Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Amikor még a Rockefellerek is óriásit buktak

2009.10.24. 15:00 Módosítva: 2009.10.26. 09:33
1929. október 24-e örökké emlékezetes nap marad a közgazdaságtudományban. Ezen a nyolcvan évvel ezelőtti, az utókor ráaggatta jelző szerint a fekete csütörtökön kezdődött a nagy gazdasági világválság. A krízis első jele nálunk a visszaeső szénfogyasztás, majd öngyilkosságokba vezető csődhullám volt. Százrészvényes tőzsdénket kevésbé rázta meg a válság: más börzék napok alatt estek annyit, mint a pesti 1929-ben egész év alatt.

A gazdaságtörténészek egyetértenek abban, hogy az 1929-es nagy tőzsdekrachot és a rá következő, több ciklusban 1933-ig tartó gazdasági világválságot az első világháború utáni gazdasági, anyagi kimerülés, a fedezet nélküli pénzkibocsátás, a kereskedelmi kapcsolatok szétszakadása okozta. A válság első napjának a nyolcvan évvel ezelőtti fekete csütörtököt, 1929. október 24-ét tekinthetjük.

Már előző nap, október 23-án is esett a tőzsde, de akkor csak 326 pontról 305 pontra csökkent a Dow Jones tőzsdeindexe, a DJIA. Október 24-én máig tisztázatlan okok miatt délelőtt 11-kor eladási pánik tört ki a Wall Streeten, hatalmasat zuhantak a részvényárak. Nagyon rövid idő alatt tizenkétmillió részvényt adtak el. Október 28-án és 29-én, fekete hétfőn, kedden tovább zuhantak az indexek, 12,82, illetve 12 százalékos volt a napi esés, az index 230 ponton zárt – ez az egy héttel korábbi szinthez képest harmincszázalékos értékvesztés volt.

melt1

A bizalmatlanság körei

A következő napokban-hetekben a bizalmatlanság átterjedt a bankokra is, a hiteleket és a kifizetéseket befagyasztották. Mivel a befektetők nem kaptak hitelt, ahhoz hogy pénzhez jussanak, kénytelenek voltak eladni megmaradt részvényeiket is, ami további esést okozott. A válság kisebb kilengésekkel, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel 1933-ig tartott, a A DIJA mélypontját – 41,22 pont – 1932. július 8-án érte el. Mindenki meg akart szabadulni a részvényeitől, a befektetők attól féltek, hogy értéktelen papírok maradnak a nyakukon.

Csak a '87-es krach előz

A DIJA index öt legnagyobb, pontban számított eséséből négy mostani válság idején volt. 2008 szeptember 29-én, amikor az amerikai Képviselőház elutasította a bankmentő csomagot, a DIJA 777 pontot esett. Október 15.: 733 pontos esés, december 1.: 679, október 9.: 678 pont. Az első ötben a 2001. szept. 11-i terrortámadásokat követő, 2001. szeptember 17-i 684 pontos esést tartják még nyilván. Más azonban a helyzet, ha az értékvesztést valójában tükröző százalékban mért esések rangsorát állítjuk össze. Így a mostani válság a kilencedik helyre csúszik vissza: a tavaly október 15-i 733 pontos mínusz 7,87 százalékos esés volt. Százalékban a legnagyobb zuhanás 1987. október 19-én volt, akkor egy nap alatt 22,61 százalékot (akkor ez 507,99 pontot jelentett) zuhant az index – ezt nevezik fekete hétfőnek. A dobogó másik két helyére az 1929-es krach került, akkor október 28-án 12,83 százalékot, 29-én 11,73 százalékot esett a tőzsde.

Noha a világgazdaság sokkal kevésbé volt globalizált, mint napjainkban, az amerikai tőzsdekrízis az egész világot megrázta. Hogy ennek okát megértsük, ismerni kell az első világháború utáni időszak gazdasági berendezkedését. A háború után a világgazdaság súlypontja és a pénzügyi élet központja átkerült Európából az Egyesült Államokba. Az európai gazdaság jelentősen összekapcsolódott az amerikai gazdasággal, sőt függővé is vált tőle. Németországnak és szövetségeseiknek ki kellett fizetniük a háború okozta károkat, ennek a jóvátételnek a kifizetéséhez az Egyesült Államoktól vettek fel kölcsönt.

Az angoloknak és a franciáknak így visszafizetett pénzt a két ország arra használta, hogy visszafizesse az Amerikától felvett kölcsönöket. Egyszerűbben szólva, körbetartozás volt, amivel semmi gond sem volt addig, míg az amerikai gazdaság prosperált. A gond akkor kezdődött, amikor az amerikai bankok és a befektetők külföldi kötvények helyett inkább hazai kötvényeket vásároltak.

Rosszul spekuláltak

Emiatt látványosan erősödni kezdett az amerikai tőzsde arra csábítva egyre több befektetőt és kisbefektetőt, hogy részvényekbe fektessék pénzüket. Ez odáig fajult, hogy 1929 nyarán az amerikai részvények ára rekordokat döntögetett. Egy 1929 végén megjelent elemzésében a Magyar Gazdaságkutató Intézet azt írta: „1929 első kilenc hónapjában különösen hevesen dúlt a tőzsdei spekuláció.”

A korabeli lapok elképesztő veszteségekről számolnak be. A Népszava október végén arról írt, hogy az amerikai piacokon október 24-e óta ötvenmilliárd dollár a befektetők vesztesége, míg Amszterdamban egyetlen nap alatt húsz-harminc százalékot estek a részvényárfolyamok. A lap november 1-jén arról is beszámolt, hogy bő egy hét után először emelkedés volt a New York-i tőzsdén, amin „az előző napok árfolyamesése miatt a Rockefellerek és Mellon pénzügyminiszter hatalmasat buktak”.

PD2438406@People-gather-on-the--940

71 752 650 908 dolláros bukás

November 22-én Az Estben megjelent egy statisztika a három hete tartó New York-i tőzsdepánik addigi hatásáról. A tőzsdetanács kimutatása szerint 71 752 650 908 dolláros értékcsökkenést szenvedtek a papírok november 1-je és 22-e között. A tőzsdén jegyzett részvények átlagos árfolyamértéke 83,06 dollárról 63,62 dollárra változott, tehát közel húsz százalékkal csökkent.

A korábbi, emelkedésre játszó spekulációban a csúcsot 348 ponttal 1929. szeptember 3-án érte el a Dow Jones – csakhogy eközben már recesszióban volt az amerikai és így a világgazdaság is. A túltermelés válsága volt ez, hatalmas mennyiségű áru vált eladhatatlanná, csökkentek a fogyasztói kiadások, kevesebb házat és autót adtak el. Ebbe a romló hangulatba robbant bele a fekete csütörtök tőzsdepánikja, ée megállíthatatlanul elsodorta az egész világ gazdaságát, elsősorban a pénzügyi szféra cégeit.

Sziklaszilárd magyar bankok

Vagyis majdnem az egész világét. „Pénzintézeteink kitűnő fundáltságát igazolja, hogy a nehéz időkben is sziklaszilárdan állták meg helyüket, és eltérően a külföldi nagy bankkrízisektől, nálunk ezen a téren sem voltak meglepetések. [...] Bár általános gazdasági depresszió korszakát éljük, ezt a magyar iparvállalatok egészséges része nem nagyon érzi” – olvasható a Tőzsdei Kurírnak az 1929 decemberében megjelent különszámában, A Budapesti Tőzsdén jegyzett 100 magyar vállalat és értékpapír fejlődése az aranymérlegek megnyitása óta című kiadványban.

A kötetnek már a címéből kiderül, a pesti börzén akkor a mainál sokkal több cég papírjaival lehetett kereskedni. A részletes felsorolás szerint tizennyolc gépgyár, tizenhét bank, tizenhárom bánya és téglagyár, hét textil- és hat szeszipari vállalkozás, öt-öt vegyipari vállalat, közlekedési társaság, takarékszövetkezet és gőzmalom, három-három biztosító és könyvnyomda, két-két faipari cég és cukorgyár papírjai forogtak a parketten, és volt még egy különféle vállalatok kategória is, ebbe tartozott többek között a Tungsramot is magába foglaló Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt., a Magyar Vasút Forgalmi Rt., továbbá a Magyar Ruggyantaárugyár Rt.

Harmincszázalékos osztalék

Az 1929 végi adatok szerint a magyar bankoknak nem volt okuk a panaszra: az úgynevezett részvényjövedelmezőség 5,88–10,5 százalék között változott ebben a vérzivataros időszakban is. Egy évvel korábban pedig egészen fantasztikus osztalékokat fizettek a bankok, arányuk 6,66 és 30,62 százalék között változott, utóbbinak a Magyar Jelzáloghitelbank tulajdonosai örülhettek. Abszolút értékben a Magyar Általános Ingatlanbank 14 pengős részvényenkénti kifizetése volt a csúcs, ez huszonnyolc százalékos osztalék volt.

Holott 1928-ban a pesti tőzsde már túl volt a csúcson, legalábbis ha hinni lehet a honi gazdaság állapotát kéthavonta egy Gazdasági helyzetjelentés című kiadványban elemző, korábban már említett MGI tőzsdeindexének. Az MGI, mint az az 1929 végi, 1930 eleji helyzetelemzésekből kiderül, ekkor kétféle tőzsdeindexet is készített: volt egy több évre visszanyűló általános tőzsdeindex, és volt egy 1929-től számolni kezdett, úgynevezett reágibilis részvényindex.

Száztízről hatvanháromra

Wall Street Then and  Hays

Az általános tőzsdeindex 1927 őszének elején száztíz pont fölött tetőzött, 1929-et kilencvennégy pont környékén kezdte, félévkor hetvenöt ponton állt, október végére hatvanhárom pontra csökkent (tizedesre pontos számunk csak helyenként van, a kiadványban ugyanis a visszamenőleges adatokat csak grafikonokon tüntették fel), és még 1930 januárjában sem érte el a hetven pontot. A reágibilis index 1929 első negyedévében kilencvenöt ponton állt, októberben hatvanöt pontra esett, decemberben ismét hetven pont körül mozgott, januárban pedig már 75,4 ponton volt. Az MGI tanulmányából kiderül, hogy ez világszerte a megnyugvás időszaka volt: „A külföldi pénzpiacok – úgy látszik – túl vannak a legerősebb feszültség időszakán, sőt éppen a legfontosabb pénzpiacokon meglepő gyorsan állt be az enyhülés.”

Tehát ha a nyugati méretű kilengéseket nem is produkálta a magyar tőzsde, az itteni értékpapír- és árupiacok is súlyos veszteségeket szenvedtek. Bár a bankok 1929-ben négyszázmillió pengős nyereséggel zártak úgy, hogy mérlegfőösszegük 4175 millió pengő volt – a Magyar Nemzeti Bank 8,285 millió pengős nyereséget produkált –, a pesti tőzsdén jegyzett cégek értéke 1929-ben hatszázmillió pengővel esett.

A hanyatlásnak korántsem csak az általános gazdasági közérzet – ma talán úgy mondanánk, a befektetői hangulat – volt az okat. Az MGI 1929. decemberi jelentése arról ír, hogy „a magyarországi gazdasági helyzet depressziója súlyosbodott [...], az ipari tevékenységnek úgyszólván minden ágazatában visszaesés állapítható meg, a mezőgazdaság vásárlóereje is tovább hanyatlott”.

Kevesebb szén, kevesebb tégla, több csőd

Míg ma az áramfogyasztás csökkenése a recesszió legbiztosabb jele, akkoriban a szénfogyasztásra figyeltek a közgazdászok. És azt kellett látniuk, hogy „a hazai szénfogyasztás visszaesett 10 074 000 mázsáról 9 928 500 mázsára” (egy mázsa száz kilogram).

„Az ipari termelés konjunkturális visszaesése a jelenlegi időszakban tovább tartott”, és a már akkor is a gazdaság húzóágazatának számító „építési iparban 6 százalékkal csökkent a szénfogyasztás”, de a visszaesést jól jelzi még egy szám: az eladott téglák száma 37,2 millióról 24,6 millió darabra csökkent.

Az elemzés felhívja a figyelmet arra is, hogy a magyarországi és a külföldi gazdasági helyzet kapcsolata kevésbé szoros, mint amilyennek azt a közvélemény általában gondolja. Ezt az is alátámasztja, indokolt az MGI, hogy a válság nálunk kevésbé súlyos méreteket öltött, de „a pénzviszonyok javulása is sokkal lassabban megy végbe, mint külföldön, aminek egyik oka az, hogy a jegybank kamatláb-politikája rendkívül óvatos”.

A gazdaságkutatók már előre jelezték azt is, hogy a fizetésképtelenségek számának emelkedése komoly problémát okozhat 1930 első felében. Ez így is történt, mint arról korábban már írtunk, az akkor is kormányválságba torkolló gazdasági válság első félévében megszaporodtak az öngyilkosságok, a bulvárlapok egy időben szinte naponta adtak hírt tönkrement kereskedők, csődbe jutott börziánerek, vagyonukat elbukó üzletemberek öngyilkosságairól.

A válság teljes első évében, 1930-ban 476 csőd-, valamint 2395 magán- vagy kényszeregyezség volt, összesen tehát több mint kétezer-nyolcszáz fizetésképtelenségi eljárás indult, tizennégy százalékkal több, mint egy évvel korábban.