Családját vádolta lefejezése előtt az amerikai újságíró
További Külföld cikkek
- Még a sör is szikrázó luxuscikk Kim Dzsongun uralma alatt
- Nyolc embert ítéltek el egy tanár lefejezése miatt Párizsban
- Saját vadászgépét lőtte le véletlenül Jemen partjainál az Egyesült Államok
- Donald Trump azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a Panama-csatornát
- Kína bejelentette: fel fognak lépni a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai támogatással szemben
Az Iszlám Állam (IS) szélsőséges szunnita szervezet kedd este felrakott egy videót több videómegosztóra is, amelyen állítólag James Foley két éve eltűnt amerikai újságíró lefejezését mutatják meg. A sokkoló képeket és a videóra vezető linket a Twitter ugyan eltüntette az IS Twitter-csatornájáról az erőszakos tartalmak megosztásáról szóló szabályok megszegése miatt, de természetesen sok honlapon most is elérhető.
Mi az az IS?
A Levantei Iszlám Állam (ISIS) radikális szunnita szervezet körülbelül 5000 harcosa az iraki hadsereg 19 ezer katonáját kényszerített menekülésre az elmúlt hetekben. A szervezet, amelyről még nem tudni, mivé fog fejlődni, részben az al-Kaidából nőtt ki, de radikalizmusban és kegyetlenségben túltesz a szellemi elődjén, amelyet a fiatal iszlamista harcosok már idejétmúltnak és kiégettnek éreznek. Itt az új al-Kaida?
Az Üzenet Amerikának című négyperces videóban egy magát Foley-nak nevező fehér férfi köszön el rémisztően higgadtan a családjától mielőtt egy fekete csuklyás férfi egy késsel egyszerűen levágja a fejét. Ha valaki akarja egy Google-kereséssel megtalálhatja jelenleg is a videót, de mi biztos, hogy nem linkeljük be még figyelmeztetéssel és saját felelősségre sem.
Az Üzenet Amerikának című felvétel hitelességét egyelőre lehetetlen ellenőrizni, az biztos, hogy a leborotvált fejű, a videón egy fennsíkon térdelő, narancssárga rabruhában lévő férfi azt állítja magáról, hogy ő James Foley amerikai haditudósító, és azt mondja, hogy az igazi gyilkosai azok az amerikaiak, akik légitámadást intézték az IS állásai ellen Irakban. A férfi ezután elköszön a családjától, többek közt arra kéri testvérét, Johnt, aki az amerikai légierőnél szolgál, hogy gondolja meg, hogy bombázza-e Irakot, hiszen az IS elleni csapás miatt kell átélnie ezt a tragédiát most. A férfi ezután higgadtan azt mondja, hogy bárcsak több ideje lenne, és szabad lehetne, hogy újra lássa a családját. De, mondja, ez a lehetőség elmúlt, és bárcsak ne amerikai lenne.
A felvételen a lefejezést nem lehet látni, de megmutatják Foley holttestét, a fejét, amit a hátára helyeztek gyilkosai.
A felvételen a gyilkosság után feltűnik egy másik férfi, aki a Washington Post szernit vélhetően a korábban Szíriában eltűnt amerikai újságíró, Steven Joel Sotlof. Az Iszlám Állam videója szerint az újságíró élete Obama kezében van.
A 39 éves James Foley amerikai haditudósítót, aki egyes források szerint az AFP francia hírügynökség munkatársa volt, más források szerint már szabadúszóként dolgozott, és főként a Global Post alkalmazta, tavalyelőtt novemberben rabolták el Szíria északi részén, miközben éppen el akarta hagyni az országot. Egy tanú szerint egy rendszám nélküli autóba tuszkolták be fegyveresek, akikről nem lehetett megmondani, hogy iszlám radikálisok, vagy kormánykatonák, esetleg egyszerűen a váltságdíjra hajtó emberrablók.
Az Iszlám Állam Amerikát fenyegeti
Az Iszlám Állam pár napja azzal fenyegette meg az Egyesült Államokat, hogy mindenütt támadni fogja állampolgárait, ha iraki légicsapásaival embereit veszi célba. A szélsőséges szervezet angol nyelvű videoüzenetében azzal fenyegette meg az amerikaiakat, hogy "kiontja a vérüket".
Kik azok a jezidek?
A jezidek egy kurd nyelvjárást beszélő népcsoport, akiknek vallása a zoroasztrizmussal és régi mezopotámiai vallásokkal rokon. Jezidnek csak születni lehet: ha valaki egy másik valláshoz tartozó emberrel házasodik, akkor elveszíti a jezid vallást. Számuk folyamatosan csökken, legfeljebb félmillióan élhetnek, elsősorban Szíria, Irak és Törökország területén, de van közösségük Németországban is.
Az Iszlám Állam előrenyomulásának számos áldozata közé tartoznak a jezidek is. A vallási kisebbség tagjai már Szíriából is tömegesen menekültek el, most pedig Irakban is sokuknak el kellett hagyniuk az otthonukat.
A fenyegetés válasz arra, hogy a kurd erők visszafoglalták az iszlám szélsőségesektől a moszuli gátat, és a harcokban az Egyesült Államok légi ereje támogatta a kurd csapatokat.
Amerikai harci gépek és drónok tizennégy légicsapást hajtottak végre a gátnál, az iszlamisták több páncélozott járművét és egy ellenőrző pontját megsemmisítették, közölte a térségért felelős amerikai parancsnokság.
Az Iszlám Állam nevű szunnita szélsőséges szervezettől már az Al-Kaida is elhatárolódott, mégis a terrorszervezet uralja jelenleg is Szíria és Irak jelentős részét. Az Iszlám Állam a nem muzulmán vallású jezid kisebbséget is fenyegeti, a Szindzsár-hegységben most körülbelül 40 ezer jezid bujkál, mivel a fundamentalisták meggyilkolják azokat, akik nem akarnak áttérni az iszlám hitre.
A korábban ISIS-nek, most már magát csak IS-nek, azaz Iszlám Államnal nevező szervezet sikerét annak köszönheti, hogy Szíriából kiindulva kezdett hódításokba Irakban, most azonban a lényegében megszűnő határon keresztül az iraki hadseregtől megszerzett, többek között amerikai fegyverekkel új frontokat nyitnak a három éve polgárháborúba süllyedt Szíriában és a politikai válsággal is küzdő Irakban is, ahol a szétzilált kormányerők gyakran ellenállás nélkül vonulnak vissza.
Az IS az utóbbi hetekben tankokat harckocsikat és 1500 Humveet zsákmányolt, amik mellé szereztek 52 tarackágyút is, amikkel akár 30 km-re is el lehet lőni. Az elfoglalt területeken az Is brutális törvénykezést vezet be, többek közt levágja annak az ujjait, akik dohányzáson kapnak, de árulásért egyenesen keresztrefeszítés jár.
Az IS meglepően profin használja a közösségi médiát,a Twitteren is látványos videoklipekben mutatják be merényleteiket, a dzsihádisták pedig mindennapi életüket is dokumentálják az Instagramon. Többek közt azt is megtudhattuk, hogy több fundamentalista harcos gyászolta még Robin Williamst is. Ezekkel az üzenetekkel az IS-nek propagandacéljai vannak: azt próbálja elhitetni, hogy van emberi arca a fundamentalizmusnak.
Az IS még egy fotóriportert elrabolt: a 42 éves japán Jukava Harunakénet az Iszlám Állam kémnek tartja.