Árpád
-2 °C
4 °C

A bankok is tehetnek az olajár emelkedéséről

2004.09.12. 16:25
A most már hosszabb távon is magas olajár-kilátások mind több befektetési bankot ösztönöznek arra, hogy a fizikai olajkereskedelemben is jelentős pozíciókat építsen ki; sok közülük nemcsak tényleges olajforgalmazási jogokat vesz, hanem egész olajmezőket köt le - áll egy vasárnap ismertetett londoni tanulmányban.
A The Sunday Times összesítése szerint a határidős olajkontraktusok piacain - ahol határidős tranzakciókat bonyolítanak le, és az olaj fizikai valójában nem cserél gazdát - a rövid távra játszó spekulánsok manőverei 7-8 dollárt tesznek hozzá a hordónkénti árszinthez, amely augusztusban már csaknem elérte az 50 dolláros lélektani határt.

Mindeközben azonban a nyersolaj fizikai piacán is meredeken emelkedik a kereslet: 1980 óta az éves átlagos kereslet-növekedés 1 százalék volt, az idén azonban eddig 3,2 százalékkal nőtt a globális igény, főleg a hatalmas kínai fogyasztás miatt. A kínai gazdaság fűtőolaj-felhasználása tavaly 22 százalékkal, nyersolaj- és benzinfelhasználása 10 százalékkal nőtt - áll a vezető brit vasárnapi lapban közölt tanulmányban.

Megjelentek a befektetési bankok

A Barclays Capital számításai szerint jelenleg a fölös finomítói és szállítási kapacitás már csak alig napi egymillió hordó, a Goldman Sachs pedig azt jósolja, hogy az idén először a világkereslet meg fogja haladni a feldolgozói és elosztói kapacitásokat. A minap kiadott legújabb adatok szerint Nagy-Britannia olajkereskedelme júliusban - 13 éve először - deficites volt, jelezve, hogy az ország hamarosan elveszíti energiaellátási függetlenségét - áll a cikkben.

Ebben a helyzetben kezdtek megjelenni a befektetési bankok a közvetlen olajkitermelési szektorban. A Morgan Stanley és a Deutsche Bank nemrég összesen 36 millió hordó olajra vásárolt jogokat közvetlenül egy északi-tengeri mezőről a 2007-2010-es időszakra, a Goldman Sachs pedig 10 millió hordót vásárolt.

A Morgan Stanley befektetési bank minap kötött szerződést az amerikai United Airlinesszal arról, hogy a légitársaság közvetlenül tőle vásárol üzemanyagot - áll a londoni elemzésben.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?