Janukovicsot leváltották, de feszült a helyzet

2014.02.22. 16:36

A leváltott ukrán elnök Viktor Janukovics gépét nem engedték felszállni Donyeckből, nem tudni hol lehet most. Kiszabadult börtönéből legfőbb ellenfele, Julija Timosenko, aki szombaton megjelent a Majdanon, de vasárnap jelezte, hogy nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre. A parlament nem hozta össze az új kormánykoalíciót, de megbízta az államfői feladatok ideiglenes ellátásával Timosenko bizalmasát, Olekszandr Turcsinovot. A kormányfőről, később döbntenek, Jacenyuk, Timosenko és az ő korábbi külügyminisztere, Pjotr Porosenko jöhet szóba. Kijevben már nyugodt a helyzet, de több kelet-ukrajnai városban meglehetősen feszült, mindkét oldalról utcára vonultak tüntetők. Közben az államcsődöt is el kéne kerülni, az EU segítséget ígért – a legfrissebb hírek szerint 20 milliárd eurót is adhatnak a reformokhoz –, Catherine Ashton külügyi főképviselő hétfőn Kijevbe érkezik tárgyalni. Az is kiderült, hogy Moszkva mégis hajlandó tovább folyósítani a tavaly megígért 15 milliárd dolláros hitelt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A majdaniak térdre kényszerítenek egy orvlövészt a téren meggyilkoltaknak emléket állító virágok és mécsesek előtt.

  • A parlament előtt állnak az emberek az esőben, visszafogott lelkesedéssel hallgatják a kihangosított ülést, amelyen az új kormány tagjait választják meg. Egy-egy név hallatán tapsolnak, de eufóriáról nem lehet beszélni. „Győzelem?” – kérdezem, de csak unottan válaszolnak, hogy végülis igen, de minden attól függ majd, mire használják a hatalmat.

  • A parlament új elnöke, Alekszandr Turcsinov szerint Janukovics nyilvánosságra került vádaskodó bejelentése, amelyben az elnök banditáknak nevezi az ellenzéket és puccsnak a történteket, korábban készült, és szerinte az elnök nincs is Harkovban. Beszédének tartalma most már lényegtelen is, miután a parlament bizalmatlansági indítvánnyal elmozdította őt posztjáról.

  • Janukovics mai leváltása után három hónappal lesz az előrehozott választás. Klicsko korábban azt mondta, az alkotmány alapján ez az a legkésőbbi dátum, amikor a választást kitűzhetik. 

  • A bizalmatlansági indítványt a 450 fős radából 328 képviselő szavazta meg, ez azt jelenti, hogy még a Janukovics mellett álló Régiók Pártjából és több tucatnyian szavaztak a döntésre.

  • Megnevezte a tüntetések nyomán létrejött Társadalmi Bizottság azt a 25 személyt, akiket felelősség terhelt a vérontáshoz vezető tüntetésekért.

    A lista az államfőn túl Janukovics teljes kormányát tartalmazza, a leváltott legfőbb ügyészt és és a  nemzetbiztonsági tanács ma már a rada által leváltott vezetőjét, Andrej Kljujevet. Ellene egyébként szombaton pénzmosás gyanújával nyomozást indítottak Ausztriában

  • Ez áll az ukrán honvédelmi minisztérium nemrég kiadott közleményében:

    Ebben az ország számára nehéz időben, mi, a honvédelmi minisztérium szolgálatában állók kijelentjük, hogy hűek voltunk és vagyunk a katonai eskünkhöz, az Ukrán Alkotmányhoz, a katonai törvényekhez, valamint továbbra is a törvény előírásainak megfelelően fogunk cselekedni. Nagyon mély részvételünket fejezzük az áldozatoknak, és reméljük, hogy ilyen nem fordul elő többet hazánkban. Ígérjük, hogy az ukrán hadsereget nem lehet bevetni, és nem is fog beavatkozni a belpolitikai konfliktusokba. A hadsereg tagjai és a honvédelmi minisztérium alkalmazottjai továbbra is hűek maradnak az ukrán néphez, és továbbra is azon feladatok ellátására fognak törekedni, amit az állam rájuk hárít. (Liga.net)

  • Most tört ki az ünneplés a parlament körül! A radában ugyanis megszavazták az elnök elleni bizalmatlansági indítványt, így Viktor Janukovics hatalmának jogilag vége. A téren tapsvihar és himnuszéneklés.

  • A majdaniak folytatják az elhagyott elnöki palota bejárását, legutóbb épp Janukovics szaunájából posztoltak képeket. Nem biztos, hogy az elnök fog még itt csobbanni valaha is.

  • Ellentmondásos hírek érkeznek ide a parlamenthez. Van, aki még úgy tudja itt, hogy Janukovics lemondott, más már hallott a nácizós beszédéről. Teljes a bizonytalanság. Pár ezer ember áll a parlament körül és várják, hogy mi fog történni. Rendőrök továbbra sincsenek, a majdaniak felügyelik a rendet.

    Oké, nem mondott le, de akkor mi lesz? 

    – nagyjából ez a kérdés foglalkoztat most itt mindenkit.

  • Állítólag Sikorski ma beszélt telefonon orosz kollégájával, Szergej Lavrovval és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.

  • Nemrég még Janukovics lemondásáról szóltal a hírek, és úgy tűnt, az ukrán konfliktus hamarosan megoldódhat. Most nagyon máshogy néz ki. Felhívom Földest, mi a helyzet a Majdanon és a parlament előtt.

  • Szergej Lavrov orosz külügyminiszter eközben arról beszélt, az ukrán ellenzéket felfegyverzett szélsőségesek vezetik, akiknek a tevékenysége közvetlenül fenyegeti Ukrajna szuverenitását és alkotmányos rendjét. Szerinte az ukrán ellnzék nem tartotta be a február 21-én megkötött egyezséget. Felszólította Németország, Franciaország és Lengyelország külügyminisztereit, hogy befolyásukkal vegyék rá az ellenzéket a megegyezés betartására.

  • A Janukoviccsal tárgyaló három külügyminiszter egyike, a lengyel Radoslaw Sikorski reagált az ukrán elnök tévényilatkozatára, melyben erőteljesen kiállt az ellenzék mellett:

    Nincs puccs Kijevben. A kormányzati épületeket elhagyták. A rada elnökét legitim módon választották meg. Janukovics elnöknek 24 órája van rá, hogy aláírja a 2004-es alkotmány törvényerőre emelését.

  • Két-három órán belül lesz szabad Julija Timosenko - közölte szombaton a harkivi kórház, ahol a volt kormányfőt kezelik. Épp a kiengedésével kapcsolatos adminisztratív teendőket végzik

    Arra a kérdésre, hogy hová távozik Timosenko, a tisztviselő átadta a szót Julija Timosenkónak, aki annyit válaszolt,

    Repülni fogunk!

    Állítólag a harkivi repülőtérre két órán belül repülőgépet várnak, amely fedélzetére veszi Julija Timosenkót. (MTI)

  • Egy nagyobb sávban félreszorítottáka a parlament előtt álló tömeget. Mostanra kiderült, erre azért volt szükség, mert szeretnének a parlamentbe menni a Régiók Pártjának képviselői, de kormánypárti honatyákként félnek a tüntetők közelébe menni. Van benne valami, láttam korábban, hogy egy képviselőt kirángattak a dzsipjéből, kát másikat pedig megráncigáltak. Végül mindkjét esetben a Majdan önvédelméből verbuválódott alkalmi parlamenti őrségnek kellett beavatkoznia, csak úgy tudtak a képviselők bejutni a parlamentbe.

  • A nagyszínpadon nemrég azt mondták be, hogy Janukovics lemondott, itt tehát az a vicces helyzet van, hogy nem tudják, ennek éppen az ellenkezője igaz. A Majdan Védelmi Szövetség önkéntes rendfenntartói egyébként éppen próbálják a tömeget a parlament kerítésén kívülre szorítani, hogy zavartalanul működhessen a törvényhozás.

    Nem tudom, mi lesz, ha megtudják a hírt.

  • Az 1930-as évek náci Németországhoz hasonlította Ukrajna mostani helyzetét Viktor Janukovics abban az interjúban, melyben mindenki más a lemondását várta volna. Az elnök szerint törvénytelen volt a rada minden mai döntése is. "Ez nem ellenzék, ezek banditák!" – közölte a láthatóan megtört Janukovics.

  • A 112-es kormánypárti csatornán beszélt Janukovics. A Youtube-ra is kikerült tévéfelvétel-részleten nem látszik, az hol készült és mikor. Az elnök mindenesetre nagyon megtörtnek tűnik, lassan beszél, látványosan meg van gyötörve. Gyorsan lefordítottam, mit mondott:

    Ez felforgatás, puccs! Mindent megteszek a politikai stabilizáció érdekében. Két törvényt fogadtunk el az amnesztiáról. Minden lépést megtettük a politikai helyzet stabilizálása érdekében, de minden úgy történt, ahogy történt. Részt akartam venni a mai gyűlésen, de végül nem sikerült elutaznom. Igyekszem megvédeni azokat az embereket, akiket most banditák üldöznek, otthonukban, munkahelyeiken. Mindent megteszek, hogy ne folytatódjon a vérontás, ami már a hozzám közeli embereket is érintheti.

  • Nincs örömujjongás az utcákon. Az idő is elromlott, borongós esősre fordult. Örömtüzek még nincsenek Janukovics közelgő lemondásának hírére.

  • Nem mond le és a majdaniakat szapulja. Rossz érzéseim vannak, hogy mi jön ezután.

  • Meglincseltek a tüntetők egy férfit, aki belügyes mesterlövész lehetett

  • Az alkotmányos rend és a központi hatalom helyreállításáig minden hatalmi jogkört magához vonnak a megyei önkormányzatok. Erről döntött Harkovban a kelet-ukrajnai régió és a Krím vezetőinek gyűlése – írta az Rbc.ua. "A törvénytelen fegyveres szervezetek nem adták le fegyvereiket, továbbra is középületeket tartanak ellenőrzésük alatt a tüntetők" – ezzel indokolják a gyűlésen megjelent kormányzók, hogy egy időre lényegében kivonják magukat Kijev fennhatósága alól. 

  • A ki tudja, merrefelé felszívódott Janukovics elnök (és persze ki tudja, elnök-e még) garázsában ez a látvány fogadta az oda bevonuló majdaniakat:

  • Lánya már várja a harkovi börtönkórháznál, utána hamarosan Kijevbe repül – írja a Kommersant.ua.

  • A meglőtt lányt köszöntötte a magyar Vöröskereszt

    Ő az a lány, akit nyakon lőttek, kitwittelte, hogy "meghalok", elterjedt, hogy meg is halt, aztán szerencsére kiderült, hogy mégsem. A magyar Vöröskereszt önkéntesei így kívántak neki gyors gyógyulást:

  • A Majdan már az elnök lemondását ünnepli, az ellenzék több képviselője is bejelentette, hogy Janukovics tényleg távozott, ám az államfő tanácsadója, Anna German közölte: Janukovics nem nyújtotta be lemondását.

  • Pajzzsal és kereszttel állnak a harcban a tüntetők oldalán, de akkor sem ijednek meg, ha egyedül néznek farkasszemet a rohamrendőrökkel. Félelmet nem ismerő papok, akik csak a munkájukat végzik a barikádokon.

  • Az exkormányfő ügyvédje közölte, egyelőre elsietettek a hírek Timosenko szabadulásáról, a politikus egyelőre a börtönkorházban van – írta a Lenta.ru