Trumpot kicserélték, de végül visszahozták

A nagy politikai beszédek természetesen műfajukból fakadóan a nacionalista szóvirág-populizmus melegágyai, úgyhogy aki akár személyes perverzióból, akár munkahelyi kötelességből ilyeneket hallgat, nem szabad meglepődnie, ha agylebenyei kicsit elernyednek, amikor a közepesen gyenge hollywoodi tömegfilmekbe illő idealizált szónoki képeket kap Istenről, családról és hazáról, a mindennapi hősökről, a keményen dolgozó kisemberekről, az adott nemzet különlegességéről és egységéről, na meg a mi jó és tiszta fiaink és a rossz kívülállók közötti harcról, a külvilág veszélyeiről és fenyegetéseiről, amelyektől természetesen csak az adott politikus tudja megvédeni az országot.   

Ugyanakkor sokkal érdekesebb egy ilyen szónoklat egy olyan politikustól, aki egyébként a kevésbé emelkedett napjain a Twitteren rapperekkel és újságírókkal vitatkozik, szeret médiaszereplők testtömegéről és plasztikai beavatkozásain élcelődni, és általában véve lehülyéz mindenkit, akit ér, jellemzően az iskolások szájkaratézásának stílusát idézve. (Bár manapság már sokkal metább az iskolai szájkarate is.) Igen, Donald Trumpról van szó, aki (helyi idő szerint) kedden elnökségének első évét, illetve az Amerikai Egyesült Államok helyzetét értékelő beszédében egy kis időre engedte, hogy beszédírói leöntsék őt és a szöveget a szokásos elnöki mázzal, és elmondott egy olyan beszédet, aminek legalábbis az első fele bármelyik hollywoodi filmbe belefért volna:

Elég nagy fordulat ez egy olyan politikustól, aki valamivel több mint egy éve azzal a kampányszöveggel jutott hatalomra, hogy az Egyesült Államokban minden rossz: az ország gyenge, káoszba fulladt, kívülről más hatalmak csicskáztatják, belülről külföldi jöttmentek tépik szét. Ám nem Trumpról lenne szó, ha nem kerültek volna elő ezek a motívumok is. Valójában egyszerre három beszédet mondott kedden este az amerikai elnök:

• az egyik, pozitív, összefogásra sarkalló az egész nemzetnek szólt, és saját eredményeit, az összefogás szükségessét és a további közös munkát hangsúlyozta;
• a másik saját szavazóbázisának, amelyben az idei kongresszusi választásokra való mozgósítás jegyében szokásos kampánytémáit durrogtatta: elsősorban a rossz, gonosz illegális bevándorolókat állította pellengérre, akik drogokat és erőszakot hoznak magukkal;
• a harmadik pedig a világnak, amiben ismét közölte, hogy Amerika az első, és az Egyesült Államok újra erős és kemény lesz a nemzetközi porondon.

Amelyek közül valójában a másik a legfontosabb: szép és érdekes dolog, hogy Trump egy jó fél órára úgy viselkedett és olyan szöveget mondott, mint bármelyik más amerikai elnök vagy fősodorbeli politikus, ám egyértelmű, hogy a főbb vonalak nem változtak. Továbbra is ugyanannak a publikumnak énekel, mint 2016-ban a kampányban, és ugyanazokat a témákat tartja fontosnak, mint eddig. És az is egyértelmű, hogy a Trumpon sokáig fanyalgó Republikánus Párt teljesen beállt ezen napirend mögé.

Csodálatos, szétrohadó, csodálatos ország

Trump nem kezdte könnyű helyzetből kormányzásának második évét: népszerűségi mutatói történelmi mélyponton vannak, elődje, Barack Obama 20 százalékponttal volt kedveltebb elnöksége hasonló időpontján. A legfőbb kampányígéretének végrehajtása elég döcögős, és ez pártjának megítélésére is kihat, nemrég például húsz év után először sikerült elveszteniük a republikánusoknak egyik szenátusi széküket a mélyen konzervatívnak tartott Alabamában. 

Nem meglepő, hogy ennek fényében Trump a kongresszus két háza előtt elmondott évértékelőjében a jó hírekre és ezek populista becsomagolására összpontosított:

• hatalomra jutása óta 2,4 millió új munkahely létesült;
• a munkanélküliség rekordalacsony, és ez a feketék és a spanyol ajkúak esetében is így van;
• a bérek növekednek,
• a tőzsdeindexek folyamatosan csúcsokat döntögetnek (bár pont a beszéd előtt zuhantak egy nagyot);
• az emberek pedig nagy adókedvezményt kaptak a tavalyi decemberi reformmal.

Az pedig mellékes, hogy ezek a folyamatok nem ma kezdődtek: a munkanélküliség 2009 óta csökken, a munkahelyteremtés 2010 szeptembere óta folyamatos és erős, Obama utolsó évében 2,2 milliós pluszban volt, míg Trump első évében„csak” 2,1 milliósban. Ahogy az is, hogy az adóprogram legfőbb haszonélvezői a leggazdagabbak. A gazdaság valóban jó állapotban van, Trump ennek ellenére mégis népszerűtlen. És pont ezért is akarja megfordítani a narratívát a 2018-as választások előtt. Aminek érdekében elég komoly retorikai lépéseket tett.

mondta, ami persze nem igaz, de egy elnök politikai kampánybeszédében sokkal jobban hangzik, mint az, amit Trump eddig mondott, azaz hogy az Egyesült Államok egy rettenetes, káoszban fuldokló, lemaradó ország.

Az is új volt, hogy az elnök többször is felemlegette a két nagy párt közti összefogás fontosságát. Konkrétan azzal kezdte, hogy felszólította a kongresszust: tegyék félre nézeteltéréseiket, keressenek közös talajt, és teremtsék meg az egységet, amivel szolgálhatják az őket megválasztó „amerikai családokat és amerikai munkásokat”, bármilyen hátterű, bőrszínű vagy vallású emberekről legyen is szó. Merőben új szólamok ezek az elmúlt 12 hónap folyamatos, gyakran rasszizmusvádakkal tarkított csatározásai után. 

Új csomagolás, régi sztori

Ám az is hamar kiderült, hogy Trump olyan dolgokban akar együttműködni, ami nem nagyon megy, más, megosztó témákban pedig tapodtat sem mozdult álláspontja. Míg a hosszú ideje lebegtetett, de egyelőre még mindig csak tervként létező infrastruktúra-beruházási programjára akár meg is nyerheti a demokraták támogatását,

Újra közölte, hogy falat kell építeni a mexikói határra, és ebből nem enged. Ahogy beszüntetné a legális bevándorlást jelentő zöldkártya-lottót is, és az úgynevezett láncbevándorlást, azaz azt, hogy a legális bevándorlók családtagjaikat is magukkal hozhatják. Ezért cserébe azt ajánlotta a demokratáknak, hogy Obama egy fontos bevándorlásügyi lépésének kiterjesztéseként 1,8 millió dokumentumok nélküli bevándorló fiatalnak (illegális bevándorlók Amerikában született gyermekeinek) hajlandó megadni az állampolgárságot, már ha teljesítik ennek feltételeit. Ez utóbbi ugyan jól hangzik az ellenzék számára, de az első három követelést elég nehezen lehetne lenyomni a demokraták torkán, akik a bevándorlás kérdése miatt nemrég ha csak néhány napra is, de leállították a kormányzat munkáját. A legális bevándorlás korlátozása még a Republikánus Párt egy jelentős részének sincs az ínyére.

De nemcsak ezek a javaslatok akasztották ki az ellenzéket: az elnök ismét elővette azokat a kampányszlogenjeit, miszerint

De más területeken is beleállt az árokásásba, például ismét beszólt a himnusz alatt tüntető NFL-focistáknak, és egy New York-i milliárdostól szokatlanul sokat beszélt a mélyen vallásos vidéki keresztényeknek oly kedves témákról is. És persze előkerült a közbiztonság és a börtönreform is, ahogy egy jó republikánus kampányszövegben lennie kell.

Azaz a kezdeti egységszöveg hamar átfordult a szokásos jobboldali populista kampányba, a bevándorlás, a hadsereg, a közbiztonság és a vallási témák is előkerültek. Hiába a Trumptól szokatlan elnöki máz: ez valójában egy sima trumpi kampányszöveg volt, csak a szokásosnál jóval letisztultabb, mondhatni politikusabb, elnökibb stílusban előadva. Ebből pedig az is következik, hogy minden úgy megy majd tovább, ahogy eddig: a bevándorlás és az etnikai és identitáspolitika mentén felhúzott lövészárkokat nem lehet néhány jól hangzó hollywoodi mondattal betemetni, de Trump nem is akarja. 

Ebben pedig pártja is mögötte áll: a republikánusok (az évértékelésnél megszokott módon) gyakorlatilag Trump minden félmondatát állva tapsolták meg. A demokraták viszont látványosan felvont orral szenvedték végig az amúgy nagyon hosszú, közel másfél órás beszédet. Jellemző jelenet volt, amikor Trump hosszan tapsoltatott olyan, az évértékelőre általa meghívott vendégeket, akiknek családtagjait illegális bevándorlók gyilkolták meg. A taps feltűnően gyér volt, és azzal, hogy nyújtani próbálta, valójában csak azt árulta el, hogy ezzel az álláspontjával, miszerint bevándorlók = gyilkosok, eléggé egyedül van a teremben.

Hiába az egységre hívás, vezető demokrata politikusok azonnal közölték a beszéd után, hogy nem dőlnek be Trump blöffjének: az elnök az, aki végletekig megosztja az országot, és mostani beszéde is csak üres szólamokkal volt tele. 

Mindenki megkapta

Kapott rendesen a beszédben a világ minden más része is:

• Kínát és Oroszországot fenyegetésnek nevezte Trump, bár szokásához híven Moszkva kapcsán sűrűn hallgatott a választásokba való beavatkozásról és az ellene és kampánystábja ellen folyó kongresszusi vizsgálatról.
• Újra kiosztotta Észak-Koreát is, miközben Phenjan a téli olimpia idejére pont most próbál békülgetni Szöullal.
• Jeruzsálem kapcsán is megismételte, hogy szégyellje magát mindenki, aki Washingtonnal szemben szavaz az ENSZ-ben.
• Az ellenzéknek kiosztott kokiként pedig közölte, hogy nyitva tartja a guantánamói fogolytábort. A CIA kínzásairól hírhedtté vált börtön már csak azért is szálka a demokraták szemében, mert Obama egyik fő választási ígérete volt ennek bezárása, ám nyolc év alatt sem tudta elérni.
• És azt is elmondta, hogy egy év alatt ígéretéhez híven legyőzte az Iszlám Államot, bár ez azért nem nagyon igaz: nem ő és nem teljesen győzte le a közel-keleti terrorszervezetet.

Trump a szokásos republikánus, már-már bushi elképzeléseket hozta, megpakolva saját megalomániájával: erős hadsereg, több és modernebb atomfegyver, valamint a mindenki másénál nagyobb katonai erővel alátámasztott külpolitika. Ami nemcsak Kim Dzsongunnak vagy a kínaiaknak, szól, hanem legalább ennyire a republikánus tábornak szól is: a hadsereg és az amerikai erő mindig is népszerű kampánytéma a jobboldalon.

A 2018-as kongresszusi, de egyes vélemények szerint a 2020-as elnöki kampány is máris kezdetét vette, és nem úgy tűnik, hogy a régi Trump és az ő slágertémái egy kicsit is visszaszorultak volna, még ha „elnökibb” köntösbe is lettek becsomagolva. (Bár Trumpnak saját állítása szerint nincs köntöse.) 2018 elkezdődött, és az amerikai politikában ugyanolyan lesz, mint 2017 volt.