Egy tanult nő ezer katonával is felér

"Megpróbáljuk a kormányzati működés látszatát kelteni" – foglalja össze egy árulkodó mondatban a szövetségesek afganisztáni segélypolitikájának lényegét a NATO egyik neve elhallgatását kérő tisztviselője a katonai szövetség brüsszeli főhadiszállásán. A feladat nem tűnik túl egyszerűnek. Kandahárba érkezésünk után egy friss közvélemény-kutatás részleteit ismertetik. A felmérés szerint a városban messze Gul Agha Sherzai a legnépszerűbb politikus, őt többször említették spontán a válaszadók, mint az összes többi politikust együttvéve.

"Ó, hát őt nagyon szeretik az emberek, ő a volt kormányzó" – válaszolja érdeklődésünkre az amerikai kormányzat segélyügynöksége, a USAID egyik helyi illetékese. És hogy miért nem ő most is a kormányzó? "Sajnos 2003-ban le kellett váltani, mert túl szoros volt a kapcsolata a drogkereskedelemmel, és emberi jogi gyakorlata is hagyott maga után kívánnivalót". De aggódni azért nem kell érte, most Nangarhar kormányzója. "Karzai fontos szövetségese" – magyarázza egyre kínosabb mosollyal a USAID-es ember.

A pletykák szerint Karzai maga is túl szoros kapcsolatokat ápol a drogkereskedőkkel féltestvére, Ahmad Vali révén, aki a pletykák szerint kormánygéppel csempészi a heroint Dubajba. Persze más pletykák szerint Karzai homoszexuális is, ami az afgánok szerint nem is olyan szokatlan a kandahári pastuk körében. Karzai, ahogy egyébként Omar Molla, a talibán vezetője is, kandahári pastu törzsből származik. Igaz, Karzai popalzai, Omar gilzai, a két nagy törzs pedig ősidők óta ellenségeskedik.

Ahmad Valit egyébként napra pontosan két héttel ottjártunk után saját falujából származó testőre lőtte agyon kandahári házában. A testőrt helyben felkoncolták, holttestét Ahmad Vali temetése idejére egy kandahári ház homlokzatára akasztották. A temetés másnapján tartott emlékező istentiszteleten öngyilkos merénylő robbantott, megölve az egyik kandahári vallási vezetőt is.

Nőnek nehéz

A történtek két lényeges problémára, a törzsi acsarkodásra és a kormányzati korrupcióra is rámutatnak. Ezek a problémák nem ismeretlenek a NATO és az ISAF vezetői előtt sem. A brüsszeli központban nyilatkozó vezetők szerint nagyon fontos lenne a működő bankrendszer kiépítése a rendőrségi korrupció megfékezésében. Ennek egyik oka ugyanis az, hogy most a rendőrök készpénzben kapják a fizetésüket, amit korrupt vezetők megcsapolhatnak útközben, így a kisrendőrök joggal gondolhatják, hogy a civilek vámolásával egészíthetik ki a fizetésüket. Brüsszelben még pozitív példaként emlegették a Kabul Bankot, az ország legnagyobb privát pénzintézetét, ám ez pont látogatásunk idején, július első hetében omlott össze látványosan. "Nyomást gyakorlunk az afgán kormányra. A Balkánon 15 évünkbe tellett a kormányzati korrupció felszámolása, és még mindig a segítségünkre szorulnak a harcban. Pedig ott volt kiépült infrastruktúra és oktatás" – sorolja a nehézségeket az egyik brüsszeli forrás.

Hassina Syed üzletasszony szerint a segélyezés legnagyobb problémája, hogy nem támogatja közvetlenül az afgán privát szférát. Ő maga például vállalkozásai mellett az Afgán Üzletasszonyok Szövetségét is vezeti, ez még egy dollár közvetlen támogatáshoz sem jutott. Pénzekre legfeljebb az Afgán Kereskedelmi Kamarán keresztül pályázhatnának, azt viszont a férfiak dominálják. Férfiakkal pedig asszonyoknak nem könnyű üzletelni. "A tárgyalásokon gyakran előfordul, hogy nem szólnak hozzám, a titkárommal beszélnek. Ha megkötöttük az üzletet, és fizetnék, a pénzt a titkáromnak kell adnom, ő adja át a tárgyalópartneremnek" – meséli. Szerinte sokkal eredményesebben lehetne felhasználni a nyugati támogatásokat, ha azokat közvetlenül az üzleteknek juttatnák, és nem a korrupt kormányzatnak. Arról nem is beszélve, hogy így talán női üzleteknek is juthatna a pénzből.

Látszatot keltenek

"Eljön annak is az ideje, de nem most" – feleli a felvetésre Simon Gass nagykövet, az ISAF-misszió civil vezetője. Most azonban fontosabbnak tartják a kormányzat erősítését. Ezért még az amerikai kormány segélyügynöksége, a USAID is közvetlenül az afgán kormányt támogatja, hogy "legalább a magját megteremtsük a működő kormányzatnak, hogy 2014 után is legyen valami, amivel egy sokkal tradicionálisabb együttműködést kezdhetünk" – mondja a szervezet egyik kandahári munkatársa.

A terv nem igazán működik. A már idézett közvélemény-kutatás szerint a kandaháriak nagy része a hivatalosan a kormány által finanszírozott infrastrukturális beruházásokat a donorországoknak tulajdonítja, vagyis hát "nem hülye", ahogy azt a briefing egyik résztvevője meg is jegyzi.

A donorok hozzáállása nem is egyértelmű a kérdéshez, ezt két segélyprojekt is bizonyította. A kabuli mintagazdaság ugyan a kormányzaton keresztüli finanszírozás modelljébe illik, a mezőgazdasági minisztérium aktív résztvevő, de a terményeket a farmon dolgozó nők maguk értékesíthetik, bevételeikből pedig már saját maguk indítanának újabb mintafarmokat, immár kizárólag nőknek. A mintafarmra telepített konzervgyárat pedig privatizálni szeretnék, a pályázat már az ajánlattételi szakaszban tart.

A konzervgyárban ottjártunkkor éppen Egyiptomból importált narancsot dolgoztak fel, a helyi terményellátás még nem gördülékeny. Pedig van kereslet, Indiában, Iránban és Dubajban is szívesen vásárolnak afgán almát és paradicsomot, a kandahári gránátalma pedig sztártermék Japánban. A hazai piac is éledezik, télen leállt a dubaji almaexport, mert a kabuli piacon jobb árat adtak a gyümölcsért.

A legbiztatóbb projekt minden szempontból más volt. Egyrészt teljesen független volt a kormányzattól, másrészt nem konkrét gazdasági projekt volt – bár tény, hogy az oktatás az alapja a jövőbeni gazdasági fejlődésnek is. Kabul határában – nem messze a látogatásunk előtti éjszaka lerohant Intercontinental szállótól – áll az AFCECO civil szervezet árvaháza és oktatóközpontja. Itt 613 ezer dolláros ráfordítással ötszáz árva és utcagyerek oktatását biztosítják – ez gyermekenként évi 1200 dollárt jelent. Összehasonlításként, a Kongresszusi Kutató Szolgálat (CRS) 2011. márciusi jelentése szerint az elmúlt tíz évben 444 milliárd dollárt költöttek összesen Afganisztánra, 2010-ben havi 6,7 milliárd dollárba került a csapatok afganisztáni állomásoztatása. Az elmúlt tíz évben Irakban és Afganisztánban összesen 67 milliárd dollárt költöttek segélyprogramokra, újjáépítésre és a diplomáciai képviseletek fenntartására. Annyit, amennyiből tíz hónapig állomásozhatnak a csapatok Afganisztánban. A hadsereg csak légkondicionálásra évi húszmilliárd dollárt költ Irakban és Afganisztánban.

A gyerekek itt az iskolai órák után különórákat kapnak "a nehéz tantárgyakból, matekból, kémiából és fizikából", emellett zenét, művészeteket és sportokat tanulnak, meséli Jamshid, az alapítvány mindenese. Az árvaház lány focicsapata egy héttel a látogatásunk előtt az afgán válogatottal is játszott. "Jobb felszerelésük volt a lányoknak, mint a válogatottnak" – büszkélkedett Jamshid.

A központ több civil szervezettel is együttműködik, az Egyesült Államokban és Olaszországban is vannak partnereik. A cél, hogy a gyerekeket külföldi egyetemekre küldhessék. A hét éve működő árvaház sikertörténete Mabuba, a nurisztáni lány, akit egy barlangban találtak. Mabuba most öt nyelven beszél, és egy amerikai egyetemen tanul, de ígéretet tett rá,  visszatér az országba, hogy vezető lehessen. "Ha Nurisztánban marad, áldozat lenne. Most vezér lehet" – mondta Andeisha Farid, az intézmény fiatal igazgatónője.

Az iskolában egy amerikai tanár éppen vezetőikészség-fejlesztő órát tartott 10-12. osztályos lányoknak. Idén már volt szó George Orwell Állatfarmjáról, a francia forradalomról, az arab tavaszról, a polgári engedetlenségről, de érkeztünkkor pont inspiráló női vezetők szónoklatait szavalták, cseppet sem zavartatva magukat a kameráktól. "Ez egy gusztustalan arisztokrácia, a nem gyűlöletes oligarchiája. A valaha teremtett leggyűlöletesebb arisztokrácia, a vagyon oligarchiája, ahol a gazdag uralja a szegényt. A tudás oligarchiája, ahol a művelt uralja a tudatlant, vagy a faj oligarchiája, ahol az angolszász uralja az afrikait még elviselhető lenne, de a nem oligarchiája, amely az apákat, fivéreket és férjeket az anyák, nővérek, feleségek és lányok urává teszi, ahol minden férfi úr és minden nő alattvaló, széthúzást, viszályt és forradalmat visz nemzetünk minden otthonába" – szavalta például a 15 éves Hala az amerikai szüfrazsettet, Susan B. Anthonyt idézve.

"Azért választottam őt, mert a nők jogaiért harcolt, és az alkohol ellen" – mondja. Az afgán nők, legyen szó akár a 15 éves Haláról, vagy a sikeres üzletasszonyról, Hassina Syedről, úgy gondolják, elnyomásuk nem része iszlám hitüknek. Ez az afgán tradíció része, amit le kell győzni. És ha ez sikerül, megváltozhat az ország. "Egy tanult nő ezer katonával is felér" – mondta még a brüsszeli központban a cinikus brit NATO-diplomata, aki előtte az őzikeszemű gyerekekkel gúnyolódott.

(A túrát az Egyesült Államok állandó NATO-képviselete szervezte és az amerikai külügyminisztérium szponzorálta. Köszönet az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének a pályázathoz nyújtott segítségben. A túrán öt újságíró vett részt rajtam kívül, Magdalena Trusinova a cseh közszolgálati rádiótól, Sandra Ratzow a német közszolgálati tévétől, Marek Rybarczyk a lengyel Newsweektől, Tomas Vasilko a szlovák SME-től, és Luca Conti, az olasz bloger. Marek igazi oldschool újságíró, a köveket is szóra tudná bírni. Tomas kitartó társ volt az afgán források felkutatásában. Sandra és Magda érzékenysége és nyitottsága ritka kincs egy háborús övezetben. Luca remek partner, ha felszabadítós viccekkel akarod fárasztani amerikai kísérőidet. Az utóbbiért ezúttal is elnézést kérnék Jennifer Vitelától, afganisztáni kísérőnktől. Jennek mi voltunk az utolsó megbízatása, a következő egy évben regényt szeretne írni iraki és afganisztáni élményeiből. Sok sikert hozzá, kíváncsian várjuk.)