Nincs kapcsolat az ír segélyhajóval

2010.06.04. 11:49
A Gázai övezetnek szánt segélyt szállító flottilla szervezői pénteken közölték, hogy elveszítették a kapcsolatot a Rachel Corrie nevű hajóval.

Audrey Bomse, a Szabad Gáza mozgalom szóvivője szerint izraeli szabotázsakció miatt veszíthették el az összeköttetést a hajóval. Hozzátette: egy kikötőbe irányítják a hajót, ahonnan megerősített létszámmal és nemzetközi újságíró-kísérettel akarnak továbbutazni a hajó és az utasok védelmében.

A segélyhajónak szombaton kellett volna célba érnie. Írország miniszterelnöke korábban figyelmeztetett, hogy az ír hajónak partot kell érnie, és súlyos következményeket ígért arra az esetre, ha országa állampolgárának bántódása esik. A Rachel Corrie útját egy malajziai és egy ír civil szervezet támogatja anyagilag.

"A céljuk az, hogy eljussanak Gázába, de ha az izraeliek megállítják őket, nem állnak ellen" - mondta Kevin Squires, a segélyszállítmányt szervező Ír-Palesztin Szoldaritási Kampány képviselője. "Szerintem nappal akarnak kikötni, így valószínűleg ennek megfelelően gyorsítják vagy lassítják majd az iramot" - tette hozzá.

A 750 tonna segélyt - egészségügyi, oktatási eszközöket, játékokat és cementet - szállító hajón öt ír állampolgár van, köztük a Nobel-békedíjas Mairead Maguire és az ENSZ egykori humanitárius koordinátora, Denis Halliday. Rajtuk kívül öt maláj, négy indonéz állampolgár, és a hajó skót kapitánya tartózkodik a fedzeten.