Trump lemondta a csúcstalálkozóját Kim Dzsongunnal

000 15A9YJ
2018.05.24. 15:58 Módosítva: 2018.05.24. 16:08

Donald Trump csütörtökön bejelentette, hogy elmarad a Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel június 12-re Szingapúrba tervezett csúcstalálkozója, írja az MTI. 

Trump a Kim Dzsongunhoz címzett lemondó levelében azt írja, hogy nagyon várta a találkozót, de az észak-koreai vezető azóta olyan megnyilvánulásokat tett, amit ő nagyon dühösnek és ellenségesnek érzett, ezért úgy látja, továbbá nincs értelme a várva-várt találkozónak.

Azt írja, mindkét fél és az egész világ érdekében most inkább ne találkozzanak. "Ön az észak-koreai nukleáris erők nagyságáról beszélt, de a mi nukleáris erőnk olyan hatalmas, hogy imádkozom Istenhez, hogy soha ne kelljen használnunk" – írta.

Az amerikai elnök szerint alkalmatlan, nem megfelelő, az időpont a régóta tervezett találkozó megtartására, amelynek egyik fő témája éppen Észak-Korea nukleáris programjának felszámolása lett volna. Hozzáteszi: nagyon várja, hogy "majd egyszer" le tudjanak ülni egymással.

Trump egyúttal az Észak-Koreában raboskodó három amerikai állampolgár szabadon engedését is megköszönte Kim Dzsongunnak. A döntést a levélben "szép gesztusnak" nevezte, és írásban is rögzítette, hogy mennyire nagyra értékeli azt. A foglyok szabadon engedését Mike Pompeo amerikai külügyminiszter érte el, amikor nemrég Észak-Koreába repült, hogy előkészítése a csúcstalálkozót.

Donald Trump azzal zárja a levelét, hogy ha Kim Dzsongun esetleg meggondolná magát, ne habozzon megkeresni őt, hiszen a találkozó lefújásával az egész világ, és különösen Észak-Korea, elesett egy nagyszerű lehetőségtől. "Ez az elszalasztott lehetőség egy igazán szomorú pillanata a történelemnek" – írja.

Trump nyomást gyakorol

Miután a levél bejárta a világsajtót, az amerikai elnök a Fehér Házban arról beszélt, hogy amennyiben szükséges, az amerikai hadsereg készen áll arra, hogy Észak-Korea meggondolatlan és a józan észt nélkülöző cselekedeteire reagáljon, írja a CNN. Trump megjegyezte azonban, hogy ha Kim Dzsongun a konstruktív párbeszéd mellett dönt, kész várni egy későbbi találkozóig.

Minden korábbinál jobban készen állunk arra, hogy szembeszálljunk bármilyen észak-koreai fenyegetéssel

– jelentette ki Trump, aki abban bízik, az észak-koreai vezető azt teszi majd, ami a népe számára a legkedvezőbb. Hangsúlyozta: az észak- és a dél-koreai nép megérdemli, hogy harmóniában éljen egymás mellett, de ez csakis akkor lehetséges, ha megszűnik a nukleáris fenyegetettség.

Az amerikai elnök egyúttal egy szörnyen kedvezőtlen fordulatnak nevezte a találkozó elmaradását, méghozzá nemcsak Észak-Koreára, hanem az egész világra nézve, írja a Washington Post.

Észak-Korea is lefújta volna

Később kiderült, Phenjan már azelőtt kilátásba helyezte a találkozó elhalasztását, hogy Trump lemondta volna azt. Észak-Korea külügyminiszter-helyettese, Cso Szon Hui, legalábbis erre utalt egy csütörtöki nyilatkozatában, amelyet a Yonhap dél-koreai és a KCNA észak-koreai hírügynökség is idézett még Trump levele előtt.

"Abban az esetben, ha az Egyesült Államok visszaél a jóindulatunkkal, és törvénytelen, gyalázatos tettekhez folyamodik, javasolni fogom a legfelső vezetésünknek, hogy vegye fontolóra, megtartsák-e a KNDK és az Egyesült Államok csúcstalálkozóját" – idézi a politikus nyilatkozatát az MTI.

Fotó: Chung Sung-Jun / Getty Images Hungary

Trump kedden találkozott Mun Dzse In dél-koreai elnökkel, és állítólag már akkor felmerült, hogy a találkára egy későbbi időpontban kerüljön sor. Cso Szon Hui azért is bírálta az Egyesült Államokat, mert egyoldalú nukleáris leszerelést erőltet, illetve felemlegette, hogy az amerikai külügyminiszter egy hétfői interjújában arról beszélt, hogy Észak-Korea "Líbia sorsára juthat".

Putyin sajnálja, Szöul nem érti

Vlagyimir Putyin az Emmanuel Macron francia elnökkel közösen megtartott sztrelnai sajtótájékoztatóján fejezte ki sajnálatát az elmaradt találkozó miatt.

"Oroszország sajnálja. Mindannyian arra számítottunk, hogy a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének kezdete lesz. Reméljük, hogy a párbeszéd újraindul és a találkozó létrejön majd" – mondta.

"Próbáljuk kitalálni, hogy mi Trump elnök szándéka ezzel, és mi annak pontos jelentése" – idézi az MTI, a Yonhap dél-koreai hírügynökség alapján, a dél-koreai elnöki hivatal (Kék Ház) szóvivőjét, Kim Ui Kjomot.

A Kék Ház sajtótitkára elmondta: Mun Dzse In államfő a lemondott találkozó híre hallatán válságtanácskozásra hívta össze legfőbb tanácsadóit, amelyen többek között a külügy- és védelmi miniszter, valamint a vezérkari főnök is részt vett.

Az ENSZ főtitkára, António Guterres a döntés miatti mély csalódottságának adott hangot, illetve arra sürgette a feleket, hogy folytassák a párbeszédet annak érdekében, hogy "megtalálják a Koreai-félsziget békés és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítéséhez vezető utat".

Nem meglepő a döntés

A szingapúri csúcstalálkozó sorsa az elmúlt napokban vált kétségessé. Trump már szerdán arról beszélt, hogy nem biztos, hogy megvalósul a csúcstalálkozója Kim Dzsongunnal. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok továbbra is ragaszkodik a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséhez, arról pedig semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak Phenjan felől, hogy lemondanák a találkozót, ha továbbra is ezt követelik Észak-Koreától.

Múlt héten pedig arról írtunk, hogy Észak-Korea beszüntette a magas szintű párbeszédet Dél-Koreával, miután bedühödtek egy katonai gyakorlat miatt, amivel akár a Trumppal való történelmi találkozó is elbukhat. Phenjan aztán ismét a találkozó lemondásával fenyegetőzött, ezúttal arra az esetre, ha az Egyesült Államok továbbra is a teljes denuklearizációt követeli.

Donald Trump és Kim Dzsongun június 12-én, kedden, találkozott volna egymással Szingapúrban. Márciusban az egész világot megdöbbentette, amikor az amerikai elnök bejelentette, hogy eleget tesz a meghívásnak, és tárgyalni fog az észak-koreai vezetővel. Ez lett volna a két vezető első személyes találkozója.

(Borítókép: AFP)