Mint egy csendes cunami

Amikor éhínségről hallunk, megduzzadt hasú, lesoványodott gyerekekre gondolunk. Az élelmiszerhiányt általában háború, szárazság okozza és egy jól körülhatárolható területet érint, a mostani helyzet azonban teljesen más. Az ENSZ Világélelmezési Program vezetője, Josette Sheeran egy csendes cunamihoz hasonlította, mely az egész világon végigvonul, éhséglázadásokat, kormányzati válságokat hagyva maga mögött. Harminc év óta most először történik az, hogy a tiltakozások nem egy helyre koncentrálódnak, hanem Afrikától Dél-Amerikán át egészen Ázsiáig érinti az embereket.

Haitiban a tüntetők Éhesek vagyunk feliratú táblákkal vonultak az utcára, a kameruni tüntetéseken 24 embert öltek meg, Egyiptomban kenyérért verekedtek össze (itt ketten haltak meg), a Fülöp-szigeteken a rizskészleteket felhalmozókat halálbüntetés fenyegeti – olvasható az eheti Economistban. De zendülések voltak Burkina Fasóban, Pakisztánban. A demonstrációk nem véletlenek, tavaly 77 százalékkal emelkedett a búza és 16 százalékkal a rizs ára ‐ ez az egyik legnagyobb mértékű élelmiszerár-növekedés, amit valaha mértek. A dárgulás azóta felgyorsult: január óta a rizs 141 százalékkal drágult, a gabonafélék pedig 25 százalékkal. A Világbank által megfigyelt 58 országból 48-ban vezettek be hatósági árakat, különböző lakossági támogatásokat, exportkorlátozásokat, olyan országok is vannak, ahol központilag adagolják az élelmiszert a legszegényebbeknek.

Ráadásul az áremelkedés nemcsak a legszegényebbeket érinti, hanem a szegényebb országok középosztályait is. Ezek a rétegek kénytelenek felhagyni az egészséges étkezéssel, kevesebb húst esznek, hogy meglegyen a család napi háromszori étkezése. Azok, akik napi két dollárból tartják el családjukat kiveszik gyerekeiket az iskolákból, kevesebb zöldséget esznek, így meg tudják venni a létfenntartáshoz szükséges rizsadagot. Az egy dollár alatt élők pedig szinte nem esznek húst és zöldséget, kihagynak egy-két étkezést naponta, hogy meglegyen a napi egyszeri főtt étel, de ők általában csak gabonaféléket esznek. A legszegényebbek mindent eladnak – az állatokat, szerszámaikat, még a házukat is – hogy ezek árából élelmiszert vegyenek.

A világon nagyjából egymilliárd ember él napi egy dollárból, további másfélmilliárd napi 1-2 dollárból. A rizs és a többi élelmiszer árának emelkedése további százmillió embert taszíthat a teljes szegénységbe – álltja a Világbank elnöke, Bob Zoellick. A nemzetközi szervezetek folyamatosan adják ki jelentéseiket, figyelmeztetik a világot a közelgő válságra. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének vezetője szerint 37 országot érinthet súlyosan az élelmiszerhiány.

Bioüzemanyag, ázsiai középosztály

Az élelmiszerválság egyik legfontosabb kiváltó oka a bioüzemanyagok iránt gyorsan növekvő kereslet. Az EU és az USA, vagyis a fejlett nyugat az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, és a megújuló energiaforrások részarányának növelése céljából jelentős támogatásokkal és adókedvezményekkel ösztönzi bioüzemanyagokra való átállást, a folyamat eredményeképpen azonban, mivel az első generációs bioüzemanyagok élelmiszeralapanyagokból – kukoricából, szójából, cukornádból – készülnek, területi vetélkedés indult meg az élelmiszer-, és a bioüzemanyag-termelés között.

A gazdálkodók korábban élelmiszertermelésre használt területeket állítottak át bioüzemanyag-termelésre, és a bioüzemanyagként is hasznosítható élelmiszeralapanyagok – a kukorica, a búza, a szója, a rizs és a növényi olajok – piaci árfolyama elszabadult. Új szakkifejezés is született a témában, az agfláció a mezőgazdasági termékek árrobbanásának korábban soha nem tapasztalt mértékű inflációnövelő hatását jelenti. A bioüzemanyagok környezetbarát voltát eközben egyre többen megkérdőjelezik, energia-, és széndioxid-mérlegük sok esetben csak kreatív könyveléssel tekinthető pozitívnak.

Fontos kiváltó ok az is, hogy Ázsia országaiban jelentős középosztály jött létre az elmúlt húsz évben, akik többet, és többfélét szeretnének enni, mint a lakosság túlnyomó többsége. És meg is tudják fizetni a húst és a változatosabb étrendet. Az elemzők abban nem értenek egyet, hogy a teljes népesség növekedése hozzájárul-e a trendhez: az egy emberre jutó élelmiszertermelés mennyisége az 1960-as évek óta növekszik a bolygón. A kereslet növekedését nem az alapélelmiszerként fogyasztott, hanem az ipari célokra és takarmánynak szánt gabonafélék iránti igény növekedése okozza.

Olajár, egyezmények

Az olajár növekedése nem csak a gépesített mezőgazdaságban okoz gondot, a műtrágyagyártás is fosszilis energiahordozókat igényel. A műtrágya ára az olajéhoz hasonlóan meredeken emelkedik az elmúlt két évben. Az olajár emelkedése egyúttal növeli a bioüzemanyagok iránti keresletet is, ami ördögi kört indít be, a terményt egyre jobban megéri átalakítani üzemanyaggá. Bár a világ legszegényebb országaiban az emberek közvetlenül szinte egyáltalán nem használnak fosszilis energiahordozókat, az élelmiszerárakba az olajár ott is beépül. Különösen akkor, ha magas szinten gépesített mezőgazdaságú országokból történő élelmiszer-importra szorulnak.

A múltban a fejlett országok a túltermelés miatt több évre elegendő tartalékokat halmoztak fel mezőgazdasági terményekből. Ezek a készletek azonban az elmúlt két szűk esztendő során elolvadtak, az USA-ban például hatvan éves mélypontra süllyedt a tartalékolt búza mennyisége. Elemzők szerint besegített a klímaváltozás is, amely most már érzékelhetően csökkenti a terméshozamokat a világ számos pontján. Kaliforniában hőhullámok, Ausztráliában szárazság, Indiában rendkívüli esőzések okoztak jelentős, rendkívüli kieséseket a mezőgazdaságnak az elmúlt években.

Végül sokan hibáztatják az élelmiszerválságért a szabadkereskedelmi egyezményeket, valamint a Nemzetközi Valutalap és a Világkereskedelmi Szervezet neoliberális politikáját, amellyel megnyitották a fejletlen országok piacát a fejlettekből származó élelmiszerimport előtt. A fejlett országok államilag támogatott agrártermékei messze az önköltségi ár alatt kerültek a fejletlenek piacára, tönkretéve a helyi gazdaságokat, így az 1970-es évek óta egy egész sor szegény, de élelmiszerből korábban önellátó ország vált nettó élelmiszerimportőrré – ma ezek az országok a legvédtelenebbek az élelmiszerárrobbanás következményeivel szemben.

Véget ért egy korszak

A gazdag országoknak az élelmiszerválságot is legalább olyan komolyan kell venni, mint a jelzálogpiaci válságot. A Világbank és az ENSZ máris "new dealt" szeretne az élelmezési gondok megoldására. A Világbank több megoldási lehetőséget is kidolgozott. Az árszabályozás miatti szűkös kereslet a legszegényebb rétegeket érinti a legsúlyosabban, ráadásul a központilag meghatározott ár a termelőket sem ösztönzi a nagyobb termelésre. Az irányított támogatás nagy terhet róhat a kormányokra, és csak egy átmeneti időszakra nyújthat ténylegesen segítséget. De hosszabb távon a szegény országok nem tudják támogatni a lakosságot.

Rövidtávon segélyekkel, szociális programokkal, kereskedelmi egyezményekkel lehet segíteni a helyzeten. Középtávon azonban az a kérdés, hogy merre halad majd a világ. Ha az élelmiszertöbblet az amerikai és európai nagy farmokról jön, akkor megint ugyanaz lesz a helyzet, mint eddig: a világ élelmiszerellátása néhány fő szállítón múlik, hasonló torzulásokkal és élelmiszertárolókkal, mint eddig. A leggazdagabb országok máris reagáltak a helyzetre, az Egyesült Államokban négy százalékkal több búzát ültettek, az unióban pedig 13 százalékkal többet aratnak le, legalábbis az előrejelzések szerint.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!