Angelika
-4 °C
3 °C

Világjárvány lehet a sertésinfluenzából

2009.04.28. 14:03

Fontosabb részletek
  • Magyarországon is megjelent a vírus. Először május végén egy brazil turistáról bizonyosodott be, hogy megfertőzödött, majd két New Yorkból hazaérkező férfinél diagnosztizálták a H1N1-et.
  • Már 69 országban 22 ezernél is több esetben jelentettek fertőzést.
  • Eddig 125 ember halt meg a járványban, többségük Mexikóban és az Egyesült Államokban.
  • A WHO továbbra sem emeli a legmagasabb, hatos fokozatúra a riasztási szintet.
  • A betegség sertéshús fogyasztásával nem terjed, ember-ember közti érintkezéssel viszont igen.
  • Kell-e félni a sertésinfluenzától? - kérdések és válaszok

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Eddig világszerte 1757 sertésinfluenza-gyanús esetet jelentettek, ezek közül azonban eddig csak 82-nél igazolták, hogy azt az A/H1N1 okozta, mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter. A tárca vezetője szerint ebből is látható, hogy kevesebben haltak meg a sertésinfluenzában, mint ahányat ennek tulajdonítanak (a halottak száma Mexikóban 152). Elképzelhető, hogy a többi beteg halálát a humán influenza B vírusa okozta. Európában eddig összesen négy, hivatalosan megerősített megbetegedést regisztráltak Spanyolországban, illetve Nagy-Britanniában.

  • Egyre több országban vezetnek be tilalmat az amerikai sertéshús importjára, tovább erősítvén a gazdasági válság miatt amúgy is felerősödött protekcionista törekvéseket. Eddig hét ország - Kína, Ukrajna, Kazahsztán, Szerbia, a Fülöp-szigetek, Thaiföld és az Egyesült Arab Emírségek - rendelt el tilalmat az amerikai sertéshúsra, illetve húskészítményekre annak ellenére, hogy a WHO állásfoglalása szerint az új influenza vírus nem a fertőzött hús fogyasztása révén terjed.

    000T TRHkg2325160

  • A sertésinfluenza terjedése leglátványosabban a turizmust és a légiforgalmat érinti: a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA keddi állásfoglalása szerint a betegség rosszabbkor már nem is jöhetett volna, hiszen a gazdasági válság miatt márciusban amúgy is 11,1 százalékkal esett vissza az utasforgalom az egy évvel korábbihoz képest. Ágazati elemzők is úgy látják, hogy ez a járvány még inkább visszavetheti az idegenforgalmat és a légiforgalmat, mint a 2003-ban kitört, több mint 900 emberéletet követelő atípusos tüdőgyulladás (SARS). (MTI)

  • Veszélybe kerülhet a junior női röplabda-világbajnokság megrendezése a Mexikóban kitört sertésinfluenza-járvány miatt - jelentette be a sportág nemzetközi szövetsége (FIVB) kedden. A FIVB álláspontja szerint a sportolók biztonsága a legfontosabb a július 16. és 25. között, Tijuana és Mexicali városaiban sorra kerülő eseményen. Ezért, amennyiben a vírus terjedése veszélyt jelenthet a csapatokra, a FIVB vagy más mexikói helyszíneken rendezi meg a tornát, vagy elmarad a vb. (MTI)

  • A gyógyszergyárak megtették az első lépéseket a sertésinfluenza elleni oltóanyag kifejlesztésére. A svájci Novartisnál kedden azt közölték, hogy már rendelkezésükre áll az új vírustörzs genetikai kódja. Ez azt jelenti, hogy megkezdhetik az előkészületeket a termelés beindítására, miután a tényleges kórokozó vírus "a nagyon közeli jövőben" a birtokukban lesz. Mindamellett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még legalább fél évig eltarthat, amíg a oltóanyag kereskedelmi forgalomba kerülhet.

    A Novartison kívül még legalább 20 vállalat állít elő influenza elleni oltóanyagot, köztük a Sanofi-Aventis, a GlaxoSmithKline, a Baxter International, az ausztrál CSL, vagy a MedImmune. A svájci Roche gyógyszergyár hétfőn jelezte, megvizsgálja, miként növelhetné az influenza kezelésére általában alkalmasnak tartott szere, a Tamiflu gyártását. A termelés felfuttatásához nyolc hónap kellene neki, 400 millió kezelésre elegendő szert tudnának szükség esetén előállítani. Az Egészségügyi Világszervezetnél (WHO) lévő készletek jelenleg 5 millió ember kezelésére elegendőek, ezek 24 órán belül mozgósíthatók. Ezekből szükség esetén a leginkább rászoruló államokat segíthetik ki. (MTI)

  • Brit turisták ezreit hozzák haza Mexikóból a fertőzött területekről, miután a külügyminisztrérium erősen azt javasolja az embereknek, hogy lehetőség szerint halasszák el utazásukat. A most induló utakat is megszakították. A repülők ma indulnak az utasokkal. A becslések szerint tízezer brit nyaral most Mexikóban.

    Times Online


  • A légitársaságok amúgy is csökkentő utasszámmal néznek szembe a válság miatt. A járvány kitörése óta azonban attól félnek, hogy még kevesebben fognak utazni. A társaságok amúgy is elég ingatag helyzetben vannak az alacsony margin miatt, akár kevés utas kiesése is komoly problémákat okozhat. Sokan a SARS-jelenségtől félnek, akkor nagyon visszaesett az utazások száma és a légitársaságok nagy veszteséget szenvedtek.

    Bloomberg

  • cikkünk a témában:

    A vírus már februárban fertőzhetett Mexikóban

    Már februárban a mostani vírus betegíthetett meg több száz mexikóit az ország keleti részén található Veracruzban. La Gloria faluban egy négyéves kisfiú esetében bebizonyosodott, hogy még április elején elkapta a sertésinfluenzát, de túlélte a betegséget. Egyelőre nem tudni, hogy már korábban is a mostani vírus fertőzött-e a településen.

  • Egyre valószínűbb, hogy Mexikó igénybe veszi az IMF által biztosított 47 milliárd dolláros kölcsönt. A járvány kirobbanása után, hétfőn a peso 5,1 százalékot gyengült az dollárhoz képest, és a tőzsde is esik. Mexikót amúgy is erősen érinti a pénzügyi válság, a peso az elmúlt fél évben 32 százalékot gyengült, az országban recesszió van és jelentősen megnövekedett a droggal kapcsolatos bűnesetek száma.

    Bloomberg


  • Néhány napig még bent tartják megfigyelésen a Fejér Megyei Szent György Kórházban a Mexikóból hazatért veszprémi férfit, bár a láza már lement, és a hétfőn délután elvégzett gyorsteszt is beigazolta, hogy nem fertőződött sertésinfluenzával - mondta a Független Hírügynökségnek Bujdosó László, az ANTSZ Közép-dunántúli Regionális Intézetének igazgatója.

    A veszprémi fiatal férfinek szombaton 38.4-38.6 fokos láza lett, és a médiából hallott hírek hatására jelentkezett orvosnál. Csak óvatosság miatt tartották bent megfigyelésen, mivel április 6-án érkezett haza Mexikóból és 24-én jelentkeztek nála az influenzára utaló tünetek. A sertésinfluenza tünetei azonban a fertőzést követő 24-48 órán belül jelentkeznek - mondta Bujdosó László. A férfi láza tegnap lement és a teljes fizikai gyógyulása után hazaengedik - tette hozzá. (Független Hírügynökség)

  • cikkünk a témában:

    Nászúton volt a megfertőzödött brit pár

    Az előző héten tért vissza mexikói nászútjáról az a brit házaspár, akiknél először jelentkeztek a sertésinfluenza tünetei Nagy-Britanniában. Egy skóciai kórház elkülönítő részlegében helyezték el őket, a brit hatóságok szerint tüneteik enyhék voltak, és jól reagálnak a kezelésekre. A környezetüket szigorú megfigyelés alatt tartják, hogy minimalizálják a továbbterjedés kockázatát.

    02
  • Bár még nem vagyunk a főszezonban, sokan utaznak Magyarországról is Mexikóba. A Kartago Toursnál az Indexnek elmondták, hogy eddig csak egy édeklődő volt, őt tájékoztatták a Külügyminisztérium állásfoglalása alapján a kialakult helyzetről. Utat senki nem mondott, le és az utazási irodánál nem is számítanak erre.

  • Ne a nagykövetséghez, hanem az orvoshoz forduljon az, aki külföldön a sertésinfluenza jeleit észleli magát, a diplomáciai képviseletek ugyanis nem tudnak érdemben segíteni a betegeknek - mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő. "Ha bárki észleli magán, hogy ilyen jelek jelentkeznek nála, akkor keresse fel a legközelebbi orvost. Ha bizonytalan, akkor jöjjön haza, és már a repülőtéren mutassa meg magát az egészségügyi hatóságoknak" - hangsúlyozta Szelestey Lajos. A Külügyminisztérium egyelőre nem tud olyan esetről, hogy magyar állampolgár betegedett volna meg külföldön sertésinfluenzában. (MTI)

  • "Mostantól mindenkit megvizsgálnak a Ferihegyi repülőtéren, aki Mexikóból vagy az USA déli államaiból érkezik. Aki beteg, karanténba kerül a László kórházban" - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter a TV2 reggeli adásában.

    Hardy Mihály az Budapest Airport szóvivője az Index kérdésére azt mondta: egyelőre nem tudnak erről az intézkedésről, de ennek gyakorlati megvalósítása igencsak nehéz lenne. Közvetlen járat nincs Mexikóból Budapestre, azt pedig a repülőtéren nem lehet megállapítani, hogy egy Párizsból vagy Barcelonából Budapestre érkezett utas eredetileg honnan indult. A repülőtéren jelenleg az ÁNTSZ többnyelvű figyelmeztető plakátjait helyezték el és információs pultokat állítottak fel. Ha egy utas rosszul érzi magát vagy beteg, az itt segítséget kaphat.

  • A járványveszély idején fontos tájékoztatási feladatokat ellátó Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapja jelenleg karbantartás alatt áll. A honlap csak a sertésinfluenzáról szóló alapinformációkat közli.

  • A négyes riasztási fokozat azt jelenti, hogy immár bizonyított tény, mely szerint emberről emberre terjed a vírus. A megbetegedések azonban még csupán kis gócokban jelentkeznek, a terjedés szűk területekre korlátozódik. Ez arra utal, hogy a vírus még nem adaptálódott az emberi szervezethez.

    A WHO továbbra sem javasolja a határlezárásokat és a nemzetközi utazások korlátozását, arra azonban felhívták a figyelmet, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak az érintett térségekbe illetve amennyiben valaki nemzetközi utazásról tér haza és a vírus tüneteit észleli magán keresse fel orvosát.

  • Keddtől gyorsabb és hatékonyabb tesztek állnak a mexikói egészségügyi intézmények rendelkezésére. Az eddig elvégzett vizsgálatok húsz esetben igazolták a gyanút, hogy a sertésinfluenza vírusa okozta a beteg halálát. Mexikóban jelenleg 1614 embert tartanak a fertőzés gyanúja miatt kórházi megfigyelés alatt.

    000T TRHkg2324826
  • A halálos sertésinfluenza vírust már nem lehet megállítani - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet egyik vezetője

  • Feltehetően 149-ről 152-re nőtt Mexikóban a sertésinfluenza okozta halálesetek száma - közölte helyi idő szerint hétfő este az ország egészségügyi minisztere. Jose Angel Cordova ugyanakkor elmondta: most először tűnik úgy, hogy csökken a fertőzés terjedésének mértéke. Kiemelte: az újabb halálesetek száma a szombati hatról vasárnap ötre, hétfőn pedig háromra csökkent.

  • Nem volt és most sincs veszélyben az amerikai elnök egészsége. Ezt a Fehér Ház közölte hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama nemrég Mexikóban járt hivatalos látogatáson.Obama április közepén három napot tartózkodott Mexikóban, éppen akkor, amikor egészségügyi válsághelyzet állt elő a közép-amerikai országban, mert terjedni kezdett a vírus, amelynek eddig legkevesebb 150 halálos áldozata van eddig, az Egyesült Államokban pedig 40 fertőzöttje. Az első estén Mexikó fővárosában az elnök ellátogatott a helyi Embertani Múzeumba, ahol találkozott, kezet fogott és beszélgetett az igazgatóval. Felipe Solis igazgató hét nappal később meghalt. (Független Hírügynökség)

  • Eltanácsolta a brit állampolgárokat Mexikó felkeresésétől a londoni külügyminisztérium azután, hogy két sertésinfluenza-megbetegedést azonosítottak Nagy-Britanniában.
    A Foreign Office hétfőn késő este kiadott figyelmeztetésében közölte: az elengedhetetlenül fontos eseteket kivéve nem javasolja senkinek a mexikói utazást. A minisztérium szerint a jelenleg Mexikóban élő, vagy ott látogatáson tartózkodó brit állampolgárok is "esetleg megfontolhatnák, hogy ott akarnak-e maradni". (MTI)

  • Megállítottak és kiürítettek egy személyvonatot Svájcban hétfőn este, miután az egyik vagonban, az utasok között felrobbant egy sertésinfluenza-vírusokat tartalmazó különleges konténer - közölte a helyi rendőrség.
    Az esemény végül kevéssé bizonyult súlyosnak, mivel a kiszabadult vírusok ártalmatlanok az emberre nézve - mondta el Jean-Christophe Sauterel rendőrségi szóvivő, hangsúlyozva, hogy sem az utasok, sem a helyi lakosok nem voltak veszélyben.
    A svájci egészségügyi hivatal megbízásából egy szakértő szállította a Laurent Kaiser vezette laboratóriumba a nyolc vírusmintát tartalmazó, műanyagból és papírból készült tripla falú borítékot, amelyben azonban rosszul helyezték el a vírusok konzerválását szolgáló szárazjeget. Abból jutott a hermetikus zárást biztosító válaszfalak közé is, gáz képződött és szétfeszítette a csomagolást. A robbanásban a labortechnikus és egy utas is megsérült.
    A vonatot Lausenne pályaudvarán állították meg, s az érintett vagonban tartózkodó 68 utasnak egy órán át kellett várakoznia, amíg kiderült, hogy ártalmatlanok a vírusok, nincs fertőzésveszély. Az utasok közül aztán többen kifogásolták, hogy pánikjelenetek közepette egy órán át nem mozdulhattak ki a vonatról.
    Laurent Kaiser elmondta, hogy nap mint nap szállítanak ugyanilyen módon fertőző vírusokat, sőt olykor postán küldik a mintákat egyik helyről a másikra. (MTI)

  • Egy fokozattal emelte a sertésinfluenza veszélyének súlyosságát jelző riasztási szintet az Egészségügyi Világszervezet hétfőn. A WHO tizenöt tagú szakértői bizottsága hétfőn tartott újabb válságtanácskozást Genfben. A hatfokú skálán az 1-es az emberi esetek kis kockázatát jelenti, a 6-os pedig a kór erőteljes, hosszan tartó terjedését emberről emberre.

    000T TRHkg2324472

    A 4-es fokozat esetén az országoknak olyan lépéseket kell tenniük, amelyek megakadályozzák a vírus külföldre terjedését. A 4-es fokozatban a WHO felszólítja az országokat, hogy vegyenek fontolóra olyan intézkedéseket, mint például a kiutazók szűrővizsgálata, továbbá a betegség által érintett területre utazók felvilágosítása. Azoknak az országoknak pedig, amelyekben már megjelent a betegség, fontolóra kell venniük a világjárvány esetére tartalékolt oltóanyagok bevetését, és korlátozniuk kell a betegségtől érintett térségből való kiutazást.

  • Amerikában 1976-ban már kitört egy sertésinfluenza-pánik, miután egy katona meghalt a betegségben és rövid időn belül több társa megfertőződött. A szenátus komolyan vette a problémát: 135 millió dollárt szavazott meg a járvány elleni küzdelemre. El is készült a védőoltás, amit ezzel a propagandafilmmel népszerűsítettek:

    Az oltások beadása után viszont hárman meghaltak, és a programot kilenc államban leállították. Egy hónappal később a kezeltek már összesen 2,64 milliárd dollárt követeltek kártérítésként, és végül 49 millió dollár értékű védőoltást semmisítettek meg a hatóságok. Addigra a lakosság 24 százaléka kapott belőle. (Gawker)

  • Ellenőrzik a fegyveres erők személyi állományának egészségét, hogy megtehessék a szükséges intézkedéseket a haderő megóvása érdekében, mondta el Bryan Whitman szóvivő. Vírusellenes gyógyszerek kiosztását egyelőre nem tervezik a hadseregben, de van vészforgatókönyvük arra az esetre, ha a helyzet súlyosabbá válna. (MTI)

  • Hongkong bejelentette, hogy egy tudóscsoport megkezdte egy sertésinfluenza gyorsteszt kidolgozását.

    A hongkongi kutatóknak nagy szerepük volt a 2003-ban kitört, több mint 900 emberéletet követelő atípusos tüdőgyulladás (SARS) kórokozójának azonosításában és a kezelés kidolgozásában.

    Thomas Tsang, a hongkongi egészségvédelmi központ ellenőre elmondta, hogy a kormány és a sziget egyetemei gyorsteszt kifejlesztésén dolgoznak az egészségügyi világszervezet által átadott vírus genetikai információinak felhasználásával. A teszt várhatóan egy héten belül kész lesz. (MTI)

  • Elképzelhető, hogy a fejlődő országoknak problémát okoz majd, hogy a kellő mennyiségben jussanak hozzá a sertésinfluenza-járvány megakadályozásához szükséges vírusellenes gyógyszerekhez.

    Erre figyelmeztetett Sangeeta Shashikant, a szegények jobb gyógyszerellátásért kampányoló Harmadik Világ Hálózat (TWN) munkatársa, aki szerint az előzetes értékesítésre szóló szerződések és más üzleti eljárások, amelyekkel a gazdag kormányok biztosíthatják maguk számára a gyógyszereket, elvonhatják a szegényebbek elől a hatékony szereket. (MTI)

  • Két, Mexikóból nemrégiben hazatért embert tartanak megfigyelés alatt Csehországban a sertésinfluenza tüneteivel. A laboratóriumi tesztek eredményeit keddre vagy szerdára várják - számolt be a cseh sajtó. Mindkét érintett maga kereste fel az orvost. A prágai Bulovka kórházban harminc ágyból álló speciális részleget alakítottak ki az esetleges betegek fogadására. (FH)

  • Új, világméretű járvány törhet ki a halálos sertésinfluenza vírustörzs terjedésével - figyelmeztetett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár New Yorkban.

    "Aggódunk, hogy ez a vírus új influenzajárványhoz vezethet (...) enyhe hatása is lehet, de esetleg súlyos is" - mondta a főtitkár.

    Ban Ki Mun azt mondta, még nem tudni, hogyan alakul a vírus terjedése, de az aggodalomra ad okot, hogy Mexikóban a legtöbb esetben fiatal és egészséges felnőtt halt meg a fertőzés miatt. Közölte, a világszervezet gyorsan és hatékonyan reagál az ügyben. (MTI)

    000T TRNic357028