata is beépülne a kölcsön kamatába.

És ezek a problémák az eurózónában, viszonylag egységes gazdasági szinten lévő országoknál is felmerülnek. Képzeljük el, milyen lenne, ha a világ legfejlettebb és legfejletlenebb államai (gondoljunk csak Zimbabwe 213 millió százalékos hiperinflációjára) is ugyanazt a valutát használnák.

A közgazdaságtan is ezt mondja

Ugyanezt mondja el, csak más szavakkal a közgazdaságtan. Az optimális valutaövezetek több elmélete is arra mutat rá, hogy csak bizonyos feltételek mellett működhet egyazon deviza több országban. Az egyik elmélet szerint akkor alkothatnak egységes valutaövezetet országok, vagyis akkor tud fennmaradni ez az országtömb és az egységes valuta hosszú távon, akkor származik több előny az egységes valuta fenntartásából, mint hátrány az önálló monetáris politika elvesztéséből, ha az érintett országokban az üzleti ciklusok összehangoltak, mert akkor ha egy sokk éri a gazdaságokat, akkor mindegyikben azonos módon reagálnak a vállalatok, például nagyjából ugyanakkor és ugyanolyan mértékű elbocsátásokat hajtanak végre, a konjunktúra felfele ívelű szakaszában pedig ugyanolyan ütemben bővítik kapacitásaikat.

Egy másik elmélet szerint elegendő, ha a munkaerő és a tőke gyorsan mozognak a valutauniót alkotó országok között. Egy másik elmélet szerint a hasonló fejlettségű országok alkothatnak egységes valutaövezetet, míg szintén másik elmélet szerint olyan gazdaságok esetében érdemes egy valutát bevezetni, amelyek között élénk a kereskedelem.

Világkormány nélkül nem lesz soha egyetlen valuta a világon

Az Msnbc szakírójának véleménye szerint addig, amíg az egész világon nincs egyetlenegy kormány egységes gazdasági- és pénzügyi politikával, elég nehéz elképzelni, hogy működni tudna egy egységes valutarendszer. Különösen válság idején. És persze nem szüntetne meg semmilyen különbséget az országok fejlettsége között, sőt, aláásná az egységes valutát.