Ők hárman tartják rettegésben a világot
További Külföld cikkek
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
Vészjósló cikk jelent meg 2014 októberében a dél-koreai JoongAng Daily című lapban, amit aztán a nyugati média (Telegraph, Independent) is átvett. Arról szólt, hogy Észak-Koreában hat magas rangú tisztviselő tűnt el akkor már hetekre a nyilvánosság elől, amiből elég logikusnak tűnhetett, hogy kivégezhették őket. Ekkortájt amúgy is turbulens időszakot élt meg az ország, az akkor három éve hatalmon lévő diktátor, Kim Dzsongun sem szerepelt 40 hosszú napig a helyi médiában, majd amikor előkerült, bottal fotózták le.
A nyugati országok hírszerzései és az arra alapozott nyugati híradások akkoriban azt állították, hogy az egész hátterében egy nagy tisztogatási-kivégzési hullám áll, amellyel az új diktátor eltávolítja az apja rendszeréhez (is) köthető régi erős embereket.
Ri Pjongcsol (Ri Pyong-chol) tábornok, a légierő parancsnoka ugyan feltűnő és megmagyarázhatatlan módon valóban nem volt jelen 2014. október 19-én, amikor Kim Dzsongun a légierőnél látogatást tett, de később kiderült, hogy nem azért, mert kegyvesztetté, esetleg a diktátor hatalmi játszmáinak szó szerinti áldozatává vált volna.
Tény, hogy az addig is sztárnak, és a diktátor bizalmasának számító férfit, aki elsőként lett egyenruhás parancsnokként tagja a Nemzeti Védelmi Bizottságnak, 2014 decemberében valóban leváltották a parancsnoki tisztségéből, ezzel véget vetve négy évtizedes katonai karrierjének. Ám aztán 2015-ben előbb a párt "sima", majd egy hónap múlva elsőszámú, katonai ügyekért felelős igazgatóhelyettesévé nevezték ki. Az akkori híradások az épülő Kim Dzsongun-adminisztráció "új befolyásos figurájaként" említették őt.
Hősök, kiváltságosok
A jóslatok beváltak. Mára ő az egyike annak a három embernek, akik az ország egyre veszélyesebb rakétaprogramját a kezükben tartják,
Ők hárman mind az utóbbi években kerültek vezető pozícióba, a diktátor által véghezvitt nagy generációváltásnak részesei, a fegyverkezés felgyorsításának lebonyolítói, és tökéletesen jelzik, hogy Észak-Korea vezetőjének semmi sem drága, ha a rakétaprogramról van szó. Még arra is képes, hogy valóban tehetség alapján adjon posztokat a legjobbaknak, nem pedig valami őrült hatalmi játszma részeiként, vagy pusztán politikai megbízottként kezelje őket, mint állítólag elődje és apja, Kim Dzsongil.
A Wall Street Journal egy májusi cikkében (technikai okok miatt így tudjuk megmutatni) van egy részlet, amely jól kifejezi, hogy mennyire fontosak a rakétatudósok Dzsongunnak. A szakemberek Phenjan menő negyedében, folyóparti új épületekben kaptak lakásokat, maga a vezér is vagy tucatszor járt a helyszínen az állami média kameráival együtt, ahol is bútorozási és burkolási tanácsokat adott.
Úgy kell róluk gondoskodni, mintha a szüleik lennénk, hogy egyetlen aprócska kényelmetlenség se adódhasson az életükben
– mondta 2015 februárjában a program tudósairól az állami média tudósítása szerint. Egy volt észak-koreai katonatiszt, mára Szöulban élő disszidens szerint Kim Dzsongun látványosan maga mellett tartja őket, hogy ezzel is azt sugallja, mennyire prioritást élvez a rakétafejlesztés ügye.
A Reuters néhány hete megjelent exkluzív összefoglalója szerint az 1948-as születésű Pjongcsol a "párt embere", azaz a politikai felelős a rakétaprogramban. Oroszországban (is) tanult, majd Kínában legalább egyszer, Oroszországban kétszer járt. 2008-ban mint a légierő parancsnoka találkozott a kínai védelmi miniszterrel, majd 2011-ben Kim Dzsongilt kísérte el az oroszokhoz, hogy megnézzenek egy vadászgép-összeszerelő üzemet.
Azért tegyük hozzá, hogy Ri Pjongcsol karrierjének minden bizonnyal nem jött rosszul az sem, hogy 2016 májusában a rakétaprogramért felelős főparancsnok, Kim Rak-gyom a sorozatosan elcseszett "Musudan" rakétakísérletek miatt háttérbe szorult – és lehet, hogy ez csak a legenyhébb kifejezés az eltűnésére.
21. századivá teszik
A következő ember a trióban Kim Dzsongszik (Kim Jong Sik), rakétatudós. A Reuters szerint ő polgári repülőmérnökként indult, de mára már tábornoki rangban dolgozik a Munitions Industry Departmentnél, az illetékes fegyverügyi katonai szervezetnél. Az ő karrierje akkor ívelt fel, amikor 2012-ben egy sikeresnek mondható rakétakísérletet hajtott végre Észak-Korea, az ő tudását dicsérte ugyanis, hogy a rakéta alacsony föld körüli pályára állt. Az ő előremenetele is jól mutatja az elemzők szerint, hogy a nukleáris és rakétaszakértőknek Kim Dzsongun tényleg tudás alapján ad rangot.
A Wall Street Journal már linkelt cikke szerint Dzsongsziket 2015-ben léptették elő, akkor lett a rakétaprogram tábornoka. Addig az ország űrprogramján dolgozott, és a vonatkozó kutatóintézetben, a "Természettudományok Második Akadémiáján" volt állása. Az intézményt ma már Nemzeti Védelmi Tudományok Akadémiájának hívják, és lesz még róla szó a trió harmadik tagjának bemutatásakor.
2016 februárjában ő vezette körbe a NADA (Nemzeti Űrfejlesztési Intézet) parancsnoki központjában Kim Dzsongunt egy februári nagy hatótávolságú rakéta kilövése előtt. A kilövés helyszínére a diktátor személyes gépén mentek, ő kísérte le Kim Dzsongunt a lépcsőn, vörös szőnyegen, a földön pedig virágokkal várták őt is. Dzsongszik 2016-ban már a diktátor felesége mellett ült egy műholdkilövést ünneplő banketten.
A legkevesebbett Dzseng Csengháról (Jang Chang Ha) tudni. Ő a Nemzeti Védelmi Tudományok Akadémiájának elnöke, ez az intézmény felelős Észak-Korea fegyvereinek kutatás-fejlesztéséért. 15 ezer emberrel dolgoznak, ebből háromezren rakétamérnökök a dél-koreai sajtójelentések szerint. Ő is viszonylag új ebben a szűk elit körben, az NKNews szakportál szerint 2014 augusztusában szerepelt először együtt Kim Dzsongunnal.
Az Akadémia, valamint az 1964-es születésű Jang is – csakúgy mint lényegében mindegyik szervezet, amelynek bármi köze van a rakétafejlesztéshez – rajta van Amerika feketelistáján, tilos velük bármiféle pénzügyi tranzakciót bonyolítani.
A Reuters elemzése szerint az ország illegális rakétaprogramja a 2000-es évek elején ugyanígy három, már akkor is veteránnak számító emberrel indult. Közülük a nemzetközi fegyverkereskedelemért is felelős, Pakisztánnal jó kapcsolatokat ápoló Dzson Pjongho 2011-ben visszavonult, majd 2014-ben meghalt. A tudós Szo Szengguk és a katonai koordinátor O Kukrjol szintén idős, ők 2014-15 óta egyáltalán nem szerepelnek a nyilvánosság előtt.
A helyüket a Kim Dzsongun által kiválasztott emberek töltik be. Ők azok, akik az észak-koreai rakétaprogramot 21. századivá teszik,
írja a hírügynökség Michael Madden amerikai szakértő szavait idézve.
Ez talán nem is túlzás, a trió nem csinálja rosszul a dolgokat. A phenjani rakétaprogram mostanában korántsem olyan nevetséges, mint néhány éve volt, Kim Dzsongun eszeveszetten felpörgette a kísérleteket. Phenjan idén 16 rakétát lőtt ki 10 teszt alatt, már tengeralattjáróról is küldtek fel ballisztikus rakétát, ezzel belépve az erre képes nagyjából féltucatnyi ország sorába. Erre áprilisban már az ENSZ szakértői is úgy fogalmaztak aggódva, hogy rövid idő alatt nagy fejlődésen ment keresztül ez a terület. Három hete pedig James Mattis amerikai védelmi miniszter azt mondta, Észak-Korea "egyértelmű és valódi veszélyt jelent az egész világra".
A hatodik kísérleti atomrobbantásra állítólag már hónapok óta készen álló, de egyelőre kiváró phenjani rezsim a fennmaradása biztosítékaként tekint a rakéta-, és az atomprogramjára. Az ország minden egyes teszttel, és valójában a sikertelennek minősített kilövésekkel is újabb információkat nyer, és közelebb kerül a rakétaprogramja tökéletesítéséhez. Miközben pedig a rakétákra szerelhető miniatürizált atomtöltet kifejlesztésén is dolgoznak, a végcéljuk az, hogy az Egyesült Államok nyugati partvidékét elérő interkontinentális ballisztikus rakétájuk is legyen.
Közben a provokációkkal, fenyegetésekkel és amerikaiak elfogásával próbálják azt is kizsarolni, hogy az Egyesült Államok leüljön velük tárgyalni, amit Donald Trump több nyilatkozatában sem zárt ki. Azonban az amerikai kormány azt is hangsúlyozta, hogy nem fognak engedni zsarolásnak, és csak akkor lehet szó bármilyen tárgyalásokról, ha Észak-Korea olyan lépéseket tesz, amik alapján felmerülhet a tárgyalás lehetősége. A Fehér Ház szóvivője ugyanakkor múlt héten a kómában hazaengedett amerikai fiatal halála után azt mondta, hogy egyre távolibb a valószínűsége, hogy Trump leüljön Kimmel.
Trump közben korábban nem látott mértékű amerikai erőt vonultatott fel a Koreai-félszigetnél, ahova már három repülőgép-hordozót, és több atom-tengeralattjárót is odaküldött. B-1B Lancer bombázók is gyakorlatoztak közösen a dél-koreai erőkkel, és és azt is tesztelték már, hogy rakétavédelmi rendszerekkel befogjanak egy esetleges interkontinentális ballisztikus rakétát.