Kekeckedtek Sólyommal a román határőrök

2009.03.14. 10:20 Módosítva: 2009.03.14. 10:44
A köztársasági elnököt és kíséretét a protokollt felrúgva normál személyforgalomként, egyenkénti útlevélkezeléssel léptették be Romániába.

Sólyom László köztársasági elnök szombat reggel Borsnál gépkocsival átlépte a román-magyar határt, útban a székelyföldi Nyergestető felé, ahol délután részt vesz egy kopjafaavatáson.

A román oldalon a szokásos gyorsított átléptetés ezúttal elmaradt: a procedúra csaknem negyed órán át tartott, a román határrendészek a konvoj minden gépkocsiját külön-külön ellenőrizték, beleértve az elnöki autót is. A magánlátogatásra utazó Sólyom László köztársasági elnök és kísérete minden tagjától egyenként kérték el az úti okmányokat ellenőrzésre.

Az Index úgy értesült, hogy a delegáció tagjainak előre összegyűjtött útleveleit normális esetben a rövid technikai pihenő ideje alatt, egyben vizsgálják át. Most viszont mindenkinek magánál kellett tartani az okmányát, aminek az volt a félreérthetetlen üzenete, hogy Románia hangsúlyozottan magánútként tekint Sólyom látogatására.

Az államfő eredetileg vasárnap utazott volna Erdélybe, hogy Nyergestetőn részt vegyen egy kopjafaavatáson, majd Csíkszeredában az ottani március 15-i ünnepségen. Gépe Marosvásárhelyen szállt volna le, onnan utazott volna tovább az említett helyszínekre. A román légügyi hatóságok azonban visszavonták a köztársasági elnök gépének leszállási engedélyét. Előzőleg a román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát az államfő március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt.

Emiatt Sólyom László nyergestetői programját szombatra tette át, gépkocsival utazik az ünnepség helyszínére, majd még szombaton elindul vissza Budapestre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen

Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen

Többek között lázadással vádolják.

11 perce

  • Külföld
Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

Késes támadás történt Olaszországban szilveszterkor

A merényletet egy 20 éves egyiptomi férfi követte el.

január 1., 13:05

  • Külföld
Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

Aljakszandr Lukasenka meghívta Robert Ficót Belaruszba

A belarusz elnök kész építeni a kapcsolatot Szlovákiával.

január 1., 13:47

  • Címlapon
Meghalt Jean-Marie Le Pen

Meghalt Jean-Marie Le Pen

A politikus 96 éves volt.

36 perce

  • Külföld
Romániában drágulással indult az új év, de a miniszterelnök tetoválása szerint az áfát nem emelik

Romániában drágulással indult az új év, de a miniszterelnök tetoválása szerint az áfát nem emelik

A jövedékiadó-emelés miatt költségesebb lesz tankolni.

január 1., 15:11

  • Külföld
Botrány Svédországban: kiirtaná a veszélyeztetett farkasállomány felét a kormány

Botrány Svédországban: kiirtaná a veszélyeztetett farkasállomány felét a kormány

Az állatvédők már tiltakoznak.

január 1., 16:21

  • Külföld
Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

Majdnem teljes sötétségbe borult Puerto Rico szilveszterkor

A 2017-es hurrikán óta komoly gondok vannak az országban az energiaellátással.

január 1., 10:04

  • Külföld
Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Hszi Csin-ping: Senki sem akadályozhatja meg Kína és Tajvan újraegyesítését

Újévi beszédet mondott a kínai elnök.

január 1., 08:32

  • Címlapon
Előrehozott választás 2025, avagy a nagy ellenzéki kommunikációs játszma

Előrehozott választás 2025, avagy a nagy ellenzéki kommunikációs játszma

Ugyanazt követeli Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc.

3 órája

  • Címlapon
Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt

Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.

7 órája

  • Címlapon
Nagy Márton: Ezzel fogjuk fellendíteni a gazdaságot

Nagy Márton: Ezzel fogjuk fellendíteni a gazdaságot

Új szövetséget ajánlunk – jelentette be a miniszter.

2 órája

  • Címlapon
Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Egyszerűen megrohamozták a magyarok a bankokat

Nagyon fontos folyamatoknak lehetünk szemtanúi.

1 órája

  • Külföld
Amerika felpörgette az atomprogramját, óriási pénzeket költenek rá

Amerika felpörgette az atomprogramját, óriási pénzeket költenek rá

Los Alamosban olyan projekt zajlik, amelyre a II. világháború óta nem volt példa.

2024. december 31., 06:18

  • Külföld
Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

Soha ennyi házi készítésű pokolgépet nem foglalt még le az FBI

A virginiai férf házában lőszert és fegyvereket kezdett felhalmozni, valamint Joe Biden arcképét használta céltáblának.

január 1., 19:48

  • Külföld
2025 a lelepleződés éve lesz, minden nagyhatalmi szereplő céljára fény fog derülni

2025 a lelepleződés éve lesz, minden nagyhatalmi szereplő céljára fény fog derülni

Az Index Frontvonal című műsorában Tarjányi Péterrel átbeszéljük 2024 legfontosabb eseményeit, és felvázoljuk, hogy mi vár ránk 2025-ben.

január 1., 19:30

  • Külföld
Újabb bizonyítékot találtak a Balti-tengeren történt kábelszakadásról

Újabb bizonyítékot találtak a Balti-tengeren történt kábelszakadásról

A finn rendőrség szerint a vélhetően Oroszország árnyékflottájához tartozó tanker lehet a felelős.

január 1., 16:45

  • Külföld
A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását

A bíróság elrendelte a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását

Ez az első eset, hogy hivatalban levő elnököt tartóztathatnak le.

2024. december 31., 09:12

  • Címlapon
Megszólalt a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János felesége

Megszólalt a Till Tamás megölésével gyanúsított F. János felesége

Úgy tudni, a nő nagyon rossz lelkiállapotban van.

7 órája

  • Címlapon
Rossz híreket közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool vezetőedzője

Rossz híreket közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool vezetőedzője

Arne Slot együttese szerda este a Ligakupa elődöntőjében lesz érdekelt.

18 perce

  • Külföld
Patkányharapás miatt több mint százan kerültek kórházba az Egyesült Királyságban

Patkányharapás miatt több mint százan kerültek kórházba az Egyesült Királyságban

Nagy az aggodalom, mivel a rágcsálók komoly betegségeket terjeszthetnek.

2024. december 31., 06:43

  • Külföld
A Hezbollah szétzúzása, közvetlen összecsapás Iránnal és az elpusztíthatatlan Netanjahu – Izrael háborújának egy éve

A Hezbollah szétzúzása, közvetlen összecsapás Iránnal és az elpusztíthatatlan Netanjahu – Izrael háborújának egy éve

Korábban soha nem látott titkosszolgálati műveletek kísérték a konfliktust.

2024. december 31., 13:36

  • Külföld
Kiderült, mikor és hogyan vesznek búcsút Jimmy Cartertől

Kiderült, mikor és hogyan vesznek búcsút Jimmy Cartertől

Különleges állami temetésben részesül majd az Egyesült Államok 39. elnöke.

2024. december 31., 10:04

  • Címlapon
Rusvai Miklós: Már Magyarországon is jelen van a Kínában terjedésnek indult vírus

Rusvai Miklós: Már Magyarországon is jelen van a Kínában terjedésnek indult vírus

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban is kimutatták a HMPV-t.

4 órája

  • Címlapon
Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor indiai vakációjáról

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor indiai vakációjáról

Hajókáztak, megcsodálták a természetet, pontyot és garnélarákot ettek.

5 órája

  • Külföld
Fokozódik a helyzet Dél-Koreában, már a Boeing is vizsgálódok a repülőgép-baleset ügyében

Fokozódik a helyzet Dél-Koreában, már a Boeing is vizsgálódok a repülőgép-baleset ügyében

174 áldozatot sikerült eddig azonosítani.

2024. december 31., 09:36

  • Külföld
Jármű hajtott a tömegbe New Orleansban, tíz ember meghalt

Jármű hajtott a tömegbe New Orleansban, tíz ember meghalt

Legalább harmincöten megsebesültek.

január 1., 13:25